Anatevka Ukrajnában van. Sólem Aléchem regényének, novelláinak helyszíne életre kelt. Előbb a musicalben, aztán a valóságban. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.
 Horesnyi Balázs díszlete |
Az első percekben Horesnyi Balázs díszletét bámuljuk; Marc Chagall képei derengenek a látványban, és nemcsak azért, mert a hegedűs, Gazda Bence már ott van a háztetőn, hanem mert sok kicsi ház, egész Anatevka ott látható a színpad hátsó falát is beborító, a játéktér fölé hajlított deszkapadlón. Mintha óvón borulna a játszók fölé. Vagy éppen készülne a fejükre zuhanni.
A Hegedűs a háztetőn a nevezetes film óta kínálja magát zajos sikernek – és felületes, nagyjából-egészéből „gemütlich” falusi zsidó-romantikának. Ha egy színházban adódik megfelelő színész Tevje, a tejesember szerepére, többnyire elég is a közönségnek, kivált, ha fülüknek kedvesen dalolja el a Ha én gazdag lennék című legfőbb slágert.
Miskolcon – immár csöppet sem meglepő módon – nem ezt az utat járják. Béres Attila rendezésében az érzelemdús felszín alól előbukkan a Sólem Aléchem regényében még jól érzékelhető dráma: a konfliktus a hagyomány és az élet feltartóztathatatlan változásai közt.
 Gazda Bence és Görög László |
Amikor Tevje – vagyis Görög László, aki nemcsak tekintélyes szakállal, hanem tartással-mozgással is markánssá teszi a figurát – belecsap az indító dalba, a Hagyományba, és elmeséli, hogy Anatevka közösségét, szokásait, rítusait és hétköznapjait a hagyomány tisztelete vezérli, még minden okunk megvan rá, hogy együttérzőn és egyetértőn bólogassunk. Hiszen tényleg: a házasságokat Jente közvetíti, a tejet Tevje árulja, pénteken gyertyát gyújtanak a zsidók, a rabbi meg szükségképpen bölcs. A hagyomány része az is, hogy a faluban ott vannak a cár katonái is, keresztény legények, viszonylagos békében a zsidókkal.
Az előadás részletgazdagsága ellenére – vagy éppen amiatt – nagy teret kíván, és faltól falig, földtől plafonig ki is tölti azt. A Budapest Klezmer Band zenészei is a színpadon vannak otthon, játszók ők is. Béres rutinosan és könnyedén mozgat zenészt, táncost, színészt, mindből sokat, egyszerre. És jól kezeli a fényt, annak kiemelő, „kivágó” hatását: alaposan megjegyezzük Tevje kocsiját, Golde „birodalmát”, és az oldalról, föntről lelógó házikók apró fényeit is.
 Görög László és Czvikker Lilla |
És valahogy ugyanígy van a darabbal is: megteremti a jellegzetes, az előadás egészére rátelepedő puha, humorban, játékosságban és érzelemben gazdag atmoszférát, és kiemeli, mintegy reflektorfénybe állítja a dramaturgiai fordulópontokat. Az előbbihez tartozik Tevje társalkodása istennel a Ha én gazdag lennék című dalban – és később is, többször is: a „kicsi zsidó”, aki az ő megannyi, apróbb-nagyobb földi bajával úgy fordul az Úrhoz, mintha a szomszédjával beszélgetne, csak épp némi számonkérést, alkudozást vegyít a beszédébe. Görög László csupaszív játékában igazán nagyember ez a talpig kisember.
A fordulópontok – amelyek az egyik szálon a hagyomány összeütközését hozzák a modern időkkel, a másikon meg a cári Oroszország bekeményítését a zsidókkal – szépen, transzparensen követik egymást. Tevjének és Goldénak először azt kell lenyelnie, hogy Cejtel nem hajlandó az ő kedvük és érdekük szerinti vőlegényhez menni, mert a jó parti Lázár Wolf helyett a csóró, de szerelmes szabót, Mótelt választja. A húga, Hódel már a kommunistagyanús Percsikkel perdül táncra – mégpedig az Internacionálé dallamára -, ami sokszoros hagyománytagadás, s mint ilyen, megengedhetetlen. De a lány eltökélt: követi szerelmét a messzi Szibériába. Aztán jön a harmadik lány, Chava, aki egyenesen az ellenségbe, az orosz (ukrán) katonába, az egyik rendfenntartóba, Fegykába szeret bele, vagyis egy gojba – és ez már a lányait amúgy gyöngéden imádó Tevjének is sok. Úgy nyeli le, ahogy – boldogtalanul. Bele sem merünk gondolni, hogy a másik két – egyelőre kicsi – lánynak mi nem jut majd eszébe...
 Nádasy Erika és Molnár Anna. Forrás: mnsz.hu |
Finom és koncentrált alakításokat látunk az igen jó állapotú miskolci társulattól. Nádasy Erika Goldéja tudja, mikor kell parancsolni és mikor hallgatni, és csak harmadszorra érti meg az ura fura kérdezősködését: „szeretsz engem?”. Mészöly Anna, Czvikker Lilla és Prohászka Fanni szépen kiemeli a maga nagyjelenetét, Farkas Sándorral, Koller Krisztiánnal és Somhegyi Györggyel. Kincses Károly Lázár Wolfja maga a megtestesült „jó parti”, Molnár Anna házasságközvetítő Jentéje igazán jót akar, bár elsősorban magának.
Ügyes-vicces jelenet Tevje trükkje, amivel beadja a feleségének legnagyobb lánya döntését: egy éjszakai rémálom, melyben Cejtel nagymama (Kerekes Valéria) és Fruma Sára (Varga Andrea), a halott ősök beszélik le Goldét a hentesről.
És a felszíni-felszínes békesség az anatevkai zsidók és keresztények közt – csak néha kell egy kis erőfitogtatás, amikor elcsattan néhány pofon, kitör egy kisebb verekedés – egyszer csak véget ér: a cári parancs értelmében a zsidóknak el kell hagyniuk Anatevkát. Szomorúan pakolnak, ki erre, ki arra indul, és itt húzza Béres előre az időben a történetet: mint Stuber Andrea kolléganőm az előadást követő beszélgetésben megjegyezte, összeköti az ugyancsak általa rendezett produkcióval, A mi osztályunkkal, amikoris az elvándorló anatevkai zsidók cipője mind ott marad az immár üres színpadon.
