Kicsit mindig jobban kezdek figyelni, ha a történetbe beleszőnek egy igazi ká-európai figurát. Mit tudnak rólunk? Milyen sablonok, előítéletek lépnek működésbe? A Fagypont alatt című spanyol krimiben egy román rab, bár inkább eltévedt vikingnek kinéző nehézfiú képviseli a régiót (a Temesváron született Florin Opritescu alakításában). A hitelesség kedvéért el-elmond néhány román mondatot is, a rabtársak rumanónak szólítják, ami már kész nyereség. Egy-egy rosszul elhelyezett cigányozásért fél Románia képes volt megsértődni, hivatalos nyilatkozatot kiadni, pláne ha az a nyugati testvérektől, a franciáktól eredt. Ezzel itt most nincs baj, már azon kívül, hogy ő a szállítmány legnagyobb neve, egy fegyver- és szexkereskedelemben utazó nemzetközi bűnbanda feje. Mihainak kétszáz lány dolgozott, amikor letartóztatták.
Ha van valaki, akit meg akarnak szöktetni a társai az éjféli rabszállítás során, az nyilván ő. Bár az akciót titokban tartják, a rabokkal az utolsó pillanatokban közlik a szállítás tényét, a kísérő rendőrök nem vihetnek magukkal telefont. Csakhogy a Cuanca börtönhöz mellékutak vezetnek a hegyeken át, és az erdős, sötét szakaszok egyáltalán nem tűnnek életbiztosításnak. A hat rab között van piti csaló, egykori politikus, drogos, egy fiatal, ártatlan arcú srác és persze a már említett nehézfiú. És ahogy az már lenni szokott, csakhamar mindenki szorult helyzetben találja magát.
A rabszállítót megtámadják, és az életben maradt egy szál zsaru, Martín (Javier Gutiérrez) beszorul a páncélozott jármű belsejébe. A titokzatos támadó csakhamar az értésükre adja, hogy bár ő nem tud bejutni, de ha kiadják neki a fiatal rabot, Nanót (Patrick Criado), megkíméli az életüket. Csakhogy a rab szerint a támadó egy korrupt rendőr, aki meg akarja ölni őt (és mindenkit a rabszállítóban), mert bosszút akar állni. Hogy nyomatékosítsa a mondandóját, félelmében egy poroltóval hidegre teszi a románt, és megszerzi a kulcsot, majd lenyeli. És ezzel elkezdődik az idegtépő harc a túlélésért.
 Jelenetek a filmből |
A Fagypont alatt igazából addig őrzi meg a jól felépített feszültséget, amíg nem tudjuk, kinek lehet hinni. Ki vagy kik állnak az akció mögött, azaz ki a „rossz” és ki a „jó”. A szabályokat követő, merev rendőr láthatóan nem ura a helyzetnek, minden a többi rabon, válogatott bűnözőkön múlik. Ám az erőviszonyok pillanatról pillanatra változnak, és mindenki a lehető legjobban – szabadon és élve – akar kikeveredni a helyzetből. Patrick Criado azért volt igazán jó választás a szerepre, mert neki hisszük el a leginkább, hogy őt nem kimenteni akarják, nem megszöktetni, hanem olyan bajba keveredett, amelyért akár az életével is fizethet.
Csakhogy Lluís Quílez filmje is addig marad érdekes, amíg több megoldás is lehetséges; amint szűkülni kezd a variációk száma, ahogy egyre egyértelműbbé válnak a viszonyok, az izgalom is párologni kezd, bár a cselekmény még tartogat egy-két fordulatot. A rutinosabb nézők az elejtett jelekből azonban viszonylag korán kisilabizálhatják a megoldást, így a végkifejlet igazából már puszta számtan: ki marad életben és ki nem. A mindig túl későn kiérkező erősítésnek már csak a kész helyzet tudomásul vétele és a romeltakarítás marad.
A Fagypont alatt erőssége a közepe, a rabszállítóban lejátszódó klausztrofób kamaradráma. Ebből akár többet is ki lehetett volna hozni, ha még jobban egyénítik a szereplőket, ám ennek is lett volna hátránya: a túl sok „duma” vontatottá tette volna a sodró cselekményt. Az is jó, hogy a forgatókönyvírók mindig kitaláltak valamit, hogy gyorsítsák a döntési helyzetet, ne „elméleti” és morális feladat maradjon csupán a helyzet megoldása, hanem égető, pontosabb egyre hűvösebbé váló kérdés. Egy idő után ugyanis a fagypont alatti hőmérséklet is beleszól az emberi játszmákba.
 A képek forrása: MAFAB |
Quílez alkotását ez a középső rész menti meg attól, hogy ne egy átlagos krimi legyen belőle, hanem feszült thriller, amelyben nehéz eldönteni, hogy épp ki vagy mi diktál. Javier Gutiérrez, aki lassan kezd az egyik legfoglalkoztatottabb spanyol színésszé válni (legutóbb a szintén netflixes Az otthonomban remekelt), most kissé halványabb teljesítménnyel rukkol elő, de ez talán annak is betudható, hogy itt leginkább csak elszenvedője az eseményeknek. Illetve a jellemfordulása – szintén elég átlátszó „fordulat” – messze nem üt akkorát. A legvégén viszont az ő arcáról, az apró rezdülésekből kell kitalálnunk, hogy mi is lett vele: maradt-e vagy sem a rendőrség kötelékén belül.
A Fagypont alatt kétségtelenül izgalmas film, egyszeri alkalomra remek szórakozás, csak ne akarjunk belelátni ennél többet. Sem a ká-európaiakra, sem úgy általában az emberi természetre nézve. Ebben a kategóriában láttunk már emlékezetesebb alkotást is, talán ez marad meg leginkább a nézőjében, amikor szép komótosan lefut a stáblista.