Spirál
2021.05.12.

Az évszakok körforgása keretezi Felméri Cecília Spirál című filmjét, melyet a marketing ügyesen egy szerelmi háromszög történeteként adott el, holott valami sokkal egyetemesebbről akar szólni. VIGH MARTIN KRITIKÁJA.

Kapcsolati minták, az életünk során vissza-visszatérő motívumok, múltbéli sebek, melyek a jelent is meghatározzák; olyan témák ezek, melyek az utóbbi időszakban számtalan műnek szolgáltattak alapot. Az elsőfilmes Felméri Cecília érezhetően sokat ismer is ezek közül az alkotások közül, és igen nagy magabiztosággal nyúl mind az európai művészfilmes eszköztárhoz, mind a manapság oly nagy népszerűségnek örvendő, női nézőpontot érvényesítő thrillerek megoldásaihoz; igaz, az utóbbi főként a figyelemelterelést szolgálja.
 
A film helyszínéül szolgáló tó alján pásztáz végig a kamera a nyitó jelenetben. A gesztus rögtön szimbolikus, hiszen a szereplők maguk is a hely börtönében élnek, külvilágukat a víz zárja el, szűri meg. Ezt követően megkapjuk az ismerős alaphelyzetet: adott egy nő, Janka (Kiss Diána Magdolna), illetve egy férfi, Bence (Bogdan Dumitrache), akik láthatóan nem boldogok már egymással. A nő visszamenne a városba, hogy tanárnőként vállaljon munkát, a férfi azonban mindenáron ragaszkodik a tóhoz. A tóhoz, mely a családi örökség része, identitásának alapja. Idővel azonban baljós események kezdik még inkább mérgezni a pár mindennapjait, a robbanás pedig, úgy tűnik, elkerülhetetlen. 
 
A Spirál ereje főként abban rejlik, hogy ügyesen játszik a nézői elvárásokkal. A díszletekből, a helyszínből, az alapmotívumokból úgy érezzük, tudjuk, mi vár ránk. Egy feszült, skandináv és kelet-európai jegyeket mutató thriller, ahol egy pár életének széthullását követjük végig. Tulajdonképpen a film mikroszintjén ez is történik, azonban ha a nagy egészet nézzük, Felméri hamar elemeli moziját a konkrétumoktól, és elindul egy jóval absztraktabb irányba. 
 
Teszi ezt egyébként többnyire kifejezetten eredményesen, a klasszikus elsőfilmes hibákat jórészt elkerülve. A film nem ad kész megoldásokat, egy-két kivételtől (a varjú megjelenése, a jégre lépés) eltekintve az alkotás nem válik didaktikussá. Az talán felróható egyébként, hogy erőteljesen érezhető, milyen mozik inspirálták Felmérit (főként Darren Aronofsky anyám! című műve juthat eszünkbe, melynek alaphelyzete, sőt zárlata is nagyon hasonló), arról azonban szó sincs, hogy a rendező csupán felidézné ezeket az alkotásokat. A Spirál működik saját szabályrendszerében, sőt két értelmezésnek is konzekvensen ágyaz meg. 
 
Kiss Diána Magdolna a filmben
Kiss Diána Magdolna a filmben
Ha már említettük az anyám!-at, a Spirál is értelmezhető az emberi lét alapkérdéseivel, a férfi-női kapcsolatokkal és princípiumokkal foglalkozó parabolaként. Ezt erősíti maga a cím (amely a helyszín fogvatartó, önmagába visszatérő mivoltára utal), illetve a bevezetőben említett körkörös szerkezet, valamint a különböző szereplők hasonlósága. A központi karakter, Bence nem változik, a mellette megforduló nők pedig megszólalásig hasonlítanak egymásra (Kiss Diána Magdolna és Borbély Alexandra más stílusban, de két rendkívül hasonló karaktert formál meg). A film végén bekövetkezik ugyan az elmozdulás, de ez csak a konkrét, anyagi síkon lehetséges, a körforgás nem állhat meg. 
 
Felméri rendezése emellett transzgenerációs síkon is értelmezhető. A tó ugyanis családi örökség, évtizedek, lehet, hogy évszázadok óta Bence őseinek tulajdona, a fiú jellemének alapjait jelenti a tóhoz fűződő bizony. Kapcsolataiban pontosan azokat a mintákat látjuk újra és újra, amelyeket már szülei és nagyszülei viszonyaiban is észrevehettünk. A fel-felbukkanó rokonok magánélete ugyanúgy romokban, de az is szimbolikus, hogy a női szereplők családja egyáltalán nem is jelenik meg.
 
Borbély Alexandra a filmben. A képek forrása: MAFAB
Borbély Alexandra a filmben. A képek forrása: MAFAB
A két értelmezési lehetőség nagyon szépen fér meg egymás mellett, főképp a karakterek miatt. Bogdan Dumitrache egy személyben testesíti meg a férfi archetípusokat. Egyszere lágy, gondoskodó, és mégis van benne valamiféle mélyben bugyogó őserő. Kiss Diána Magdolna és Borbély Alexandra pedig mintha ugyanannak a nőnek a két oldalát játszanák (ahogy, mondjuk, a népszerű értelmezések szerint Bergman Personájában is a két női archetípust testesíti meg a két főszereplő). Kiss Jankája sokszor rideg, elutasító, ambíciói vannak, elvágyódik, míg a Borbély által játszott Nóra nagy lelkesedéssel vág bele új életébe a tónál. Ambíció és önállóság, boldogság és gondoskodás áll egymással szemben, a két nő pedig együtt tudja változásra sarkallni Bencét. Ezeknek az árnyalatoknak az érzékeltetéséhez pedig szükség volt a jó színészi játékra, Felmérit pedig nem is hagyják cserben főszereplői, mindhárman árnyalt és pontos alakítást nyújtanak. 
 
Van tehát egy konzekvensen végigvitt gondolati sík, amihez letisztult vizualitás kapcsolódik. A sötét színek, a végletekig lecsupaszított díszletek, a közelik jól ismert megoldások hasonló filmekből, Felméri, illetve operatőre, Réder György is ezekhez nyúlt. A kamera sok esetben mozdul ki passzív pozíciójából, aktív megfigyelővé válik, a mozgások, remegések pedig a néző diszharmóniáját is erősítik. Felméri minden más téren is törekszik a szikárságra, a zene szintén csak a film végén jelenik meg, akkor azonban nagyon hangsúlyosan kíséri az utazásmontázst. 
 
Néhány apró hibájától eltekintve tehát a Spirál működik. Tény, hogy új gondolatokat, új megoldásokat nem kapunk, a hangulat és a konzekvensen végigvitt mondanivaló miatt azonban mindenképp elismerés illeti a film alkotóit. 
 
Szerző: Vigh Martin