Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

KETTŐS ARANYPÁNT A BTM-BEN

Közösen kihordani – Péli Tamás: Születés/ Budapesti Történeti Múzeum
2021. szept. 9.
Évtizedes hányódás és bezártság után látható újra Péli Tamás monumentális Születés című festménye a Budapesti Történeti Múzeumban. A kép a romák eredetmítoszát és magyarországi történetének egyes pillanatait is megidézi. BIHARI ÁGNES RECENZIÓJA.

A Budapesti Történeti Múzeum (BTM) Vármúzeumának Barokk Csarnokában szeptember végéig látható egy több mint 40 négyzetméteres, farostra készült színes pannó, amely előtt egy többfunkciós, szellemes szerkezet áll. Ez egy nyersfából ácsolt magas emelvény, középtájon lépcsősorral; tetejéről a pannó egésze fentről, mintegy magasabb perspektívából is megszemlélhető. A fastruktúra alsó szintjén elhelyezett informatív szövegek a maguk módján szintén perspektívát nyitnak, amelyen keresztül jobban érthetővé válik a mű születéstörténete és önmagán túlmutató jelentősége. Az egymás mellett sorjázó táblákon olvasható, látogatóként még éppen befogadható hosszúságú szövegek például a roma nők ábrázolásának problematikájáról, a kiállított pannó történelemszemléletéről, vagy a roma képzőművészeti alkotások magyarországi sorsáról szólnak; de kitérnek a romák európai és magyarországi polgárjogi kontextusára, a pannó eredeti otthonának, a tiszadobi Andrássy-kastélynak a történetére (ami talán külön is megérne egy misét), a művészet szerepére a roma politikai szerveződésben, és persze a kiállított pannó értelmezésére is.

Péli Tamás: SZületés
Péli Tamás: Születés

Maga a pannó a Születés címet viseli és műfajára nézve történelmi allegória. Központi eleme és szervező gondolata a roma nép eredetmítosza. Mitologikus és allegorikus alakok, különféle történelmi időkre és helyekre utaló figurák töltik ki a teret. A festő több szereplőt is kortársainak arcvonásaival ruház fel, a kép bal felső szegmensében látható, lila inges, kezében ecsetet tartó alakban saját magát is megörökíti.

A kompozíció első ránézésre burjánzó és kevéssé súlyozott;  minden és mindenki monumentális, tiszta színekkel festett és erősen díszített. A narratíva megfejtését/követését nehezíti a mozaikos, némileg az álom logikáját/logikátlanságát követő szerkezet. A  kép középpontja Káli istenasszony, amint felmutatja a gyermek Manust a lovon ülő istenségnek; a bal alsó régióban az 1848-as forradalomra és az abban résztvevő romákra utaló jelenet; egy ponton megjelennek az auschwitzi lágerek szörnyűségei, egy másikon meg a magyarországi roma értelmiség néhány reprezentatív alakja, de szerepelnek rajta mitikus-mágikus állatok és szimbólumként megfestett égitestek – a Nap és a Hold – is. A történetfűzés tehát szakadozott, de az ünnepélyes megjelenítés egyértelművé teszi, hogy egy nép közösségi identitását elősegítő reprezentáció a cél. És az is egyértelmű, hogy a koncepció fontos része annak felmutatása, hogy a magyarok és a velük egy területen élő romák történelme összefonódott és szétválaszthatatlan.

A monumentális méretű pannó festője a fiatalon, negyvenes éveinek közepén elhunyt Péli Tamás festőművész. Színes személyiségét, kalandos élettörténetét, közvetlen beszédstílusát több korabeli dokumentumfilm is őrzi. Nem csoda: egy tehetséges, félroma fiatalember útja a nyolcadik kerületi házmesterlakásból a Magyar Képzőművészeti Egyetem kényszerű megkerülésén át a Holland Képzőművészeti Főiskola murális szakáig, majd vissza, a hosszúra nyúlt hetvenes évek Magyarországára (mely visszatérést megelőzött több nagy utazás, köztük egy mély nyomokat hagyó indiai út is) eleve érdekes történetet sejtet. De Péli a hazaérkezése után is lendületben volt, erős kisugárzású személyisége vonzotta a barátokat, a tanítványokat, a nőket. Az újpesti lila iskolában utána tanított (képesítés nélkül), roma értelmiségiekkel, művészekkel barátkozott-ivott-evett-gondolkodott együtt, és persze festett, sokat.

A művészet és az alkotás központi szerepet töltött be az életében, de ugyanilyen fontos volt számára saját kettős identitása – anyai ágon roma, apai ágon pedig magyar volt. „Homlokomon kettős aranypánt van. Az egyik a cigányságom, egyik pedig a magyarságom, és egyikről sem vagyok hajlandó lemondani." – idézték/idézik tőle sokszor, nem véletlenül. Baráti-ismeretségi kapcsolatain keresztül a hetvenes-nyolcvanas években aktív résztvevője volt a magyarországi roma emancipációs folyamatoknak, a kilencvenes évektől pedig formálisan is közéleti szerepet vállalt, a rendszerváltás után egy szűk éven át, haláláig az MSZP országgyűlési képviselője volt. Egy biztos: nagy élet-étvággyal és lendülettel csinált mindent, amíg csak élt.

Művészként pályája nem volt egyértelműen sikeres, amennyiben azt a hátrahagyott munkák múzeumi/gyűjteményi jelenlétén, a hazai és nemzetközi szakmai progresszióba való beágyazottságon vagy művészeti díjakon mérjük. Legjobb munkájának mások és ő maga is – a BTM-ben most látható, Születés című, részben kollektív módon készült műve mellett – a Szabó Ervin Könyvtár Dagály utcai fiókkönyvtárának belső lépcsőfeljárójára festett triptichont (1982)  tartják. 

A Születés fontossága Péli festői pályáján egyrészt kiemelkedő az alkotói szándékok szintjén („…amíg egy népnek az írói, festői, művészei, történészei meg nem írják annak a népnek a történetét, meg nem festik, versekbe, regényekbe, eposzokba meg nem fogalmazzák, addig az a nép nem juthat be Európa, illetve a világ népeinek közösségébe.”- idézik tőle több helyen is), másrészt a születéstörténete és a munka utóélete is sajátos. A tiszadobi gyermekotthon, amelynek  könyvtártermében a pannót Péli 1983-ban festette tanítványai közreműködésével, nehéz sorsú, árva vagy „problémás" roma gyerekek otthona volt.

„Ennek a képnek a története születés. Megszületik Káli istenasszonynak a kisfia, Manus, az ember. Ezt egy olyan helyen, ahol a gyerekeknek nincs anyjuk-apjuk, megfesteni, minden megrázkódtatás nélkül elég nehéz. Ettől vált eredetivé és igazzá, hogy olyan emberek között tudtam ezt a születés-mítoszt megteremteni, akiknek nincs az identitásukban az, hogy megszülettek szinte. Ki van törölve az életükből ez az örömforrás." – mondja Péli Tamás abban a dokumentumfilmben (Kései születés), amit  Kőszegi Edit és Szuhay Péter készített 2002-ben.

Az intézmény 1949-50-ben költözött be a tiszadobi kastélyba, amelynek állapota már akkor sem volt ideális, de a következő évtizedek alatt a szocialista éra többi, egykori kastélyokba, kúriákba telepített szociális intézményéhez hasonlóan tovább romlott. Az egykori Andrássy-kastély 2016-ban a Nemzeti Kastélyprogram részeként rendezvényhelyszín lett, de a pannónak már 2011-ben költöznie kellett: a nyíregyházi Jósa András Múzeum raktárába került, ahol ugyan megfelelő körülmények között, de a közönség elől értelemszerűen elzárva pihent. Most, egy jól kitalált eseménysor részeként került a BTM-be, ideiglenesen.

Egy sor érdekes kísérő esemény is szerveződött a Születés újbóli közönség elé kerülése köré;  érződik, hogy sok szakember  – az Off-Biennálé Budapest, a BTM és az Europai Roma Kulturális és Művészeti Intézet (ERIAC) munkatársai – valami olyasmin dolgozott, amit fontosnak tartanak, és ami reményeik szerint párbeszédet generálhat. A pannó jövőbeli méltó helyének megkeresése okán ugyanis sok olyan nyitott témát lehet érinteni, amelyek csak részben művészeti kérdések. Társadalmi, politikai, kisebbségpolitikai, integrációs problémákról lehet a kiállítás kapcsán gondolkodni; továbbá az is eszünkbe juthat, hogy  a magyar politikai közélet rendszerváltás utáni történetének korrupciós vonulatából sajnálatos módon a roma önkormányzatok sem maradtak ki.

A kiállítás kissé kimódolt címe – Közösen kihordani – a szervezők szándéka szerint mindezen kihordandó/megoldandó problémára is utal, miközben az eddigi biztonságos, de láthatatlan helyéről szem elé szeretné juttatni Péli alkotását.

A kiállítás 2021. szeptember 26-ig látható.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek