A tavalyi fesztiválon már érezhető volt, s a díjkiosztón ki is mondatott, hogy a szemle programjában, célkitűzéseiben és jellegében annyira eltér az őt testvér-rendezvényeként befogadó Thealter Fesztiváltól, hogy elérkezett az együttműködés újragondolásának ideje. Azt is mondhatnánk, annyira megerősödött, hogy nem okozott meglepetést a döntés: mindkét esemény továbbra is az alternativitás jegyében, de ezentúl külön utakon jár. Hogy csak a legfontosabb szempontot emeljük ki: a szegediek továbbra is nemzetközi terepen szemlélődnek, és meghívásos alapon működő bemutatkozó fesztivált szerveznek, az Alternatív Színházi Szemle viszont az elmúlt két év gyakorlatát követve egy meghívott válogató által a programba került hazai (illetve Magyarországon látható határon túli) produkciókat versenyezteti.

SzínészTáncZenekar

Egy jól működő, közönségére és közegére talált fesztivált új helyszínre telepíteni nem könnyű vállalkozás – az első debreceni találkozó tapasztalatai is ezt igazolják. Pedig a szeptember eleji időpont nem tűnt rossz választásnak. Éppen lecsengett a nyár, de a színházak még nem nyitották meg kapuikat a közönség előtt. Elvileg tehát adott a nézőszám-potenciál – az idén azonban túl hirtelen szakadt ránk az inkább téliesnek mondható időjárás, így Debrecen széles utcáit és tereit szinte néptelenre ürítette a hideg és az eső. A nyitónapon a Krétakör SzínészTáncZenekar fergeteges koncertje mindezt feledtetni tudta a kisszámú, de annál lelkesebb közönséggel, a szabadtérre tervezett esti koncertsorozat viszont – a legtöbbeket táncra perdítő Fabula Rasa, a legtöbb rajongót vonzó Kiss Erzsi Panchan és a legkitartóbbakat zenével búcsúztató Tomprincz & the Ex (a Péterfy Bori & Love Band sajnos elmaradt) – bekényszerült a MODEM előcsarnokába.

Nézőben ennek ellenére nem volt hiány. Főleg a versenyprogramot kísérte teltházas érdeklődés, amely a Csokonai Színházban, a Vojtina Bábszínházban, a Kölcsey Központban, a Víg Kamara Moziban és a pályaudvar speciális helyszínein került bemutatásra. Ez nagyrészt az Ady Gimnázium diákjainak volt köszönhető, akik amellett, hogy nyitottak voltak a legszélsőségesebb előadásokra is, a népszerűsítő szervezésből is kivették a részüket: a szövegkönyvekből olvastak a főutca járókelőinek. Hiányzott viszont a fesztivál-közösségi élet – egyrészt nem működött egy napközben is nyitva tartó fesztiválklub, másrészt abból a szempontból mégsem bizonyult jónak az időpontválasztás, hogy a társulatok már javában próbálják évadkezdő előadásaikat, így nem tudták végigkísérni a többiek bemutatkozását. Holott a fesztivál(ok) egyik legfőbb célkitűzése és értelme, hogy az alkotók a közönséggel és egymással is találkozzanak.

Szakmai beszélgetés a MODEM-ben

Talán ez volt az oka annak, hogy a szakmai beszélgetések, a moderálásra felkért fiatal kritikusok (Kelemen Orsolya, Sebők Borbála, Sz. Deme László és jómagam) minden igyekezete ellenére, sokkal inkább a színházról való beszédről szóltak, semmint a produkciókról. A vita többnyire nem arról folyt, hogy mit és hogyan éltünk meg és értelmeztünk az előadások kapcsán, hanem arról, hogyan lehet és kell megszólalni nézőként, kritikusként. Hogy mindez milyen konklúzióval zárult a délelőtti eseményeken aktívan és passzívan résztvevők és a megnyilatkozástól elhatárolódni szándékozó zsűri számára, az ebben a formában sajnos nem derült ki.

A folyamatos meta-érzetet, azaz önreflektív helyzet-elemzést az idei válogató és válogatás is megelőlegezte illetve generálta. Árvai György a Szemle műsorfüzetében duplán szabadkozik és provokál. A „Rossz néző vagyok!?” álkérdése alatt egyrészt azzal, hogy az általa fontosnak tartott „átlátás, áthallás, átjárás” vezérmotívumai alapján az elmúlt évadban nem talált kellő számú „új és szokatlan formát, tartalmat, alternatívát kereső és felmutató előadást”, ezért – kivédve a megoldhatatlannak tűnő problémát, a válogatói szubjektivitás vádját – az „élmény alapú szempontrendszerre” hagyatkozott. Másrészt azzal, hogy nyilvánosságra hozta válogatásának teljes listáját, amelynek anyagi és egyeztetési nehézségek miatt csak egy része valósulhatott meg, önmagának és az alternatív szférának is feldobta a labdát.

Az eredeti elképzelés és a lassan másfél évtizedes hagyomány szerint a Szemle eddig főként a strukturális értelemben vett független társulatok találkozóját jelentette. Az, hogy a kimaradt előadások között több kőszínházi produkció is szerepel (a Pécsi Nemzeti Színház Mohácsi János által rendezett Képzelt betege, a POSZT fődíjas előadása, a Bárka Színház Mundruczó Kornél rendezte Frankenstein terve, vagy a struktúrában köztes helyet elfoglaló Színművészeti Egyetem vizsgaelőadása, a Sputnic Disco, amelyet a kőszínházban is gyakorló rendező, Bodó Viktor állított színre), illetve szerepel egy független társulat kőszínházi infrastruktúrát igénylő előadása (a Krétakör Pestiestije), amellett, hogy felhívja a figyelmet a radikális átalakulásban lévő színházi struktúra változásaira, szükségessé teszi az alternativitás fogalmának újragondolását.

Magács László, Hudi László, Karsai György, Lévai Balázs, Varga Mátyás. Kenyeres Csilla fotói (Forrás: aszsz.eu)

A szervezők, a Befogadó Színházak Társasága és Független Színházak Szövetsége e tekintetben maximális nyitottságról tettek tanúbizonyságot. Nem véletlen, hogy Hudi László szintén a műsorfüzetben az alternativitás művészeti szempontjaira helyezi a fő hangsúlyt, amikor az előadásokat a nem a kitaposott úton járó, független művészeti magatartást képviselő alkotók megszokottól eltérő módon létrejövő produkcióiként ajánlja a közönségnek. Talán ennek a nyitásnak köszönhető a közélet felé fordulás is, ami leginkább a zsűri kiválasztásában volt tetten érhető. Hogy hogyan értelmezte Karsai György egyetemi tanár és kritikus, Káel Csaba filmrendező, Lévai Balázs televíziós szerkesztő-rendező és Varga Mátyás, a Pannonhalmi Apátság kulturális igazgatója a Tünet Együttes Alibi című előadásának fődíjas értékelésében „az alternativitás fogalmának tiszta és természetes jelentését”, hogy milyen alternatívák adódnak arra, hogy a szemle a belterjesség köréből kilépve ne váljon a Pécsi Országos Színházi Találkozó árnyékjelenségévé, a folytatásban kiderül. A XV. fesztivál programját jövőre első alkalommal válogatja kritikus, Karsai György személyében.