Beszélgetés Robert Wilsonnal
2021.09.18.

Támogatja a Freeszfe Egyesületet és elítéli a művészet szabadságának csorbítását. A miértekről kérdeztük Robert Wilsont, aki üzent a magyar fiataloknak is. NÉDER PANNI INTERJÚJA.

Revizor: Honnan értesült a Freeszfe-ről és az aktuális magyar színházpolitikai helyzetről? 
 
Robert Wilson: Több magyar barátom is van, akik folyamatosan értesítenek a legújabb eseményekről, vagyis tájékozottnak érzem magam a jelenlegi helyzetet illetően. Lengyel Annával nagyon közeli kapcsolatot ápoltam, emellett a berlini Ernst Busch Főiskola diákjaival is jártam Budapesten, és később rendeztem is ott. 
 
Robert Wilson és Néder Panni
Robert Wilson és Néder Panni
R: Mikor döntötte el, hogy nyilatkozatban szólal meg a helyzet kapcsán? 
 
RW: Nemrég merült fel bennem. Az egészségi állapotom sajnos nem éppen a legjobb. Jelenleg Párizsban vagyok, és az orvosaim tanácsára nem utazhatok sehová. Ezért döntöttem úgy pár napja, hogy megírom a nyilatkozatot. Úgy gondoltam, ezt mindenképp szükséges megtennem. 
 
R: Miért gondolta szükségesnek? Miért fontos Magyarország egy világhírű amerikai rendező számára? 
 
RW: Ha látod, hogy közelít a sárkány, kardot rántasz. Szilárdan hiszem, hogy a művészet és a kultúra újraegyesíthet minket. Az a legfontosabb, hogy mi, művészek továbbra is dolgozzunk, és megmutassuk a munkánkat. Gyakran gondolok az afroamerikai közösségre, az Egyesült Államok fekete lakosaira. Rabszolgasorba taszították és láncra verték őket, tilos volt könyveket olvasniuk – kivéve a Bibliát. De ők írták a valaha volt legszebb zenét. És mind a reményről szól! Az afroamerikai spirituálékban nincs olyan dal, amely negatív lenne. Ez az amerikai zene gyökere, ebből származik a blues, jazz, rock és rap műfaja. Kizárólag a művészet képes erre. A művészet összefog, a politika és a vallás mindig megoszt minket. Nézze meg a mai újságokat, hemzsegnek a politikai és vallási konfliktusoktól. A művészet képes összehozni minket, és ez azon kevés dolgok egyike, ami örökké megmarad. Ha visszamegyünk ötezer évet az időben, és megnézzük a görög, egyiptomi, kínai vagy maja kultúrát, mit látunk? A művészet hatásait. A művészet az idő lenyomata, egyben ablak a világ felé. Ha nem támogatjuk, eltűnik. Feltétlenül szükségesnek tartom, hogy megmutassunk valamit Magyarországon. Szeretem a helyet, többször jártam ott, és nagyon fontos számomra, hogy adjak valamit az ottani embereknek.  
 
R: Mit gondol arról, hogy több színház, például a Berliner Ensemble, ahol ön is számos alkalommal rendezett, lemondta a szereplését a MITEM Fesztiválon?  
 
Robert Wilson. Fotó: Lesley Lesley Spinks
Robert Wilson. Fotó: Lesley Lesley Spinks
RW: Szerintem ez negatív hozzáállás, én pedig inkább pozitív személyiség vagyok. Miért büntetnénk az embereket? Ez az egyetlen esélyünk, hogy nyitva tartsuk az ajtót. Ott van a maguk zseniális Soros Györgye, aki ajtót nyitott a társadalom felé, és szerintem teljesen igaza van. Mi is a „nyitott ajtó” hívei vagyunk. A Long Island-i kulturális központom területére nem egy kapun lép be az ember, és a főépületnek nincs ajtaja, csak egy keret. Lehetsz gazdag, szegény, katolikus, zsidó vagy muszlim, bármikor besétálhatsz – a központ a közösség számára jött lére. Szerintem ez alapvető fontossággal bír. A művészetnek pedig van erre a lehetősége. Oly módon kapcsolhat össze minket, ahogyan a politika soha nem lesz képes rá, ezért egyedülálló szerepet tölt be a társadalomban. A színházat olyan fórumnak látom, mint az ókorban volt. Ha baloldali vagy, ha jobboldali, ha zöld, kék, fehér vagy fekete, akkor is megszólalhatsz, hallathatod a hangod. Ez nagyon fontos. Ezen a fórumon olyan embereket kell rövid időre összehoznunk, akik különben vélhetően nem találkoznának. Fontos, hogy megosszunk egymással valamit, hogy folyamatosan gondolatokat cseréljünk. Ez egy rendkívül pozitív törekvés a társadalomban. 
 
R: Úgy döntött, hogy a fesztiváltól kapott művészi honoráriuma felét a Freeszfe számára ajánlja fel, amelyet ezúton is nagyon köszönnek. 
 
RW: Hát ezért dolgozunk! (nevet) Ez némi motiváció a munkára. 
 
