Béres Attila Woyzeck rendezésében megmutatkozik a Miskolci Nemzeti Színházban második éve folyó műhelymunka eredménye, hatékonysága: testet és lelket egyaránt megdolgoztató, gondolatokkal és retinába égő jelenetekkel megtűzdelt előadás jött létre. SÁNDOR ZITA KRITIKÁJA.
Kettészakadt ország fölött marakodó honatyák, honvédő kormánypártiak és idegenszívű ellenzékiek, mindeközben kenyeret és munkát követelő nép. Hol játszódik Alföldi Róbert új rendezése? Természetesen Franciaországban, 1794-ben. JÁSZAY TAMÁS KRITIKÁJA.
A szép új világok vakok önnön falanszterük rút voltára: a megmaradt régi alapok korhadtságára, az illuzórikus új felépítmény sivár kilátástalanságára. Észrevétlenül mindenki kivetkőzik magából. Elnyomó és elnyomott, gyilkos és áldozat is. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.
Büchner objektív okok miatt nem rajzolhatta meg a Leonce és Lénában nyíltan szatirikusan korának társadalmát. Tompa Gábor színházi világában nincs helye a direkt társadalomkritikának, ezért úgy teatralizálja a darabot, hogy a végeredményben desztillálódik a XIX. és a XXI. század. PAPP TÍMEA CIKKE.
A Bárkán bemutatott, s az új évadtól a Thália Új Stúdiójában játszott Leonce és Lénának a harcias elutasítástól a forró rajongásig mindenből kijutott. Nincs ebben semmi meglepő; ez a sorsa az olyan előadásoknak, amelyek mást és máshogy mondanak, mint a többség. JÁSZAY TAMÁS KRITIKAI SZEMLÉJE.