A nyitott, függöny nélküli színpad a nézők érkezése után nagyjából egy percig marad még élettelen. Azután a padlás életre kel, mi pedig apró fénypontokat veszünk észre, ahogy a sötétben lebegnek. A fénypontok egyszer csak megtalálják a számukra rokonszenves helyet és az addig kivilágítatlan óriásmarionettekbe költöznek. Így jelennek meg előttünk A padlás című musical ikonikus szereplői: Herceg (Sóvári Csaba), Kölyök (Mészáros Pancsa), Lámpás (Szabados Böbe) és Meglökő (Szilner Olivér).
 Jelenetek az előadásból |
A nagyjából kétméteres hídról mozgatott bábok adják az egri Harlekin Bábszínház bemutatójának a különlegességét. A szellemek bábként való megjelenítése egyedülálló vállalás. Az ötlet azonban nem légből kapott, Szűcs Réka tudatos rendezői koncepcióját elnézve pedig hamar kiderül, hogy a báb nem csak ürügy a nagysikerű darab bemutatására. A négy szellemen kívül Barrabás lelke bukkan csak fel bábként rövid időre, az élő szereplőket azonban soha nem helyettesítik bábok.
Ez azonban nem jelenti azt, hogy a társulat többi tagja ne adna tanúbizonyságot bábszínészi tehetségéről. Apró villanásokban nem csupán a rendező bábszínházi nézete, de a színészek képzettsége is előtűnik. Mészáros Pancsa és Szabados Böbe egyaránt kiemelkedő munkát végez a még távolról is nehéznek látszó marionettek mozgatásával. Csonka Erzsébet bábtervezőnek és a mozgatók ügyességének köszönhetően a karakterek az első mozdulatoktól kezdve tekintetekkel, jól felismerhető gesztusokkal rendelkeznek. A Herceget, illetve a Meglökőt mozgató Sóvári Csabának és Szilner Olivérnek pedig nem csupán a bábokat, de Témüller és Üteg különös karaktereit is életre kell kelteniük. Mindketten eltúlzott, erős gesztusokkal dolgozó szereplők, akiket remek arányérzékkel jelenítenek meg.
A Detektívet játszó Várhelyi Dénes (más szereposztásban Szabó Attila) tökéletes kontrasztot képez a túlmozgásos Üteghez képest. A kimért, szimpatikus nyomozónak gyermeki lelke akkor válik egyértelművé számunkra, amikor egy pillanatra meglátja a sufniban elrejtőzött Herceget. Hozzáteszem: ez, az eredeti előadásban is meglévő pillanat a bábok használatával működik igazán jól. Ugyanis míg ott a szellemek az élőktől csak ruhájukban különböznek, itt lebegő, világító lelkekként jelennek meg.
 A képek forrása: Harlekin Bábszínház |
Zádori Szilárd (Rádiós) és Bábinszki Ágnes (Süni) kettőse olajozottan működik a színpadon. Mindkettőjüknek megvannak a kellő zenei és színészi kvalitásai a szerepek megformálásához. A rendezés az eredeti darabhoz hasonlóan nem ad konkrét válaszokat a karakterek élethelyzetével kapcsolatban. A Rádiós álmodozó, a hagyományos társadalomba beilleszkedni nem tudó volta és Süni valamivel konkrétabb életcélja is inkább csak utalások alapján gondolható tovább.
Távol tartanám magam a további erőltetett összehasonlításoktól, de Bencze Mónika Mamókája a vártnál is jóval bolondosabb figuraként tűnik fel előttünk. A hatalmas szíve mellett nagyobb hangsúlyt kap hóbortossága, amivel könnyen magyarázható, hogy miért nem lepődik meg a szellemek megjelenésén, de következetessé válik a rendőröknek tett hirtelen vallomása is.
Bankó Bence Barrabása nem kíván rokonszenvessé válni, de Révészként első megszólalásaitól kezdve magával ragadja a közönséget. Színészi és énekes tudásával pedig az előadás további részében rá is szolgál erre a kitüntetett figyelemre.
Michac Gábor díszletében a kinyitható hátsó falon a színes gyermekrajzok felett bonyolult matematikai számításokat láthatunk, a falak nyílásokat rejtenek, de a legmeghatározóbb díszletelemnek is nevezhető szereplő maga Robinson. Az oldalfalba süllyesztett számítógépnek ledszalagok és fogaskerekek segítségével még mimikája és gesztusai is vannak. A díszlet számos praktikus és szép megoldással dolgozik, tudomásul véve a színházi tér adottságait. Mivel azonban Robinsonból hiányzik a jól megszokott képernyő, a karakterek bemutatásánál a bábok mozgatásához használt hídról ereszkedik le egy steril fehér vetítővászon. Habár praktikus és kézenfekvő megoldás, mégis rendkívül idegennek hat az egységes és centiméterre pontosan megalkotott térben. Az idegenséget azonban szinte rögtön oldani tudja az, ami kivetítésre kerül. A szellemek történetét elmesélő dal illusztrációi mintha egy gyönyörű mesekönyvből származnának.
A szereplők jelmezei valahol a kortárs és a meseszerű, karikaturisztikus között lebegnek. Rádiós öltözete egyszerre mutatja a folyton bütykölő felnőtt és az űrhajózásért rajongó gyermek képét. Témüller úr a Hugh Hefner köntösébe bújtatott zsémbes Mr. Heckles, a nyomozóról leginkább Columbo juthat eszünkbe. Ezek a szándékos vagy szándékolatlan utalások ismerőssé és jól olvashatóvá teszi számunkra a karaktereket.
A rendezés egy nagy folyamként gondol a történetre. Szűcs Rékának sikerült elérnie, hogy a fénypontok megjelenéséről az előadás zárlatáig a fiatal néző szinte egyáltalán ne essen ki a történet elmeséléséből. A praktikus okokból szükséges szünetnél a nézőtér kiürítését is mindenfajta erőltetés nélkül, humorosan oldja meg, de ezt a poént semmi esetre sem szeretném lelőni.
A padlás című klasszikus bemutatása talán kissé különbözik más nagymúltú darabokétól. Kevésbé merül fel a darabválasztás indoklásának és az aktualizálásnak az igénye. Néhány változtatás történt a szövegkönyvben, ám ezek inkább apró meglepetések, mint komoly dramaturgiai tényezők. Rádiós szellemi szabadfoglalkozású státusza mellé beszúrt „számlás” megnevezés talán a leginkább aktualizáló kiszólás, de ez is inkább az apró gegek sorát bővíti. A néző egyszerre kapja meg a kívánt Padlás-hatást és egyszerre tapasztal valami merőben újat a bábok, és az azt jól használó rendezés következtében.
Az előadás adatlapja a Harlekin Bábszínház honlapján itt található.