Ígéretes fiatal nő
2021.05.26.

Pink bosszúfantázia a #metoo korában – A nomádok földje mellett az idei Oscar másik slágerfilmje szatirikus, elgondolkodtató, és véres megtorlás helyett inkább empátiára kényszerít. SOÓS TAMÁS KRITIKÁJA.

Kényes témába tenyerel, de magabiztosan vágja ki magát onnan Emerald Fennell, akit már nem csak A korona Camillájaként ismerhetünk. A valóban ígéretes és fiatal rendezőnő volt már showrunner (a Megszállottak viadala második évadában), Oscar-díjas (az Ígéretes fiatal nő öt jelöléséből végül a legjobb eredeti forgatókönyvért kapott elismerést), de legnagyobb elismerése mégiscsak az, hogy első rendezésével beszédtémává tudott válni. Vitát generált és gondolkodásra ingerelt egy indulatokkal túlfűtött témában, és tette ezt olyan okos eleganciával, iróniával és érzékenységgel, amivel ritkán találkozni – pláne a #metoo és a nemi erőszak kérdéskörében.
 
Pedig akárhogy is nézzük, egy rape’n’revenge-filmmel, azaz bosszúfantáziával van dolgunk, amely valahol az olasz exploitation környékéről indult (Köpök a sírodra), és bár akadtak respektált darabjai (A vádlottakért kapta Jodie Foster az első Oscarját), nem tartozik a filmművészet legkifinomultabb zsánerei közé. És ez így is van rendjén, hiszen egy traumára kínál eszképista feloldozást: a megerőszakolt nő születik újjá bennük azáltal, hogy véres bosszút vesz az elkövető férfiakon, általában saját fegyverüket fordítva ellenük. Létezik pszichoanalitikus (Ms. 45), szürreálisan madmaxes (A bosszú), és most már szubverzívan empatikus kiadása is (Ígéretes fiatal nő), amely pofátlanul szórakoztatóan borogatja fel a műfajhoz kapcsolt elvárásainkat.
 
Fennellt ugyanis nem az erőszak és nem is a bűn érdekli, hanem a mögötte rejlő pszichológia – mind az elkövetők, mind az áldozatok részéről. Nem látunk megalázó nemi erőszakot, se fallikus késekkel és puskákkal elkövetett kasztrálásokat, mert a revans nem fizikai, sokkal inkább érzelmi. Cassandra esténként részegnek tetteti magát kocsmákban, bárokban és táncparketteken, hogy aztán ún. rendes srácok csípjék fel, és próbálják kéretlen pluszpiákkal szexre kényszeríteni. Mígnem kipattan a lány szeme, és falhoz szegezi a tetten ért fiúkat: a meglepetés erejével és a hatalmi pozíció megfordításával ijeszt rájuk, hogy többé ne éljenek vissza helyzetükkel.
 
Jelenetek a filmből
Jelenetek a filmből 
Zseniális húzás, mert így Fennell nemcsak lerántja a zsánert az utópisztikus vágybeteljesítés fellegéből, ahol máskor negyvenkilós nők hánynak konyhakésélre ijesztően kigyúrt férfiakat, de egyben ki is tereli a témát abból a mérgező megosztottságból, amelyben évekkel a #metoo után is leledzik. Hiszen a szimpla rape’n’revenge-narratíva csak a képzeletben átélt bosszú kétségkívül jóleső, de a párbeszédet éppenséggel előre nem vivő érzését nyújtja, mikor a trauma és a társadalmi tabuk kezelésére is az erőszakot kínálja megoldásként, melynek folyományaképp a megalázott nő visszaszerezheti önbecsülését, cselekvőkészségét és akár szó szerint újjászülethet (A bosszú). Az Ígéretes fiatal nő revanshadjárata ezzel szemben empátiára kényszeríti az elkövetőket: Cassandra azért forgat ki hatalmi pozíciókat, rabol el kislányokat, vagy pácol félelmükbe férfiakat, hogy az utóbbiak átérezzék azt a kiszolgáltatottságot, tehetetlenséget, megaláztatást, aggodalmat és végletes kétségbeesést, amit máskor az ő áldozatuk érez.
 
Fennell agyafúrt forgatókönyve jóval többet tesz annál, mint hogy nevetségessé teszi a tipikus áldozathibáztató szövegeket. Az Ígéretes fiatal nő érzékenysége, ha úgy tetszik, femininitása épp abban rejlik, hogy miközben a nők helyzetének átélésére kötelezi az elkövetőket, megérti őket is. A néma cinkosokat, akik fiatal és részeg fejjel jó poénnak tartották a bulierőszakot, akik félrenéztek, mert nem az ő dolguk, vagy ribancozták az áldozatot. Akiket Cassandra pellengérre állít, azokban sincs semmi velejéig romlott, csak épp a bőrüket mentik, és mindig, de mindig hárítanak: felelősséget, konfrontációt, és a kockázatot, hogy ők is belekeveredhetnek az ügybe.
 
A képek forrása: MAFAB
A képek forrása: MAFAB
Az Ígéretes fiatal nő épp attól válik igazán felvillanyozó filmélménnyé, hogy képes érzékeltetni ezeket az árnyalatnyi finomságokat a figurákban, amiket a csavaros sztori mellett a ravasz castinggal is megtámogat. Fennell az ártatlan-bénán csajozó jófiúszerepeikről ismert színészekkel töltötte meg a filmet, akikről elsőre semmi rosszat nem feltételeznénk – hiszen ahogy a filmben is mondják, sokszor az úriemberek a legrosszabbak, akik társaságban a legjobb, zárt ajtók mögött viszont már aljasabb arcukat mutatják. Ez a film üdítő ravaszsága: ártatlan giccspopba és pink fagyiesztétikába csomagolja a sztorit, majd váratlanul átfordítja az egészet horrorisztikusba – gondoljunk csak az ijesztő vonósok húzta Britney Spears-slágerre –, ráültetve minket a bulierőszakot (vagy annak fenyegetését) átélt áldozatok érzelmi hullámvasútjára.
 
Biztos lesz (és volt is), aki férfigyűlölőnek bélyegzi a filmet, pedig ennek épp az ellenkezője igaz. Az Ígéretes fiatal nő lenyűgözően körültekintő, mindenkihez megértéssel közelít, miközben alapállításaiban meglehetősen precíz, hiszen azok szinte mind elhangzanak egy, a jó tanuló/jó sportoló fiúk előmenetele miatt eltussolt egyetemi nemierőszak-ügyekről szóló dokumentumfilmben (The Hunting Ground). Carey Mulligan kaméleonszerű alakításának köszönhetően pedig még az is hihetővé válik, hogy valakit ennyire felemésszen és önpusztító spirálba lökjön egy olyan trauma, amelyet nem ő élt át. Antihősnőjének következetes, falig elvitt önsorsrontása és a film közepébe ékelt romkombetét múlékonysága teszi igazán szívszorítóvá a filmet, amelynek egyetlen hibája, hogy a legvégén már nem felülírja, hanem követi a hollywoodi szabálykönyvet – de így legalább annak rendje és módja szerint érkező katarzissal szolgál az arra fogékonyaknak.
 
Szerző: Soós Tamás
Címkék: Mozipremierek 2021