A Rossz versek című film halmazállapota szerint folyadék, mégpedig könny, hangulata szerint mélabú, az Y generációé. Az Y generáció – többnyire egybeesik a Reisz Gábor rendező célcsoportjaként kijelölhető húszas és harmincas korosztállyal. Utóbbi megítélésének ugyan nem, de Reisz Gábor kreativitásának láthatóan jót tett, hogy a korosztályt ért kritika gyakran jogtalan mélabúról, túlzott jólétről és egoizmusról beszél. A perspektívaváltás teljes képtelenségéről. Hogy Reisz Gábor erre válaszul hívta-e életre a Rossz versek mellékkaraktereire koncentráló kötetet, az remek kérdés, a feladat mégis adta magát; ideje az egót félrerakni, nem ellustulni, kifelé figyelni. A Rossz versek és 14 el nem beszélt történet a film én-tudatáról a mellékszereplőkre próbálja áthelyezni a hangsúlyt egy rendkívül eklektikus írói csapat tolmácsolásában. A DVD-t könyvbe csomagolja, a szövegekkel világának tágítására törekszik.

Hogy a „hol végződik a főszereplő és kezdődnek mások” problémája mennyire valós, azt remekül példázza, hogy a kötet szövegeinek egy része valahogy akkor is dominánsan Tamásról szól, amikor hivatalosan nem. Erre remek példa Závada Péter Fél liter mi? című szövege, ami Tamás fiatalkori együttesének tiszavirágéletét dolgozza fel szövegkönyves formában. A konfliktus oka egy lány, az ügy Tamás sértődésével zárul. A szituáció a filmben is felsejlik, amit a szöveg nem bont ki igazán, izgalmas mellékkarakterekkel biztosan nem. A rendező bátyja, Reisz Ádám a testvéri rivalizálásból farag „happy endet”, szövege többnyire Tamás gyermekkoráról szól. Valuska László Bálint-verziója baráti válságon megy keresztül, hogy Tamás kaotikus és szerelmi lángolása ráébressze végre: „a világot nem mások fogják megváltoztatni, hanem ő”.  Fabricius Gábor a reklámkészítés fárasztó ürességét mutatja be, vélhetően, hogy tudjuk, Tamásnak mit kell kiállnia. Reisz Gábor Tücsi című szövege önállósodik azonban a legkevésbé, olyannyira nem hagyja Tamást maga mögött, hogy az egész az ő monológja. A fiú vízilabdázásról és iskolai megaláztatásról szóló elmélkedése lendületes írás, de egyetlen komfortzónán kívüli lépést sem tesz. Ha tehát kivonnánk őt a fenti szöveg-egyenletekből, Tamás életének szereplői biztosan nem állnák meg önállóan a helyüket. Ez pedig nagy luxus egy mellékszereplőkre fókuszáló könyvtől.

Némiképp bátrabb álláspontot képvisel az írói gárda másik fele. Totth Benedek szövegének alanya végtelen „Unicum és sör” körökkel öblíti megcsaló hajlamait, hogy az elveszettségnek végre egy másféle, nem Tamásra szabott verzióját mutassa fel. A Jakab Juli és Mán-Várhegyi Réka által külön-külön megírt, mégis szépen összecsengő Csák Anna-verziók is saját lábukra állnak, még ha egy szakítás árán is. Szövegeik elegánsan keretezik a többi novellát. Világuk humorral átszőtt, finom lélek-szerkezet, szorongásuk Tamással szemben produktivitásba torkollik. Míg Mán-Várhegyi Réka Annája fejben témalistákat állít össze, hogy még véletlenül se tűnjön unalmasnak, addig Jakab Juli verziója a világ nyomasztóan hamis szerelemképével próbál leszámolni. Önállósodó himnuszaik Tamás-kritika helyett önkritikát gyakorolnak.

Hasonlóan kreatív apafigurát alkot Németh Gábor, aki Levél Nekedjében fiának ugyan, de nagy műgonddal sorolja meg nem írt verseinek címét és a mögöttük megbújó anekdotákat. Jóformán dúskál a történetcsírákban. Krusovszky Dénes Mit számít, ha nem láttam? című története igazságot szolgáltat az ifjúsági irodalom egyik legnagyobb közhelyének. Párhuzamos szerkesztése hangot ad a gonosz, vaskalapos, vélhetően traumatizált tanárnőnek, aki ezúttal érzéseket kap; a Mónikával a mosdóban csókolózó Tamás felpiszkálja mélyen eltemetett emlékeit. Zita – Szentesi Éva szüleménye – aki Tamás utó-szerelmi vallomását követően a világból kamaszosan kiábrándul, pörgős, felcsattanó telefonmonológba sűríti bele minden csalódottságát. Hasonlóan érzelmes Berg Judit Fruzsija is, aki új szintre emeli az egymás mellett való elbeszélés művészetét. Óvodás csalódás nem fájt még annyira, mint Fruzsinak Tamás árulása, kitalált nyelvük kitalált szavain – úgy tűnik – mégsem értették meg egymást tökéletesen. A film legérdekesebb karaktere Tóth Krisztina Rendet rakni című szövegében rendszerezi a gondolatait és a tárgyait rendkívül frappánsan. Vali a szomszédban lakó kilencvennégy éves Gabival közösen készül a halálra. Ebben a párosban az a legizgalmasabb, hogy bármikor könnyedén átalakíthatók lennének akár tragikus, akár komikus duóvá. Az új karrierre azonban Gabi vélhetően nem lenne kapható, mint vidáman megjegyzi: már úgyis csak és kizárólag sírvázát fogad el ajándékba. Bár a fenti figurák jelentős potenciállal és saját személyiséggel is rendelkeznek, az önállósodást mégis Simon Márton valósítja meg a leghatékonyabban. Nem közösködik a többiekkel, egyedi formájával érezhetően egy másik – saját – bolygón lakik. Karaktere, a Merthner apa-fiú párost felügyelő reptéri dolgozó csak félig van jelen Merthnerék valóságában. Csöndes belső monológjában keverednek az emlékei és a kétségbeesett magyar páros iránti szánalma. Mélabúsan és nagyvonalúan hagyja futni őket.

Bár a Rossz versek világa nem tökéletesen feleltethető meg a Vannak, Reisz Gábor nem tudja (és nem is akarja) elfedni, hogy ugyanazokból az elemekből épített nagyon hasonló képet. Így hát Valuska László szerkesztő kötet elején megfogalmazott kételyei rendkívül indokoltnak bizonyulnak, tálcán nyújtja Reisznek az önismétlés egyetlen lehetséges megoldását: ideje a fókuszt másokra irányítani. Reisz láthatóan rendkívül tehetséges, nem csak rendezőként, de különös ötlet-struktúrák megalkotójaként is. Esetleges eltűnése hatalmas veszteség lenne nem csak az Y generáció, de a pezsgő mai kultúra számára is. Problémája azonban, hogy olyan kényelmesen belakta már ezt a világot – Valuska szerint a sajátját – hogy nemcsak hogy nem akarja, de képtelen is elengedni azt. Művei rendre önéletrajzi ihletésűek. A Van ön-Áronja a Rossz versek ön-Tamása és a könyv ön-monológja után azonban a novelláskötet jó pár szerzője is beleesik a csapdájába. Nem önismétel. Reiszismétel. Két film és egy könyv után a kipillantás megakad valahol félúton, hiába az igényes, friss nyelv, a sokszínű írói stílus és a fiatalos humor. A szövegek jó fele leplezetten ugyan, de ugyanazt – Tamás elméjét – lakja be. Hogy ez mennyiben Reisz felelőssége, az kérdéses, de ő maga látványosan nem nyit mások felé. Pedig eredetisége nemcsak a világában mászkáló mellékkaraktereknek, vagy az Y generációsoknak segíthetne rengeteget, de teremthetne új, kevésbé öncentrikus tendenciákat is. Nem kell persze feltétlenül Reiszre várnunk, mi magunk is megtehetjük az első lépéseket.

Kezdetnek elég lenne, ha csak minden harmadik mű szólna rólunk. Időnként foglalkozhatnánk másokkal is.