2021.01.02.

Szerva itt, csere ott. Ez a mondás még a teniszből maradt velem; azt hittem, elfelejtettem, de most eszembe jutott. Mégpedig arról, hogy a Revizor kritikai portál főszerkesztője mostantól Jászay Tamás. CSÁKI JUDIT ÍRÁSA.

Legfőbb ideje. Ritkán szoktam egyes szám első személyben fogalmazni, ha a Revizorról van szó, de most így teszek: kitaláltam valamikor tizennégy éve, megkerestem és rábeszéltem a két kollégát (Jászay Tamást és László Ferencet), akikkel még alaposabban kitaláltuk, és „toltam” főszerkesztőként tizenhárom évig. Gombócból is sok. És azt gondolom, van néhány valami, amit meg kellene írnom; szeretnék rá picikét több időt.
 
Mondjuk, egy ilyen kis szerkesztőségben (fullra bővülve heten vagyunk most) nincs igazi hierarchia, legföljebb akkor, amikor valami balhét kell elvinni. Egyébként nagyjából bázisdemokrácia van nálunk, amelynek ráadásul én nem is vagyok nagy híve, de így alakult. Történelmileg, teszem hozzá, ha már tizenhárom elmúlt évről beszélünk.
 

Vagyis a hétköznapi munka nemigen változik, hiszen a rutin kialakításában Tamásnak is oroszlánrésze van, a kezdetektől. Szervezzük és szerkesztjük a cikkeket, mindenki csinálja tovább, amit eddig, csak egy lassú, szinte észrevétlen hangsúlycsere, súlypont-elmozdulás fog történni, reményeim szerint legalábbis.
 
Mert szeretném azt látni, hogy ez a valami, ami a szívünknek olyan kedves, a szellemünknek olyan fontos, Tamás vezetésével még jobban működik, aztán én még hátrébb léphetek, és még mindig működik. Ez az igazi elégtétel, annyi gond, balhé, finanszírozási mélyrepülés, hatalmi arroganciával való vitatkozás és egyebek után.
 
A kulturális szcénában – és nem csak ott – nincs kultúrája a váltásnak, az utód felkészítésének, a vezetői pozíció átadásának. A vélt vagy valós hatalomhoz való ragaszkodás járványos betegség. Ezért van annyi földrengésszerű, kényszerszülte, előkészítetlen vezetőváltás – és ezért (is) nyílik tér a hatalmi erőszaknak, beleszólásnak, pusztításnak megannyi helyen.
 
A Revizor nekünk sokkal fontosabb annál, hogy bármi ilyesminek, vagy a szimpla megszűnésnek, pusztulásnak kiszolgáltassuk. Ezért veszi át Tamás a főszerkesztői pozíciót. Good luck, Tamás!
 
Még valami: azért írtam ezt meg, mert különben nem vennétek észre.
Szerző: Csáki Judit
Címkék: Revizor