Hang nélkül 2.
2021.06.17.

Az első rész hangulatát hűen követő folytatás olyan, mint egy nagy költségvetésű tévésorozat egyik jól sikerült epizódja. RICHTER ÁDÁM KRITIKÁJA.

Ha azt mondják nekem néhány éve, hogy a The Office langaléta Jim Halpertje (John Krasinski) és Michael Bay – igen, a transformerses, agyatlan robbanásorgiákat rendező Michael Bay – produkciós cége fogja leforgatni azt a horrort, ami újat mutat a zsánerben, méghozzá nem azzal, hogy mennyire bombasztikus és harsány, hanem éppen azzal, hogy mennyire hangtalan és visszafogott, értetlenül néztem volna. 
 
Pedig pontosan ez történt: a 2018-as Hang nélkül (A Quiet Place) a maga egyszerűségében zseniális: nem adhatsz ki hangot, különben meghalsz. Ahogy az lenni szokott, a film egész hullámot indított el: nem nyithatod ki a szemed (Madarak a dobozban), vagy ugyanígy csendben kell lenned (A hallgatás), különben meghalsz. Borítékolható volt ezek után, hogy a Hang nélkült is folytatják, csak az volt a kérdés, hogy érdemes-e.
 
Egy folytatásnak sosincs könnyű dolga. Ha az első rész húzásait süti el még egyszer, az elcsépeltnek tűnik, ha viszont az alapkoncepciót nagyobb skálára helyezi, és emeli a téteket, akkor fennáll a veszély, hogy éppen az eredeti lényege, az emberi lépték vész el.
 
Az első rész attól működött igazán, hogy a posztapokaliptikus világot egy család tagjainak szemén keresztül láttuk, jóformán egy helyszínen, négy szereplővel, akiknek az előéletéről sokat nem tudtunk (mert nem is lényeges), és akiknek fogalmuk sem volt, hogyan lepték el a Földet és tizedelték meg a lakosságot az óriássáskára hasonlító, vak, de a hangokra hiperérzékeny szörnyek. Amikor a misztikum ennyire lényeges alkotóelem, fennáll a veszély, hogy minden egyes új információmorzsa csak ront az illúzión.
 
Ne feledjük azt sem, hogy ez volt az a film, ami rögtön azzal kezdett, hogy bevállalta egy négyéves gyerek halálát, és a végén az apuka is feláldozta magát. Ritka ez a merészség egy 13-as (itthon is csak 16-os) karikával futó, nagy stúdió által forgalmazott horrornál.
 
Jelenetek a filmből
Jelenetek a filmből 
A háromszor nagyobb költségvetés és a jóval nagyobb szereplőgárda ellenére azonban a Hang nélkül 2. jól kerüli ki a folytatások megalomán törekvéseit és a szolgai törleszkedést a nézői elvárásokhoz (bár van egy-két visszautalás az első részre, ezek azonban csupán ízléses apróságok). A történet lényegi része még mindig az anyuka (Emily Blunt), az immár három gyereke és egy újonnan behozott szereplő körül forog, és továbbra is meglepően egyszerű marad. Szerencsére a stúdiónál nem csavarták ki John Krasinski kezéből a gyeplőt, így készítői víziója, a szerzőiség továbbra is érezhető, legalábbis egy ekkora produkcióhoz képest.
 
Félreértés ne essék, érződik a büdzsé: jóval több a szörnyüldözős jelenet, mivel ezúttal nincs pénzügyi korlátja, hogy fényes nappal, hosszú percekig mutogassák a CGI-lényeket. Nincs is hatékonyabb eszköze a mítoszrombolásnak, mint amikor egy folytatás elkezdi megmutatni az alacsony költségvetés miatt korábban alig kivehető szörnyeit, de tény, hogy ezúttal nem lett volna indok arra, hogy elrejtsék őket. 
 
Láttuk előzőleg is, hogy néznek ki, és egyszerűen ez a lényekkel teli világ az új realitás – az új norma –, amiben a szereplőknek élniük kell. Szerencsére a CGI sem gagyi, jól beledolgozták a lényeket a környezetükbe, megjelenésük nem zökkent ki az élményből.
 
Maga a mitológia nem sokat bővült, arra is csak utalást tesznek, hogy a sáskalények az űrből jöttek. Ezt egy visszaemlékezésből tudjuk meg, mikor az Abbott család egy baseballmeccsen ül, és egy lángoló meteorhoz hasonló égi jelenség tűnik fel. A rémült tömegnek alig van ideje kocsiba szállni, a szörnyek máris pusztításba kezdenek. A nagy egészhez nem sokat tesz hozzá ez a kis prológus, sőt szerencsére még több kérdést vet fel, mint amennyit megválaszol (az ismeretlen mindig ijesztőbb, mint a mindent túlmagyarázó mitológia). Abban viszont kiváló ez a visszaemlékezős kezdés, hogy pillanatok alatt feleleveníti az alapszituációt, behoz a képbe egy új karaktert, és rögtön egy izgalmas jelenettel nyit. Sőt így az első rész szíve-lelke, az író-rendező Krasinski is visszatérhet néhány jelenet erejéig. A kisvárosi miliő kedves felidézése a posztapokaliptikus klasszikusoknak, de a film utána visszatér az elhagyatott épületekhez és az erdő övezte vadonhoz.
 
A képek forrása: MAFAB
A képek forrása: MAFAB
Ezután egy évet ugrunk az időben, és a történet onnan folytatódik, ahol az előző részben abbamaradt. A család összefut a magányosan, megkeseredetten éldegélő Emmettel (Cillian Murphy), aki felesége és gyermekei elvesztése után feladta minden reményét. A gyerekek befognak egy rádiófrekvenciát, amin egy régi nóta megy újra és újra. Ez azt jelenti, hogy van még működő adótorony a közelben. Ez nekik azért lényeges, mert az előző részben rájöttek, hogy Regan meghibásodott hallókészüléke olyan frekvenciával sípol, ami irritálja, ezáltal védtelenné teszi a lényeket, ami után könnyen meg lehet őket ölni. Ha sikerülne a hallókészüléket kihangosítani, akkor egyszerűen egy rádióval mindenki védekezni tudna a szörnyek ellen. A csapat kettéválik, hogy ezúttal két szálon izgulhassunk értük.
 
Mivel ilyenkor a szereplők nézőpontjába helyezzük magunkat, nagyon fontos, hogy ne csináljanak folyton logikátlan hülyeségeket csak azért, hogy több legyen a feszültség, és ez sikerül is: életszerű döntéseket hoznak, és még a gyerekek is felnőttesen – azaz igazából koruknak megfelelően – viselkednek, mégis van izgalom. Egy-két olyan helyzet akad csak, mikor indokolatlanul ügyetlennek tűnnek, zajt csapnak, de aki próbált már éjjel, a koromsötét lakásban hangtalanul botorkálni, tudja, hogy teljes csendben maradni egyáltalán nem könnyű. Talán kicsit hatásvadász, és a gyakran kárhoztatott jump scare-eket idézi, hogy a legapróbb zajokat is olyan hangosra keverték, hogy dobhártyaszaggató hangorkánként szólalnak meg, de ez a koncepcióval jár, és még így is üdítő ritkaság, hogy ezeket leszámítva egy kasszasiker ennyire csendben mer lenni.
 
Kétségtelen, hogy a Hang nélkül 2. tisztességes munka, de hogy hozzátesz-e eleget az előzőhöz, abban nem vagyok biztos. Abban annál inkább, hogy nem annyira merész és sokkoló, mint az első rész. Régivágású egyszerűsége és visszafogottsága becsülendő, miközben azért szépen szállítja az izgalmakat, mégis úgy éreztem magam utána, mint egy jól kivitelezett sorozatepizód után: soha rosszabbat, de azért bízom benne, hogy az évadzáróban majd jobban odateszik magukat. Csakhogy a filmnek magában kéne működnie, mert nem jövő héten jön az új rész. Igaz, a bevételi adatokat elnézve – az újranyitás utáni egyik legjobb eredményt produkálta az amerikai mozikban – a harmadik részre sem kell sokat várni.
 
Címkék: Mozipremierek 2021