Alig van olyan család, ahol a történelmi traumák ne tabusítottak volna számos családi történetet. Maradt a hallgatás. Meg a ma generációjának a trauma-feldolgozás, a titkok felfedése. De meg lehet-e, meg tudunk-e bocsátani, akár magunknak, akár a másiknak? Az Akit itt felejtettek aparegény, családregény, kordokumentum. Lugosi Viktóriával beszélgettünk. MARTON ÉVA INTERJÚJA.
„Az elrejtettség az egész létünket meghatározta, mi pedig – legalábbis a többségünk – egész életünkben kétségbeesetten próbáltuk elűzni magunktól ezt a történetet.” Bart van Es dokumentumregénye nem egyszerűen a holokauszt traumáiról szól, hanem a némasággal, a tagadással meghosszabbított szenvedésről. VÁNDOR JUDIT RECENZIÓJA.
Farkas István sokadik újrafelfedezését ígéri a Nemzeti Galéria életmű-kiállítása. A tárlatra, amelynek kurátora Kolozsváry Marianna, a saját gyűjteményen kívül öt külföldi és 11 hazai gyűjteményből érkeztek alkotások. Vajon miért kell újra és újra rácsodálkozni az életét 75 éve Auschwitzban végző festő életművére? ZÖLDI ANNA RECENZIÓJA.
„Tanuljatok meg olvasni: ezek szent szövegek”. Marguerite Duras Fájdalom című kötete a kimondás csillapíthatatlan vágyával járja körül a kimondhatatlant, az elbeszélhetetlent: a nácizmust. SZARKA JUDIT RECENZIÓJA.
„Közel kell menni, dolgozni, silabizálni, megérteni. Van benne nehézség – közel kell menni. Ez az emlékezés lényege, dolgozni kell vele.” (Bán Zsófia) SCHILLER ERZSÉBET ISMERTETŐJE.