Egy koreai testvérpár és egy dán fiú alkotja a fiatal Trio con Brio kamaraegyüttest. Azt lehetne vitatni, hogy az együttes miért éppen dán, de azt semmiképpen sem, hogy magas minőséget képvisel. KOLOZSI LÁSZLÓ CIKKE.
Budapesti Tavaszi Fesztivál 2010
NAGY HÉVVEL
HAJRÁ DÓZSA! Erkel Ferenc: Dózsa György / Magyar Állami Operaház, BTF 2010
A kiegyezés évében bemutatott Dózsa György keresztmetszetével útjára indult a tavaszi fesztivál bicentenáriumi Erkel-sorozata. A létéért Erkelnek hálás Filharmóniai Társaság koncertje figyelemreméltó kedvcsinálónak bizonyult. LÁSZLÓ FERENC ÍRÁSA.
ÚJRAÉLESZTÉS UTÁN KIVÉGZÉS Dán Királyi Balett / Operaház, MűPa, BTF 2010
A tavaszi fesztivál alkalmából Budapestre érkezett Dán Királyi Balett két egymást követő estén mutatkozott be a hazai közönségnek. Az 1748 óta létező neves társulat két produkcióját látva az elcsépelt morbid poén juthat eszünkbe: A műtét sikerült, a beteg meghalt. MAUL ÁGNES KRITIKÁJA.
TAVASZI VÁLASZTÁS – KOCKÁZATOK NÉLKÜL Kreatív Kirakat pályázat / OTP, BTF 2010
A Budapesti Tavaszi Fesztivál elérte azt a kort, melyről sokan közülünk ma már csak ábrándoznak: idén töltötte be a harmincat. Ebben a korban még nem jelenthet problémát a folytonos megújulás, s a fesztivál friss ötlettel rukkolt elő: kreatív kirakatokkal szórta tele a várost. ZÖLDI ANNA ÍRÁSA.
ÚJ ESÉLY Sylvester Lévay–Michael Kunze: Rebecca / Budapesti Operettszínház, BTF 2010
A Rebeccával a harmadik Lévay–Kunze-musical került a Budapesti Operettszínház repertoárjára. A színház életében mindegyik fontos állomás volt, de mind közül ezt érzem a legnagyobb jelentőséggel bírónak. PAPP TÍMEA ÍRÁSA.
A HALOTT EMBER VISSZANÉZ „Szellemidézés” – Vendégünk Halász Péter / Műcsarnok, BTF 2010
Halász kísértetiessége, pontosabban a kísértetiesség iránti vonzalma rabul ejtő, a dolog innentől már tényleg a szellemidézés körül forog. MÜLLNER ANDRÁS ÍRÁSA.
DÁN KOLORIT A Dán Nemzeti Kamarazenekar koncertje / MűPa, BTF 2010
Carl Nielsen és Mozart kompozícióival mutatkozott be a Fischer Ádám vezényelte Dán Nemzeti Kamarazenekar a Tavaszi Fesztivál második napján a Művészetek Palotájában. MALINA JÁNOS KRITIKÁJA.
BOLDOG KEZDET A Budapesti Fesztiválzenekar Beethoven-koncertje / MűPa, BTF 2010
Egy elég jó és érdekes (G-dúr zongoraverseny) és egy rendkívüli (9. szimfónia) előadás – velősen így summázhatjuk a Budapesti Fesztiválzenekar Beethoven-estjét. Megkezdődött a Budapesti Tavaszi Fesztivál. CSONT ANDRÁS KRITIKÁJA.