Revizor: 2022 elején lett vége a k2 Színháznak. Akkor Csáki Judit készített egy interjút veled és egyet Fábián Péterrel ennek okairól. Akkor Péter azt mondta, úgy érezte, ő viseli egyedül a társulatvezető felelősséget. Ma te vagy a k2-ből alakult Apertúra vezetője. Hogyan változtak meg a felelősségi köreid? Megváltoztak-e?
Benkó Bence: Mivel egyedül vezetem a társulatot, így mindennel foglalkoznom kell, de örülök, hogy kialakult mellettem egy csapat, aminek tagjai értik a dolgukat. Azon például rengeteget dolgoztunk, hogy azok a szervezeti folyamatok, amik a k2-ben döcögősen mentek, most fluidabban működjenek. Sokkal világosabb, kinek mi a konkrét feladata, és csak akkor zargatjuk egymást, ha arra tényleg szükség van. Ennek a rendszernek a kialakítása az első pillanattól fogva célunk volt, hiszen most sem lett több pénzünk arra, hogy nagyobb stábot dolgoztassunk.
R: A színészek is részt vesznek a szervezet operatív működtetésében, vagy inkább művészként vannak jelen továbbra is a csapatban?
BB: Ezzel kapcsolatban még nagyon sok minden csak most fog eldőlni. Gondolok itt a terem és az udvar takarításától kezdve odáig, hogy ki felel majd a színházon túli programjainkért. Szeretnénk például elindítani egy ifjúsági programot, amit – e pillanatban úgy tűnik – Király Dániel és Borsányi Dániel vezet majd. A hírlevelünket szintén Király Dani csinálja, Urbán Ricsi pedig rengeteg energiát tesz a marketingbe. Felvillanyoz, hogy a többieknek vannak ötleteik, és hogy tevékenyen szeretnének részt venni a közös munkában, hogy nem én vagyok az, aki mindent kitalál, és aki az Apertúra profilját, arculatát egy személyben meghatározza.
R: Úgy képzelem, hogy Fábián Péter társulatból való kilépése egy gyászidőszakot eredményezett nálatok. Sikerült ezen túllendülnötök?
BB: A saját nevemben tudok csak beszélni erről. Petya távozása sok adminisztratív és egyéb terhet rótt ránk, az alapítvány alapító okiratának az átfogalmazásától elkezdve a mindennapi tevékenységek átszervezésééig. Mindezzel együtt, ahogy te is fogalmaztál, elkezdődött a gyászfolyamat. Ez erősen meghatározta a hangulatunkat, és sokszor éreztem úgy én is, hogy „nem vagyok ott fejben”, ahol épp lennem kéne. Ez eltartott egy ideig, de az, hogy a tavalyi évet a Gólem Központban kezdtük, és hogy elkezdtünk építkezni, képes volt felülírni a rossz érzéseket. Annyi tennivalónk akadt, hogy muszáj volt a jövőbe néznünk. Petyával továbbra is tartjuk a kapcsolatot, fut még nálunk egy rendezése, és valószínűleg Hírszínházat is csinálunk még közösen az Apertúra Bázison. Szóval kellett hozzá némi idő, de most már úgy érzem, én is jobban vagyok.
R: Fábián Péter kérésére, kényszerből váltottatok nevet. Nehezebb az új névvel közönséget szerezni? Vagy a k2 közönsége automatikusan kapcsolódik hozzátok most is?
BB: Sok olyan nézőnk van, akiről tudjuk, hogy azért jön előadásunkra, mert a k2 munkáját is követte. Rengetegszer előfordul, hogy egy-egy néző odajön hozzánk, biztosít minket a támogatásáról, ami nagyon jól esik nekünk. Alapvetően arra törekedtünk, hogy minél tisztábban kommunikáljuk: ez a csapat ugyanaz a csapat, és az is sokat segít ebben, hogy végre van saját helyünk, ahol megtalál minket, aki keres. És persze olyanok is vannak és lesznek bőven, akik most a Gólem miatt ismernek meg minket, ahogy a mi közönségünk is megismeri a Gólem Színházat – ez fontos célja az együttműködésünknek.
Benkó Bence és Bán Bálint a Premierbully című előadásban.
R: A névváltoztatás más szempontból is relevánsnak tűnhet. A k2 kezdetei óta ugyanis sokat változott a színészgárda. Ez a pénzhiány miatt alakult így?
