Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

NEM SZENDEREG A ROBOGÁS

Kovács Tamás György–Szinvai Dániel: A villamos –A remíztől a hurokvágányig
2023. jún. 14.
A villamost József Attilától Csukás Istvánon át Erdős Virágig sokan megénekelték már (ki ne felejtsük a szófordulat miatt a Fonográf együttest sem), most azonban rajzokon is megelevenedik, nemcsak a története, a működése is. VÁNDOR JUDIT ISMERTETŐJE.

Nekünk családi kirándulóhely a remíz, gyalog, rollerrel, ha kell, akár busszal is (bár az nem kötöttpályás, de izgi) rendszeresen elzarándokolunk oda, és reménykedünk, hátha épp be- vagy kigurul egy szerelvény. A remíz (ahol szendereg a robogás és álmában csönget egy picit) a kerítés mögé zárt menyország. Ha oda nem lehet bejutni, akkor a Hűvösvölgyben lehet nézni, hogy kapaszkodik fel az áramszedő a magasba, egy másik megállónál meg hogy mit csinál a villamosvezető, amikor leszáll átállítani a váltót.

A zugligeti végállomásra én még utaztam az 58-as villamossal, az Erzsébet-hídon át a hatvanhármassal (a János kórháznál volt az egyik végállomása) Pestre, bár a lóvasútról nosztalgiázni még fiatal vagyok.

Szóval sokgenerációs érdeklődésre tarthat számot A villamos, Kovács Tamás György és Szinvai Dániel műremeke, merthogy minden szempontból kiváló (képző- és ipar)művészeti alkotás, miközben komoly tudásanyagot közvetít.

Ki tudja, hogy ha a világ összes Tatra T3 villamoskocsiját egymás mögé raknánk, akkor azok körbeérnék a Balatont? Sok mindent megtanulhatunk ebből a képeskönyvből: hányan utaznak a 4-6-os villamoson naponta, melyik a világ leghosszabb villamosa, hogyan épültek régen és ma a villamospályák, és milyen színűre festik a villamosokat Prágában vagy Hannoverben, mennyi mindent kell tudnia egy szerelőnek a remízben, és mit a villamosvezetőnek a fülkében, és akkor a hurokvágányról még nem is beszéltünk.

villamos11

Alapos, szórakoztató, szellemes képes/rajzos ismeretterjesztő könyv, könnyen befogadható a szöveg, rengeteget segít a sok böngészni való, részletes és pontos rajz, hatásosan egészítik ki a műszaki témához képest kifejezetten könnyed, elegáns szövegeket. A szerző – Kovács Tamás György tájrendező és kertépítő mérnök, a BME urbanista szakmérnöki képzésének hallgatója és a Hosszúlépés-járunk sétavezetője – instagram oldaláról idézve, a könnyedség mellett az volt a cél, hogy „bátran szerepeljenek benne olyan szép szavak, mint például a holdfényjelző, a pantográf vagy a szénléc”. A valóban szép hangzású holdfényjelző a villamosforgalmat irányító fényjelző készülék, amit én képzetlen utas, szemafornak neveztem, többet nem teszem; a pantográf jelentése meglepett: pedig egyike az unokám első szavainak – nem a pantográf, hanem az áramszedő, és nem így mondta, de mi tudtuk, miről van szó. A szénléc magyarázatához pedig tessék elolvasni a könyvet, megéri. A szövegre valóban jellemző, hogy nem „dedósoknak” szól, a szövegalkotó nagyon figyelt arra, hogy ahol megnevez valamit, ott a valódi, a szakmában használatos terminust alkalmazza, a képek alkotója pedig arra, hogy minden apró részlet a helyén legyen, és ne kerüljön prágai villamos Lisszabon keskeny utcáira. Ahol pedig véletlenül hiba történt, ott a kiadó intézkedett.

A könyv, bár elsősorban az iskolás korosztálynak szól, a kisebbektől a kamaszokon át a felnőttekig mindenkinek kínál újdonságot, tudnivalót, érdekességet. A részletgazdag és szellemes illusztrációk a még olvasni nem tudó gyerekeknek és a felnőtteknek is élményt jelentenek: ugyanis a napi valóság jelenik meg a rajzokon. A villamosok és a közlekedés szerelmeseinek pedig a könyv mindenképp csemege.

„Annak ajánlom leginkább, aki már tudja, hogy a villamos működéséhez kell áram, de (még) nem tudja, hogy mi az a félpantográf rendszerű áramszedő. Ez szerencsére egy elég széles közönség. A villamosok elképesztően gazdag világából természetesen csak egy válogatást tudunk bemutatni, de ez nem baj, én legalábbis kifejezetten örülni fogok, ha valaki azzal az érzéssel teszi majd le a könyvet, hogy jó, felkeltettük az érdeklődését mondjuk az alacsonypadlós villamosok iránt, még többet akar erről tudni, mint amit most látott, olvasott. Az volt a cél, hogy meg tudjuk mutatni ennek a világnak a gazdagságát, a villamosok történetét és működését, de az alapvető információk mellett egy-egy járműhöz vagy részlethez kapcsolódó érdekességek is beleférjenek.”

A szövegíró lelkesedése a kötöttpályás közlekedés iránt magával ragadó, az üzenet pedig elgondolkodtató: „A kötöttpályás közlekedést nagyon érdekesnek, szépnek, és a városok működése, jövője szempontjából kulcsfontosságúnak tartom.”

Ez a széles korosztályi spektrum a képi ábrázolásban is meghatározó. A csodálatos illusztrációk Szinvai Dániel  tervezőgrafikus alkotásai. Nem ez az első munkája a Pagonynál. A Második Budapesti Illusztrációs Fesztiválon a Silent book kategória díja mellett A legjobb pályakezdő illusztrátornak járó elismerést is besöpörte, ráadásul a Pagony Kiadó különdíjával is őt jutalmazták. Egyszerűen remekel, a szép és precíz rajzok szerves egészet alkotnak a szöveggel, vagy fordítva, nem hiszem, hogy rangsort kellene vagy lehetne felállítani, ez a könyv így kerek egész, ahogy van.

Utóirat: A Pagony Kiadó a könyv ajánlásához mellékelt egy hibajegyzéket is, amit nagy tapssal kéne jutalmazni.

A könyv adatai a kiadó adatlapján láthatók.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek