Madarak a dobozban
2019.07.01.

Az Oscar-díjas Susanne Bier számára minden adott volt, hogy elkészítse a műfaj egyik legkreatívabb filmjét. A Bird Box felülmúlhatta volna a tavalyi szenzációs Hang nélkült, de sajnos a nyomába sem lép annak. FÁTRAI KATA KRITIKÁJA.

Ideális esetben bátor, sőt talán zseniális mű születik, ha egy Oscar-díjas rendező és egy Oscar-jelölt forgatókönyvíró összefog, hogy az elmúlt évek egyik legjobb horrorregényét megfilmesítse, amiben ráadásul A-listás színészek vannak a segítségükre. A Netflix egyik erénye, hogy teljesen szabad kezet ad alkotóinak, ám a lehetőséggel nem mindenki tud élni, Susanne Biert is beleértve. A Madarak a dobozban emiatt csupán eltékozolt idő, pénz, tehetségek és lehetőségek halmaza. 

Malorie (Sandra Bullock) gyermekét várja, amikor Európát, majd az Egyesült Államokat is megtámadja valami, aminek láttán az emberek azonnal öngyilkosak lesznek. A nő azonban túléli a káoszt, és egy családi házban talál menedéket néhány túlélővel együtt. Emellett az öt évvel későbbi eseményeket is láthatjuk, amikor Malorie két gyerekkel útra kel annak reményében, hogy a folyó végén biztonságos menedéket talál.

A Josh Malerman bestsellere alapján készült műben rengeteg olyan ötlet van, amelyek vizuális megjelenítése egészen különlegessé tehette volna a belőle készült adaptációt. Ugyanis a Hang nélkül még sehol sem volt, amikor Malerman már 2014-ben tálcán nyújtotta a John Krasinski-féle mű egyik erősségének lehetőségét, az érzékekkel való játékot. A könyv egyik nagyszerű húzása, hogy mivel a szereplők nem látják a gonoszt, az igazi harcot saját magukkal, a bennük lakó folyamatos kíváncsisággal kell megvívniuk. 

A film hű maradt a regény ’vakságához’, így mi is csupán az emberek interakcióiból következtethetünk arra, micsoda szörnyűséget látnak. Mivel a rettegés forrása ismeretlen marad, az önként vállalt vakságból kellett volna a feszültség jelentős részének fakadnia, azonban a Madarak a dobozban mintha szándékosan iktatna ki minden olyan lehetőséget, ami az adaptáció hibáit orvosolná. A rendezőnő nem használja ki a házban összegyűlt túlélők közötti frusztrációban, a közösség formálódásának megszokott dilemmáiban rejlő potenciált, a meglévő gyengécske szorongás minőségén pedig tovább ront azzal, hogy humorral igyekszik azt oldani. 

A Madarak a dobozban legnagyobb hibája mégis az, hogy szinte mindent meg akar úszni, amitől kiemelkedő lehetne, illetve az alapanyagon történt változtatások ellenére sem képes újat nyújtani. Komoly potenciál rejlett abban, hogy a film a vizuális eszközöket elvetve hogyan képes hatni a nézőre, hogyan változtatja meg a műfajra jellemző zsánereket azáltal, hogy játszik az érzékekkel. 


Ehelyett azonban csak néhány tompított képet kapunk, a néző csak pár pillanatra lát Malorie lekötött szemén keresztül, így míg a Hang nélkül siket szereplőjének révén mi is a történet részesévé válhattunk, a Madarak a dobozban esetében végig kívülállók maradunk. Bier a saját csapdájába esik, ugyanis a lendületes és intenzív vágással és tempóval, amellyel a feszültséget és a hangulatot fokozná, a kívánt hatás elérése helyett átrohan a jeleneteken, így aztán a nézőnek nincs ideje megélni az adott érzelmet, legtöbb esetben pedig éppen a félelmet. Emiatt a film nem képes horrorként funkcionálni, ugyanis egy-két – főként slow-scare – jelenetet leszámítva nem ijesztő, a rendező pedig a műfajra jellemző feszültséget sem hagyja kibontakozni, így hatásmechanizmusát tekintve a film sokkal inkább a thriller műfajába sorolandó. 

A túlélő karakterek mind egydimenziósak és sablonosak, szinte egyedül a John Malkovich által megtestesített pesszimista, mogorva veterán ment meg minket az elalvástól. Malorie a világvége közepén vívja a szülővé válás pszichológiai harcát, aminek nehézségét fokozza az a tény, hogy nem vágyik gyermekére. Azonban ez a küzdelem is csupán sarkítva jelenik meg, Malorie jellemfejlődését pedig nem is látjuk. 


A diszfunkcionális anya az eltelt öt év alatt megerősödött, megtanult alkalmazkodni egy olyan világhoz, amelyben nevet sem ad a gyerekeknek, mivel nem kifizetődő bárkihez is túlságosan kötődni, miközben saját élete árán is megvédené őket. Sandra Bullock alakítása túlságosan merev annak ellenére is, hogy kőkemény nőt alakít. Trevante Rhodes karizmája és játéka kiemelkedő, mellette pedig a fájóan rövid játékidőt kapott Sarah Paulsont fontos megemlíteni. 

Összességében a Madarak a dobozban karakterei és dialógusai jellegtelenek, a film túlságosan kapkodó ahhoz, hogy hasson a nézőre, a karakterekért való izgulás, a velük együtt zihálás helyett végig szinte közömbös kívülállókként szemléljük a túlélésért folytatott küzdelmet, ráadásul a befejezés is ingerszegény. Ugyanakkor a fényképezés kiváló, és a szereplőgárdára sem lehet panaszunk, a faék egyszerűségű karakterekből – Bullock kivételével – mindenki igyekszik a maximumot kihozni. A végeredmény azonban nem lett több egy remek, ám kihasználatlan koncepciójú posztapokaliptikus tucathorrornál, ami egyúttal a rossz adaptációk listáján is biztos helyet szerzett magának. 

A film adatlapja a Magyar Filmadatbázisban itt található. 

Szerző: Fátrai Kata
Címkék: Netflix