R: Jól értem a nyilatkozat kapcsán, hogy konkrét beszélgetést tervez a diákokkal? 
 
RW: Teljes mértékben! Az egyikükkel már volt is erre példa, különben nem is kezdhettük volna el ezt a párbeszédet. És még a fesztivál margójára: a munkámat 1971-ben fedezték fel egy fesztiválon, itt Franciaországban, Nancy-ban. Nagy meglepetésemre óriási siker lett az a hét óra hosszú előadás, amelyet egy siket fiúval együtt írtam, aki egyébként iskolába sem járt soha. Utána Párizsba hívtak minket, ahol hónapokon át játszottuk a produkciót, minden este 2200 néző előtt. Azt hiszem, a nemzetközi fesztiválok nagyon fontosak ahhoz, hogy rálássunk a világra. 2001. szeptember 11-e után meghívtam a kulturális központomba 53 muszlim fiatalt Indonéziából, hogy létrehozzunk valamit együtt. George Bush elnöksége idején ez egyáltalán nem ment könnyen: az ajtó zárva volt. Olyan is előfordult, hogy elmentem Kubába, és találkoztam Fidel Castróval, mert a kubai művészek, akiket szintén közös munkára invitáltam, nem kaptak vízumot. Oda kellett repülnöm, hogy nyitva tartsam az ajtót. Szerintem most Budapesten is ugyanez a helyzet, ez egyfajta fórum: az ajtót ki kell nyitni, ne csukjuk be! A Biblia azt mondja: „Íme, nyitott ajtót adtam eléd, amelyet senki sem zárhat be.” Tartsuk nyitva ezt az ajtót.  
 
R: Nyilatkozatában erős politikai hangot üt meg, az eddig elhangzott gondolatok mégis inkább a szeretet nyelvén szólnak. Úgy vélem, Magyarországnak nagy szüksége van ilyesmire. Semmit nem mondott Vidnyánszky Attila személye vagy a magyar kormány ellen. A közönség és a Freeszfe diákjainak érdekében szólalt fel.  
 
Robert Wilson. Fotó: Lucie Jansch. A képek forrása: roberwilson.com
Robert Wilson. Fotó: Lucie Jansch. A képek forrása: roberwilson.com
RW: Térjünk vissza újra az afroamerikai emberekhez. Az Egyesült Államok rabszolgái voltak, de nézzük meg a zenéjüket! Ez hozza össze az embereket. Számomra nagyon fontos esemény volt, amikor Barack Obama, az ország akkori elnöke elment egy fekete fiú temetésére, akit a rendőrök gyilkoltak meg. A beszéde után elénekelte az Amazing Grace-t. Az országom elnöke. Egy, a Harvardon tanult ügyvéd. Aki bevezette az egészségügyi ellátást az USA-ban. Korábban ugyanis nem volt nemzeti egészségügyi politikánk. De a legfontosabb számomra mégis az, amikor kiállt és elénekelt egy afroamerikai spirituálét. Ki ne sírna ezen? Ez egyesített minket. Ráadásul egy nagyon nehéz időszakban, amikor épp megölték azt a fekete fiút. Obama a menettel együtt vonult azon a vasárnap reggelen, kiállt és énekelt. Mert az afroamerikai spirituálék gyökerei sosem negatívak. Ez a tiltakozás egyik formája, tele reménnyel. Azt hiszem, ez az, amire a művészet képes, és amit tennie kell. Különösen akkor, amikor sötét idők járnak. 
 
R: Mit javasolna ezekben az időkben a magyar diákoknak? A Freeszfe hallgatóinak éppúgy, mint a többieknek? Talán tudja, hogy Magyarországon mindkét akkreditált egyetemet, ahol színészi diplomát lehet szerezni, Vidnyánszky Attila vezeti.
 
RW: Nagyon egyszerű: dolgozzatok tovább, és úgyis találtok valamit. Huszonkét éves koromban találkoztam Martha Graham amerikai koreográfussal, aki megkérdezte tőlem: mit akarsz csinálni, mit akarsz az élettől? Fogalmam sincs, nem is csinálok igazán jól semmit – válaszoltam. Erre azt mondta: ha elég sokáig és keményen dolgozol, találsz valamit. 
Szerintem ez tízből kilencszer nem jön össze. De csak dolgozzatok tovább. Amikor elkezdtem, nem volt színházam, nem volt pénzem. Dolgoztam, amit tudtam. Egy olasz étteremben pincérként, hajléktalanokkal az utcán, New Jersey-i háziasszonyoknak, és még sorolhatnám. Mindig csak dolgoztam és gondolkodtam. Azt a képességet ugyanis senki nem veheti el tőletek, hogy gondolkodjatok. A kreativitás bárhol szárba szökkenhet. Megtörténhet egy szabad társadalomban, de nyomás alatt vagy pénz nélkül is. Nem tudjuk, hol fog előbukkanni. De a legfontosabb dolog, még egyszer: senki nem állíthat meg sem a gondolkodásban, sem a munkában. Csak így tovább!
 
 A beszélgetés 2021. szeptember 17-én készült.  
Szerző: Néder Panni