Nem, nem fogom vissza magam, mindent és mindenkit leírok, mert ebben az előadásban mindenkiről van mondanivaló. Hogy ez az előadás rendben van, azt már az első pillanattól fogva lehet tudni, egyszerűen jól kezdődik. FORGÁCH ANDRÁS ESSZÉJE.
Ficza István
“Ő FIZET, NEM?”
TUDJUKKI Antony Jay és Jonathan Lynn: Igenis, miniszterelnök úr! / Átrium Film-Színház
Az Igenis, miniszterelnök úr! című előadás egy brit tévésorozat magyarországi újrafogalmazása, aminek az eredetije a nyolcvanas években futott a BBC-n. És tudják, hogy kinek volt a kedvenc műsora? PUSKÁS PANNI KRITIKÁJA.
EGY ZSARNOK SZÜLETÉSE A Kék Angyal avagy egy zsarnok vége / Örkény Színház
A feleslegesen felsrófolt, elnyújtott diákszínházi kezdés és a semmitmondóan elejtett rövidke befejezés közötti jelenetkavalkád nem „Ronda tanár urat” és nem Frölich Lola lokálművésznőt mutatja főszereplőnek, hanem a kis- és nyárspolgári tömeget. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.
PLASZTIK Anton Pavlovics Csehov: Meggyeskert / Örkény Színház
Zsótér Sándor úgy rendez Csehovot, ahogy Brechtet is szokott. Keményen, iróniába ágyazottan, hideg szenvedéllyel. A külső forma játékos-groteszk elemei néhol fölébe kerekednek a drámai matériának. KOVÁCS DEZSŐ KRITIKÁJA.
ÉS MOST VISZI… Szigligeti Ede műve alapján írták a Mohácsi testvérek: Liliomfi / Örkény Színház
Megszokhattuk, hogy a Mohácsi testvérek keze közé kerülő drámai alapanyag soha nem marad érintetlen, Szigligeti Ede vígjátékával sem történik ez másképp. VARGA ANIKÓ KRITIKÁJA.
A SZÍNEN: ALFÖLDI Martin McDonagh: Vaknyugat / Átrium Film-Színház – Kultúrbrigád
Ha színre lép, megtelik élettel az Átrium színpada. Alkoholista tiszteletest játszik nagy önfegyelemmel. Tévelygő lelkek védőangyalaként maga is áldozattá lesz a groteszkre hangolt tragikomédiában. KOVÁCS DEZSŐ KRITIKÁJA.