Nem kételkedem az alkotók jószándékában. De állítom, hogy ezt a monstre méretű, Petőfi Sándorra emlékező produkciót egy jóindulattól áthatott, szorongás alapú, s ezáltal tévútra terelő megfelelési kényszer hozta létre. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA.
1908 óta nem játszotta az Opera társulata Az ezred lányát. Polgár Csaba új rendezése egyrészt világossá teszi az évszázados mellőzöttség okait, másrészt megmutatja, hogy bár sok az a száztizennégy esztendő, de talán mégsem feltétlenül elegendő. ESZTERGÁLYOS MÁTÉ CIKKE.
A produkció alkotói hagyományos fogást akartak főzni karácsonyra, de újítani is szerettek volna. A reformmenühöz azonban nem volt elég ötlet és alapanyag. MERÉNYI PÉTER KRITIKÁJA.
Január 21-én az Erkel Színházban rendezték Renée Fleming immár második budapesti ária- és dalestjét, amelyet napjaink egyik legkiválóbb dal-zongoristája, Hartmut Höll társaságában adott. MALINA JÁNOS KRITIKÁJA.
Élvezhető, értékelhető produkció a Lammermoori Lucia az Erkel Színházban, viszont van néhány dolog, ami mellett nem mehetünk el szó nélkül. Ó, villámcsapás! CSABAI MÁTÉ KRITIKÁJA.
Sok minden eszembe jutott, mielőtt beültem volna az Erkel Színházba a Semmi Konferenciára, de az semmiképpen, hogy végül csak egy közhelyes bugyutaságot látok. PUSKÁS PANNI KRITIKÁJA.
A musical tarka színei helyett szürkére festette az Erkel színpadát Novák Péter West Side Storyja. Erre a kritikus meg panaszkodik, hogy nem volt elég erőteljes az a szürke! CSABAI MÁTÉ ÍRÁSA.
Boldog érzések legmámorítóbbja, amikor egy opera mindent megoldó és lezáró nagy fináléja után az öröm megáll a falak között, a nézők csujjognak és dobognak az énekeseknek fel a színpadra, kiáradt a szeretet feléjük, most visszaadják, szeretet-ping-pong perceken át. A két premier-előadáson a nézők széttapsolták az Erkelt. JÁKFALVI MAGDOLNA KRITIKÁJA.
Advent második vasárnapján mutatták be az Erkel Színházban a német romantikus opera első nagy mesterművét, amely a második világháború óta nem került az Operaház színpadára/színpadaira. TÓTH ENDRE KRITIKÁJA.
A bűvös vadász Carl Maria von Weber operájában a Fekete Vadász. A játékhagyományban ilyenkor fekete egyenruhában járkál egy félelmetes, gonosz alak, szúrósan néz, s amikor kell, azt mondja (nem énekli), hogy: „Itt vagyok.” JÁKFALVI MAGDOLNA KRITIKÁJA.
Nem tudom, és nem is akarom tudni, hogyan kell a táncról szabatosan, „szakszerűen” gondolkodni. És az a jó, mert akkor születnek igazán nagy dolgok, ha ezeket a koreográfusok is könnyedén elfelejtik. Maradjon meg a tánc annak, ami: szabad lélegzet, titok, talány, mozgásba írt múló pillanat. KRÁLL CSABA KRITIKÁJA.
Az Isztambuli Állami Opera Britten-előadása volt az idei Armel fesztivál legkellemesebb meglepetése. KOLOZSI LÁSZLÓ CIKKE.