Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

RETTEGÉS, ÉDES RETTEGÉS

Az otthonom
2020. márc. 29.
Még ebben a kényszerű bezártságban, lakásunk rabságában sem árt felidézni: otthonunk, kivívott pozíciónk elvesztése néha igen furcsa reakciókra sarkallja az embert. A munkanélkülivé vált reklámszakember például eldönti: lépésről lépésre visszaszerzi elvesztett boldogságát. Épp ezért olyan vérfagyasztó Az otthonom című spanyol film. PAPP SÁNDOR ZSIGMOND KRITIKÁJA.
Mellékhatások nélküli, biztonságos giccsel nyit a Pastor-fivérek mozija. Agyonszűrt fények, túlhasznált gesztusok, hűtőben várakozó étel – a tökéletes család szinte émelyítően tökéletes ábrázolása. Ezzel a tutira menő reklámspottal indul Az otthonom című film. A munka Javier Munozhoz (Javier Gutiérrez), az épp állástalan reklámszakemberhez kötődik, aki évekkel ezelőtt, még karrierje csúcspontján készítette. Talán akkor, amikor leginkább hitt a képek sugallta világban és annak szlogenjében: Az élet, amelyet megérdemelsz. Hiszen mi mást érdemelne egy jól kereső középkorú férfi, ha nem Barcelona egyik legszebb kilátású lakását, meleg étellel rá váró feleséget, sugárzó mosolyú gyermeket? Mindazt, ami kifejezi a megállapodott, irigylésre méltó életét, a zökkenőmentes egzisztenciát.
 

Ám az élet csak a legritkább esetben gyömöszölhető bele egy húszmásodperces reklámba, előbb vagy utóbb kikönyököl majd belőle. Javiert is elbocsátják, túl öreg már, túl sokat kell fizetni, miközben ötletek szintjén már rég nem képes lépést tartani a fiatalos, kreatív területen. Igen ám, de ha úszik a fizetés, úszik minden, ami vele jár. Le kell cserélni a pazar lakást egy közepesre, sötétebbre, ahol még a csap is csöpög, a kilátás pedig a tűzfalon álló hirdetés giccsét jelenti. 
 
Nem csoda, ha Javierben eluralkodik az érzés: a lúzerek közé került. Ráadásul a munkához visszatért felesége már azért is rágja a fülét, hogy adja el az autót is, régi egzisztenciájának utolsó kellékét. Az elhízott gyerekről pedig kiderül, hogy csúfolják az iskolában. A világ, az ő biztonságos reklámbeli világa ezer darabra hull szét. És úgy tűnik, a lejtőn nincs megállás. Csakhogy egy nap megtalálja az autóban régi lakásának kulcsait, s hirtelen ötlettől vezérelve úgy dönt, visszalopózik múltbéli álomvilágába. Majd egyre inkább befolyásolni kezdi az ott élő – tökéletesnek látszó – család életét.
 
A forgatókönyvet író és a filmet rendező páros igazi thrillerhez méltóan építi fel azt, hogy miként válik egy kósza, kétségbeesett ötletből rögeszme, hogyan vezetnek el az előbb tétova, majd egyre inkább kiszámított lépések egy olyan helyzethez, ahonnan már nincs visszaút. Miközben a nézőben önként is felmerül újra és újra a kérdés: vajon ezt is megtenném még a boldogságom visszaszerzése érdekében? Én vajon hol állnék meg? 
 
Jelenetek a filmből
Jelenetek a filmből 
A filmet működtető fokozásban, lassan kibomló feszültségben remek partnerre találtak az elsőre jelentéktelen külsejű, szürke arcú Javier Gutiérrez személyében, aki viszont – a déli népektől igencsak eltérő módon – hihetetlen fegyelemmel, a lehető leghidegebben tálalja a maga bosszúját. A félreállított emberét, aki elégtételt akar venni a sérelmeiért. Nem akar tovább kuncsorogni állásért, feloldozásért, inkább ő kezdi mozgatni a szálakat.
 
Gutiérrez nem ismeretlen a magyar mozinézők előtt, nem is olyan rég Spanyolország egyik legnépszerűbb vígjátékában (Bajnokok) került hasonló bajba. Ott kényszerűségből (régi sikeres edzői karrierje törik ketté) egy csupa vesztesnek gondolt, hátrányos helyzetű csodabogárból farag sikeres csapatot. Az otthonom ennek a pandantja, a folyamat teljes ellentéte azzal a feszítő élménnyel, hogy a bűn felé vezető ösvény is elkanyarodhat egy vígjátékba illő végkifejlethez. Gutiérrez tökéletes választás volt a szerepre: hidegen, szinte rezzenéstelen arccal, kiszámított és tűpontos játékkal adja vissza a karakterben dúló, legtöbbször láthatatlan indulatokat. Ráadásul azt is eléri, hogy akkor kezd igazán ellenszenvessé válni, amikor lassan-lassan eléri a céljait. Nem is könnyű eldönteni, drukkolunk-e neki, azonosulunk-e vele, vagy negatív hősként inkább eltoljuk magunktól. Ebben a nézőben kialakuló, ide-oda húzó, toló játék elérése a legnagyobb érdeme a filmnek. És a finom irónia, ami a filmvégi slusszpoénban csúcsosodik ki.
 
A képek forrása: MAFAB
A képek forrása: MAFAB
Az otthonom abban a legerősebb, hogy a bennünk motoszkáló, csak ritkán bevallott félelmekre épít. A legrosszabb megérzéseinkre. Ahogy a szintén Barcelonában játszódó spanyol „horror” (Amíg alszol), amelyben az apartmanház portása kezdi befolyásolni a lakók életét, főként a gyönyörű Claráét, akinek az ágya alá rejtőzik el esténként. De ugyanilyen borzongató rettegés forrása az a megmagyarázhatatlan érzet, amikor arra gyanakszunk, hogy járt valaki az otthonunkban, és valami apróságot mindig megváltoztat, hogy a lehető legrosszabb irányba terelje az életünket. És ezek nem szellemek. Úgy tűnik, van valami a vonzó turistaközpontnak hitt város életében, ami hasonló tapasztalatok megfilmesítésére ösztönzi az ottani filmeseket…
 
A Pastor-fivérek alkotása drámai erővel felruházott thriller, ami jobban megrémít bennünket, mint bármelyik szellem- vagy szörnyjárta horror. Ha túlzott eredetiséggel nem is lehet vádolni az alkotókat, de mindenképpen üdítő, feszes és gondolatoktól sem mentes egyvelegbe terelték a már bevált fordulatokat. És még meg is lepnek időnként. Egy szó mint száz: Az otthonom tökéletes pillanatfelvétel a bennünk bujkáló, boldogságra vágyó rémről. 
 

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek