Az idei velencei filmfesztiválon feltűnően nagy számban mutattak be híres emberek életét feldolgozó darabokat. Pablo Larraín a chilei diktátorról, Augusto Pinochetről készítette el politikai szatíráját, Sofia Coppola Elvis Presley volt feleségét, Priscillát választotta filmje alanyának, Michael Mann és Bradley Cooper pedig az autóversenyzés és a komolyzene területéről merített inspirációt.
Hosszú szünet és legutóbbi filmje, a Blackhat bukása után a 80 éves Mann olyan projekttel tért vissza, melynek ötlete már a kilencvenes évek elején megszületett, amikor először olvasta Troy Kennedy Martin forgatókönyvét. Akkoriban az amerikaiakat azonban kevésbé érdekelte a Forma-1, így a Brock Yates 1991-ben megjelent könyvén (Enzo Ferrari: The Man and The Machine) alapuló film megvalósításáról le kellett mondania. Később a sportág népszerűsége a tengerentúlon is egyre nőtt, ezért Mann 2015-ben ismét elővette a Ferrariról szóló filmtervet, mely végül 2021-ben kezdett forogni.
Vele szemben az újoncnak számító Bradley Cooper a 2018-as Csillag születik remake-kel debütált rendezőként, és elsőre meggyőző teljesítményt nyújtott a kamera előtt és mögött, olyannyira, hogy Steven Spielberg nyugodt szívvel engedte át neki a Maestro rendezését, melynek főszereplője a sztárkarmester és zeneszerző, Leonard Bernstein, akit maga Cooper alakít. Vagyis a Csillag születik után a színész-rendező ismét kettős szerepet vállalt magára. Míg a Ferrari egy régi álom beteljesülése, addig a Maestro véletlen egybeesések eredménye.
Mann ezúttal a hagyományos elbeszélésen belül és a melodráma műfaji jegyeivel mesél a gyorsaság megszállottjáról, Enzo Ferrariról és arról a végzetes nyárról 1957-ből, amikor gyökeresen megváltozott nem csak az élete, hanem a hivatásos autóversenyzés szabályai is. A Ferrari központi motívuma az elkerülhetetlen halál közelsége.
Amikor először találkozunk a címszereplővel, már közel jár a hatvanhoz, fiát és bátyját gyászolja, valamint szemtanúja lesz annak, ahogy egyik pilótája egy tesztvezetés során életét veszti. A gondterhelt Enzo hajthatatlan, és csak az lebeg előtte, hogy megtervezze a tökéletes modellt, amivel rekordokat dönt és futamokat nyer. A tekintélyes főnök az otthona falai között már kevésbé magabiztos, egyrészt feleségével, Laurával megromlott a viszonya és mindössze a cég egysége érdekében vannak együtt, másrészt évek óta szeretője van, akitől fia született.
A férfi a két nő között őrlődik, Laurához a régi emlékek, a közösen felépített vállalat és fiuk elvesztése köti, a fiatal Linához pedig az újrakezdés lehetősége. A magánéleti problémákat tetézi, hogy a Ferrari pilótái alulmaradnak vetélytársaikkal szemben, ezért az Alfonso de Portagóval kiegészült csapattal a nyílt pályás Mille Miglián szeretné, hogy a kocsik az első helyen érjenek célba.
A Ferrariban a sportfilm sablonjai és egyéni drámák keverednek, melyek középpontjában végig az Adam Driver által megformált Enzo Ferrari áll, ebből kifolyólag a mellékszereplők kevésbé tudnak kibontakozni, hiába az olyan nagyszerű színészek, mint például Laura szerepében az Oscar-díjas Penelope Cruz, akinek szinte védjegyévé vált a tragikus sorsú nők, anyák eljátszása.
A pár hónapot felölelő narratíva arra az időszakra összpontosít, amikor a Ferrari dicső napjai már a múlté, ezért valami újjal kell elődrukkolni – a rendező Mann mintha magát látná meg az olasz zseniben, aki nem adja fel, és állandóan a tervrajzok felett ül. A mise alatt is a stopperóra ketyeg, zúgnak a motorok, minden másodperc számít. A film csúcsjelenete a végzetes kimenetelű Mille Miglia, melynek sokkoló képei megrázzák a nézőt. A rendező a feszült percekben ügyesen fűzi fel a cselekményszálakat és mutatja be az eseményeket különböző perspektívából, illetve a tragédia következményét, ami a sportág jövőjére és Ferrari életére is hatással lesz. Ezt azonban már csak a filmvégi kiírásból tudjuk meg, Mann filmje nem vállalkozik a teljes életmű felmondására.
Bradley Cooper a Maestro című filmben
A Maestro a Ferraritól eltérően keretes szerkezettel, fekete-fehér és színes felvételekkel élesen elválasztja egymástól a múltat és a jelent, Leonard Bernsteint pedig több életszakaszban ismerjük meg. A film elején az öreg Bernstein a zongora mellett, könnyeivel küszködve emlékszik vissza rákban elhunyt feleségére, Feliciára, majd visszaugrunk az időben, a helyszín New York, az évszám 1943, amikor a megbetegedett Bruno Walter helyére be kell ugrania a New York-i Filmharmonikusok koncertjén és próba nélkül levezényelnie a műsort. A bravúros teljesítmény hozza el számára a világhírt és onnantól fogva karrierje egyenesen ível felfelé, többek között ő szerzi a West Side Story zenéjét is.
Bradley Cooper a múlt rekonstruálásában megidézi Hollywood aranykorát, többek között bravúros musicalbetétekkel, kreatív montázsokkal, klasszikus beállításokkal és letisztult színészi eszköztárral eleveníti fel Bernstein és felesége, Felicia Montealegre megismerkedését és kapcsolatuk állomásait. A film első fele vibráló és lendületes, a rendező és operatőre, Matthew Libatique játszik a fényekkel, az árnyékokkal és sziluettekkel, remekül ragadják meg a két fél közötti fesztelenséget.
A Maestro a Ferrarihoz hasonlóan nemcsak a zeneszerző szakmai fejlődésére fókuszál, hanem viharos magánéletére is, melyben Bernstein kettős életet alakít ki. Felesége előtt nem titkolja vonzódását a férfiakhoz, és közös megegyezéssel tartják fent a barátságon és őszinte szereteten alapuló házasságukat. Bernstein szexualitása nyílt titok, felesége mindössze diszkréciót kér férjétől. A film második fele már az ötvenes, hatvanas években játszódik, amikor a kapcsolatuk megromlik, elmúlik a varázs, és Felicia már nehezen tűri férje hűtlenségét, aki karrierjében közben sikert sikerre halmoz. A színesre váltott és trükkök nélküli felvételeken a látottak a valóság talaján maradnak.
Ahogy Adam Driver Enzo Ferrariként, úgy Bradley Cooper is teljesen átlényegül a szerepben, a színész minden mozzanatában és hanglejtésében hitelesen kelti életre Leonard Bernsteint, legyen szó a huszonöt éves kezdőről vagy a korosodó karmesterről. Mellette Carey Mulligan finoman, kellő bájjal és eleganciával alakítja Feliciát, de a rivaldafényben végig Cooper marad. Ő azonban mintha félúton elakadt volna aközött, hogy eldöntse, színész vagy rendező lenne itt inkább, talán ez az oka annak, hogy a film a végére kifullad, és elmarad a katarzis.
Michael Mann és Bradley Cooper saját területük (autó, zene) korszakos alkotóiról készített filmet, akik megküzdöttek a sikerért, legendás alakokká váltak, miközben a magánéletben súlyos titkokat cipeltek magukkal, viszont a nyilvánosság felé gondosan megkomponált imázs mögött párhuzamos életek haladtak.