 Jászberényi Gábor, Gulyás Hermann Sándor |
A Másik Produkció A varjúkirály című előadása erős atmoszférával indít: a színészek fekete anorákban, félhomályban szaggatott, egyre fokozódó ritmusban dobolnak. A felvezetés viszonylag hosszan tart, ami időt enged a nézőnek, hogy megérezze, itt semmi jó nem fog történni. Majd a színészek visszafojtott hangon, suttogva és mondókába szedve hozzák a tudtunkra, hogy a jeges szél fújta magyar tarlón vagyunk. A néző joggal feltételezheti, hogy ez a három rejtélyes, horrorisztikus lélekfaló fogja a történeten végigvezetni. Jászberényi Sándor prózájának egyik sajátossága az olykor túlírt jelzőkkel, máskor hidegrázósan tömören fogalmazó narrátor, aki egységbe helyezi az eseményeket. Az előadásban viszont nincs ilyen központi figura. Hamar kiderül, hogy az említett három lélekfaló Csontos Tamás rémálmait kelti életre. A narrátor hiánya, a nézőpontok keveredése, a vegyes esztétikájú színpadi megoldások használata szerteágazó előadást eredményez, ami inkább jeleneteiben emlékezetes, mint egységében.
 Sebők Maja |
Jászberényi prózájának másik nagy erénye, hogy ritkán megy át didakszisba, és ez a Másik Produkció előadásának erénye is. A két perifériára, elhagyatottságba született fiú, Tomi (Jászberényi Gábor) és Csabi (Gulyás Hermann Sándor) csak egymásra számíthat. A kettejük közötti szeretetet az előadásban sokkal artikuláltabban jelenik meg, mint a novellában, ezt erősíti a fénydramaturgia is: a két szereplő meleg fényben szívja a cigit és a herbált. A fiúk a menekültválság kezdetén a pénzhiány, a véletlen és a naivitásuk miatt egy szélsőjobboldali polgárőri szervezetbe keverednek. Éjjelente a közeli erdőből verik vissza a Magyarországon át nyugat felé tartó menekülteket. Hamar kiderül, hogy a nemesnek hazudott feladat egyúttal jövedelmező is, amikor a megvert, megerőszakolt menekültek pénzét, ruháit, tárgyait elveszik. Csabit az őrületbe kergeti a bűntudata, a varjúkirály büntetésétől való félelme, és rettegésének következményeképp olyan döntést hoz, amivel Tomi is mindent elveszít. A színpadon sötét lesz, majd a Tomit alakító Jászberényi Gábort megfeszített krisztusi pózban látjuk, alulról megvilágítva. Ez a jelenet kicsit kilóg az ítéletmentes megközelítésből, hiszen ezzel a hatáskeltő színpadi jellel azt sugallják az alkotók, hogy ennek a történetnek Tomi az áldozata.
 Fotók: Papp Adrienn |
Azért írok a novelláról és az előadásról párhuzamosan, mert, bár a kettő külön-külön is megállja a helyét, úgy érzem, az előadás talán túlzottan is a novella feldolgozására szorítkozik. Az alkotók számára a legfőbb kihívást az jelentette, hogyan tudják ezt a napokon, helyszíneken és valóságsíkokon átívelő cselekményt színpadi eszközökkel megjeleníteni. Ennek mozgatórugója pedig egyértelműen a színészi játék: a három játszó bravúrosan, gyorsan és pontosan vált az általa játszott karakterek között, amelyek ezáltal jól elkülöníthetőek lesznek. A színészek ezenkívül igyekeznek humort is csempészni az előadásba, kidomborítani a helyzetek abszurditását.
A két főszereplő melletti többi karakterről (Ákos testvér, Laci, Magdi) borzasztóan kevés információt kapunk – emiatt nézőként talán támadhat bennünk egy kis hiányérzet. Ennek eredménye pedig az, hogy a mellékkarakterek nem is adnak túl sok lehetőséget a színészeknek az összetett alakításra. Ez legfőképpen Sebők Maját állítja nagy kihívás elé, aki a legtöbb epizódkaraktert játssza. Ugyanakkor Sebők jól veszi a nehezített pálya akadályait, színpadi jelenléte így is magával ragadó.
Jászaberényi Sándor novellájának és Jászberényi Gábor RS9 Színház-beli rendezésének legnagyobb erénye, hogy minden erejével igyekszik elutasítani, sőt, megsemmisíteni azt a romantikus tévképzetet, amellyel napra nap találkozunk a kormányközeli médiumokban, és amely a gyűlöletet és az erőszakot a hazaszeretet eszméjével igyekszik magyarázni.