Az elmúlt évben nagy váltás volt az életében: a Pesti Magyar Színháztól átigazolt Pintér Béla társulatához. Most éppen Vácon próbál a megújult Dunakanyar Színházban, a Liliomfi címszerepét játssza, ahol a darabot a barát és alkotótárs Horváth János Antal rendezi. Ez most még belefér Takács Géza életébe. VLASICS SAROLTA INTERJÚJA.
A Christopher Durang szövegén, az ihletésére „könyveken, magazinokon, apróhirdetéseken, egyéni tapasztalatokon és egyebeken”, valamint a társulat előző előadásaiból ismert önvallomásos beavató-show formai elemein alapuló Terápia sokat ígér, de keveset ad. MIKLÓS MELÁNIA KRITIKÁJA.
Négy fiatal vajdasági színész – Béres Márta, Erdély Andrea, Mikes Imre Elek és Sirmer Zoltán – olyan, eredetileg vizsgának szánt előadásokkal mutatkoztak be Budapesten is, amelyeket maguk szerkesztettek és rendeztek. NÁNAY ISTVÁN KRITIKÁJA.
A néző a szünet után konstatálja: nem egy darabra ült be, hanem kettőre. E műveket csak az kapcsolja össze, hogy ugyanazok a színészek játszanak bennük. Az író Gyarmatinak – de a rendező Puskás Zoltánnak is – elkelt volna a dramaturg Gyarmati segítsége. NÁNAY ISTVÁN KRITIKÁJA.
A Pécs 2010 – Európa Kulturális Fővárosa felvezető évének jegyében Pécsre látogató Újvidéki Színház vendégjátéka azzal okozott meglepetést, hogy nem gazdagította váratlan mozzanatokkal García Lorca klasszikus darabját. KERESZTESI JÓZSEF KRITIKÁJA.
Harag György mondotta az ezerkilencszázhetvenes évek végén: ha egy este hétkor kezdődő színházi előadás nem fejeződik be kilencre, a rendezőt el kell tiltani a pályától, mert más rémtettekre is képes. A Figura és Figaro Figarója kiállja a próbát. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.
Kevés újdonsággal kecsegtető mozgásverkli Beckett után szabadon. Depresszív tanulság, sokszor a szájunkba rágva, arról, hogy az élet re-mény-te-len. Kicsit több tiszteletet és szabadságot a nézőknek! TÓTH ÁGNES VERONIKA KRITIKÁJA.
1980-ban, hét évvel a megírása és három évvel a többszörösen Oscar-díjra jelölt filmváltozat elkészülte után nálunk is bemutatták az Equust. A két főszerepet Darvas Iván és Gálffi László játszotta. NÁNAY ISTVÁN ÍRÁSA.
Bocsárdi László előadásában az ártatlan, tiszta szerelem, a kisebbik lány és a fiú – ha nem is győz végérvényesen, de – felülkerekedik az ártani akaró irigységen és gonoszságon. Ezt a csodát s a felnőtt közönséget magával ragadó mesét az előadás színpadi világa szavatolja. RÁDAI ANDREA KRITIKÁJA.
A vendégjáték lelki, technikai pressziója okozta? A társulaton belül tökéletesnek tetsző szereposztás váratlan csődje, talán épp a figurális evidenciák üressége miatt? A rendezői szándékokat visszaverte, lepergette a színpad? TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.
A beregszásziak bemutatkozására megtelt a Thália Színház nézőtere. Az érdeklődés éppen úgy szólt a műnek és az 1958-ban Nobel-díjra jelölt, de a kitüntetést a szovjet hatalom nyomására át nem vevő szerzőjének, mint az együttesnek. Ám az előadás inkább a hatvanas évek egyik amatőr együttesének produkcióját idézte. NÁNAY ISTVÁN KRITIKÁJA.
Tárgyilagos, elfogulatlan, az érzelgősségtől mentes, szikárságában lírai tömörségű, redukált eszközeivel is rendkívül képszerű előadás a Turbo Paradiso, ám a jelzőket néhány kiló paradicsom képes annullálni. PAPP TÍMEA KRITIKÁJA.
Hiába tiltakozott Gárdonyi Géza, „zenés falusi történetét” gyakran nevezik népszínműnek. Árnyaltabb megközelítések szerint A bor átmenet Szigligeti Ede, Szigeti József, Csepreghy Ferenc és mások valódi népszínművei és Móricz Zsigmond paraszt-tárgyú darabjai között. NÁNAY ISTVÁN ÍRÁSA.
Szólhatna az előadás alatt fado is, mert annál bánatosítóbb zene kevés akad széles e világon. De nem az szól, hanem a Szállj fel magasra meg az Eladó, kiadó most a szívem meg a Santa Maria, ráadásul zenegépből. Hazaértünk, mert nemcsak Irgácson állt így meg az idő. PAPP TÍMEA KRITIKÁJA.
Komor, sötét, nyomasztó zene. A földön szerteszét gyolcsruhás lányok, a fekete üres tér közepén fehér ágy vakít. A lüktető gitárfutamokat szomorúan síró hegedű, majd kétségbesett klarinét váltja fel. PAPP TÍMEA KRITIKÁJA.