Császi Ádám új filmje szűkebb értelemben a roma reprezentáció, tágabb kontextusban pedig a művészi megragadhatóság kérdéseit vizsgálja esszéfilmes eszköztárral. A Háromezer számozott darab maró szatíra, amely egy helyes ábrázolási stratégia felvázolása helyett a meglévő módozatokat bírálja. VIGH MARTIN KRITIKÁJA.
Szeretjük azt hinni, hogy akinek nem alakult jól az élete, az maga felelős a kudarcért. Miért nem tanult rendesen és/vagy dolgozott serényebben, miért hozott rendre rossz döntéseket, miért követte el mindig ugyanazokat a hibákat, miért kereste magának a bajt, minek ment oda. KRICSFALUSI BEATRIX KRITIKÁJA.
Sötét van, ülünk fegyelmezetten, szól a zene, mintha templomi kórus énekelne, túl sok misebor után. Ez már az előadás? CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.
Úgy zajlik a konfliktus, hogy az erőviszonyok már nem a régiek, elbizonytalanodtak a státuszok: lényegében ki a gyerek és ki a gondviselő. STUBER ANDREA KRITIKÁJA.
Őszinte testiség, komplex érzelmek, nyitva hagyott kérdések – a Viharsarok közel van ahhoz, hogy az utóbbi évek legjobb magyar filmje legyen. Melegfilmként viszont, a téma kontextusának ismeretével kapcsolatos hiányosságok miatt súlyos léket kapott a mű. GYENGE ZSOLT KRITIKÁJA.