BB: Főleg igen. Többen voltak, akik azért hagyták el a csapatot, mert lehetőséget kaptak, hogy fix havi bérért dolgozzanak egy színházban. Mi ezt a szempontot mindig megértettük, ahogy azt is, ha valaki szeretett volna kényelmesebb körülmények között dolgozni, egy a miénknél nagyobb stábbal. Így nem volt soha feszültség abból, ahogyan elváltunk a volt tagokkal. Ha volt is bármi, igyekeztünk az elmúlt években beszélgetni róla, és ez nagyon jót tett mindenkinek. És vannak olyan színészek is, Borsányi Dániel és Meyer Lili (korábbi nevén: Piti Emőke – a szerk.), akik a kezdetektől velünk vannak.
R: Sokáig az volt az egyik fő problémátok, hogy nincsen saját helyetek. Most lett a Gólem Színházban. Hogy kerültetek ide?
BB: Amikor az átmeneti időszakban voltunk, ami még a k2 időszaka volt, de tudtuk, hogy ki kell találnunk valami újat, akkor hosszas keresgélés után épp beletörődtünk, hogy nekünk nem lesz saját helyünk, hanem – ahogy addig is – a minket befogadó intézményekben játsszuk majd az előadásainkat. Akkoriban bejöttem a Gólembe, hogy találkozzak Borgula András művészeti vezetővel. Azt szerettük volna, hogy a színház fogadja be a Béke című előadásunkat. Ő azt mondta, hogy persze, lehet így is, de egyébként van egy másik helyük a Gólem Központban, ami üresen áll. Kérdezte, hogy nem akarunk-e odaköltözni. Mivel életünkben először találkoztunk, és mivel ő ezzel indította a beszélgetést, annyira meglepődtem, hogy sokkot kaptam. És nagyon meglepődött a csapat is, amikor az egyik társulati ülésünket odaszerveztem, és még nem értették miért, de akkor Andrással együtt kinyitottuk az ajtót, és megmutattuk azt a káoszt, ami ott volt, és ami mostanra a termünk lett – csodálatos élmény volt.
R: Hogy áll össze az évadotok?
BB: Vannak, előadásaink, amiket továbbviszünk a korábbi évadokból, és szeretnénk újra szemlét csinálni a tantermi előadásainkból pedagógusok számára. Most mutattunk be két új tantermoi előadást. Rendezek én is a csapatnak egy előadást, amelynek témája a tiszaeszlári vérvád lesz. A pécsi OSZIP-ban Horváth Szabolcs közreműködésével csináltunk ebből az anyagból egy vizsgát. Most ezt fejlesztjük tovább. Tavasszal valószínűleg vendégrendező érkezik hozzánk, de az ő nevét még fedje jótékony homály, és az a terv, hogy az évad végén Bán Bálint is rendezni fog egyet, szeptemberi bemutatóval.
A színházi előadásokon kívül sok egyéb programot is tervezünk. Például együttműködésbe kezdtünk a Tér12-vel. Befogadjuk az előadásaikat, rengeteg irodalmi eseményünk is lesz, kiállítások és társasjátékestek, kocsmakvíz, koncertek. Szóval szeretnénk színesíteni a műsorunkat, és egy olyan közösségi teret létrehozni, ahova az emberek csak úgy oda tudnak jönni jól érezni magukat. De természetesen minden, amit eddig elmondtam, erősen pénz függvénye. Abból, amit most működésre kaptunk, nagyjából a munkatársaink felé való tartozásainkat tudtuk lenullázni, ezért nagyon számítunk az önkormányzat támogatására, amelynek tagjai különben hajlandóságot mutattak arra, hogy azt a nem olyan hatalmas összeget, amiből az évadot meg tudjuk csinálni, odaadják.
R: Több szó esett már a tantermi előadásokról és a diákokkal való munkáról. Miért fontos ez számotokra?
BB: Ez már a kezdetek óta érdekel minket, egy időben színjátszótábort is csináltunk diákok számára. Eleinte igyekeztünk minél több műfajban kipróbálni magunkat Petyával, így jött valahogy ez is. Azóta minden évben létrehoztunk tantermi előadásokat is, mert rájöttünk, hogy a diákokkal való munka rengeteg energiát ad a színészeknek. Ez a közönség ugyanis nagyon nyitott, és a velük való közös gondolkodás olyan felszabadító élmény, ami nem tud létrejönni az esti előadások során. Ennek a non plus ultrája pedig, amikor eljutunk olyan helyekre, ahol nem is nagyon tudnak színházba járni a gyerekek. Ha felmerül, hogy reggel nyolctól lenne egy kis falu iskolájában egy Hamlet, akkor mindenki lelkesen várja a reggel hatos indulást. Olyankor, abban a két órában vegytisztán érezzük, hogy van értelme annak, amit csinálunk.