Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
babszinhaz krabat kicsi revizor
magveto krasznahorkai 20240117

A SZENVEDÉS/LY KÖZÖS

period… / Vígszínház
2011. jan. 4.
A period... című előadás alatt megmártózhatunk az önsajnálat jólesően meleg, habos fürdőjében. Megnyugodhatunk, hogy a párkapcsolat (vagy a hiánya) mindenképpen nehéz ügy – s jó érzés ezt a terhet az alkotókkal és a nézőkkel, egy közösségként viselni. RÁDAI ANDREA CIKKE.

A rendező, Szőcs Artúr (e. h.) és a dramaturg, Deres Péter lényegében a semmiből hozta létre Vígszínház előadását. Azaz a címlapon nem jelölt szerző alapján valószínűsíthető, hogy ők maguk írták a szöveget, és/vagy a színészek improvizációiból, személyes élményeiből rakták össze. A period… lazán összefűzött jelenetekből, monológokból és a szereplőket csak a jelenet erejéig összekapcsoló párbeszédekből áll.

Pap Vera és Tornyi Ildikó
Pap Vera és Tornyi Ildikó

A párkapcsolatok és az emberélet különböző periódusaiban megjelenő problémák és nehézségek maracangolják a szereplőket. Az egyik fő motívum a harminc év körüli férfi, akit nemrég hagyott el a szerelme (és egyébként is úgy tűnik, hogy sose jött össze neki, sose volt két hónapnál hosszabb kapcsolata), s most egy telefonbeszélgetésben az anyjára zudítaná minden fájdalmát. Nyüzsögnek a színpadon az egyéb (súlyos) stádiumban levő párkapcsolatok, párkapcsolati típusok, -stratégiák és -stílusok. Egy házibulin végighallgathatunk egy, szinte már az idiotizmussal határos, abszurd ismerkedős beszélgetést (Géczi Zoltán, Pap Vera, Venczel Vera). Egyensúlyozhatunk a szakítás vagy a házasság szélén. Egy fiatal nő (Tornyi Ildikó) a körülötte élő emberek házasságának kudarca után bizakodva tekint saját házasságának és anyaságának jövőjébe. Megelevenedik az idősebb és a legfiatalabb generáció szerelmi élete is: újra (s az ágyban is) egymásra talál egy idősebb pár (Dengyel Iván, Pap Vera), az időskori válás értelmetlenségéről filozofál egy nő. Szerelmét rajzolja le a krétarajzversenyen a hatéves kislány (Bata Éva), és a papás-mamás játékok durvaságából következtethetünk a szülők nyomorára.

Itt-ott egymásba csengenek vagy összegabalyodnak a történetek, de nem ez a fontos – a megannyi szereplő általában magányos monomániában kereng a színpadon. Kétségtelen, hogy van az előadásban rendszer (de ezt nem egy folyamatosan kikerekedő történet szervezi), időnként mégis parttalannak tűnik a szenvedés és kaotikusnak a sok szólam, ilyenkor csak a fejünket kapkodjuk. Mégis olyan ez az előadás, mint a krónikus fájdalmat enyhítő meleg borogatás. Nem szédítő, nagy igazságokkal, hanem ordas közhelyekkel dolgozik: mindegyik történetet és mondatot hallottuk vagy mondtuk már, de – és ez a period… fő érdeme – nem közhelyessé, hanem közös hellyé válik az előadás egésze. Sikerül elhitetnie velünk, hogy mind hasonló cipőben járunk: az élet nehéz, sóhajtunk, de ugyanoda áramlik ki tüdőnkből az elhasznált levegő.

Bata
Bata Éva, Varju Kálmán, Láng Annamária és Mészáros Máté. Fotó: Puskel Zsolt – PORT.hu

A történetek és szólamok nem csak egymással, hanem hétköznapi életünk egyik állandó háttérszereplőjével, a rádióval is összecsengenek. Talán mindannyian éreztük már hirtelen úgy, nem lehet véletlen, hogy mi megy a rádióban, mert egy interjú vagy egy szám mindenestül a mi életünkről látszott szólni, vagy épp ellenkezőleg: olyan abszurdnak hatott adott élethelyzetünkben, hogy szinte fájt a műsorszerkesztők „érzéketlensége”.

Az előadás ezeket az áthallásokat kihasználva enyhít az önsajnálat melodramatikusságán: a színpadon levő rádióstúdióban folyamatosan készülő interjúk ironikusan „reflektálnak” az „életben” elhangzottakra. Amikor a részeg rocker (Varjú Kálmán) szerelmi bánatának minden fájdalmát öli bele az „égni fogtok mindnyájan”-mondat ismételgetésébe, az aszódi krétarajzverseny résztvevője, egy kisfiú égő erdőt ábrázoló rajzáról mesél. Az abszurd ismerkedős jelenet alatt Mészáros Máté tenyérbemászó hangon olvas be szerelmes sms-eket: „Ha könnycsepp lennél, sosem sírnék, nehogy elveszítselek!” Egy éjszaka alatt 23 kancát megtermékenyítő tenyészménről beszél a lótenyésztő a rádióban, míg egy pár kihűlt kapcsolatuk romjain ücsörögve találgatja, mi legyen velük. A pár két tagját egyébként Rusznák András és Mészáros Máté játssza – és végül is teljesen mindegy, hogy egyikük nőt vagy meleg férfit játszik-e, hiszen a párkapcsolati dinamika ugyanaz. Rendkívül pajzán az a rádiós jelenet, melyben Láng Annamária faggatja a tűzszerész Géczi Zoltánt a munkájáról, s minden tűzzel kapcsolatos mondat kétértelművé válik, amikor levetkőznek: mintha titkos, szexuális gondolataink elevenednének meg.

Az előadás folyamatosan reflektál a színházi helyzetre is – talán az együttes munka örömét és a személyességet akarja hangsúlyozni. S valóban, úgy tűnik, hogy a színészek lubickolnak a csapatmunkában. Az előadás közben pedig kiszólnak egymásnak (például: „Zoli, vedd le a szemüveged, nem kell karakter, ezért nem kapsz több pénzt!”), s bejön a színpadra az ügyelő, Héjj János, a fodrász és a sminkes is. Ám ez a szál nincs eléggé kidolgozva ahhoz, hogy az előadás ne hasson olykor bennfenteskedőnek. A színészeknek van egy hosszabb, személyes hangvételű monológja, melyet hol szakaszonként, hol egyben adnak elő, az előadás során vissza-visszatérnek hozzá – itt néhol megbillen az egyensúly, a fiatalabb színészek, Rusznák András és Bata Éva monológja nem eléggé markáns a sokszor önismétlőnek tűnő kollégák mellett.

Az előadás végén a színészek a közönséget is megtapsolják: a period… igazi közösségi élmény marad, úgy is, hogy (a párkapcsolatban is) ordító magányról szól. 

Vö. Nyulassy Attila: Közös magány 
Csáki Judit: Elöl, hátul 

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek