Kántor Péter: Jég-öröm
2019.12.10.

Kántor Péter születésnapi képes-verses-könyve elsöpörte a recenzens illusztrált kötetekről alkotott előítéleteit. SZÜTS MIKLÓS ÍRÁSA.

Mindig viszolyogtam a többfunkciós tárgyaktól (bár a létrává alakítható székek és a vetkőzős golyóstollak kicsit vonzanak): Szerb Antal szép szavával van bennem valami rejtett irtózás az esernyővé alakítható botoktól, a logaritmus-léc gyanánt használható gégetükröktől és az ibseni szimbólumoktól. A two in one gyerekes öröme, egyet fizet: kettőt kap. Brrr.

Szigorú ifjúkoromban a könyvillusztrációkkal kapcsolatban is komoly fenntartásaim voltak. Emlékszem, kamaszkoromban a József Attila-összesből zsilettpengével gondosan kioperáltam az illusztrált oldalakat. A csodálatos Verne- vagy Kipling-illusztrációkkal persze már nem voltam ilyen szigorú. És most itt a tartom a kezemben Kántor Péter Jég-öröm címmel a Magvető kiadónál megjelent gyönyörű születésnapi képes-verses-könyvét, nos ez a könyv minden előítéletemet elsöpörte!

Húsz kép, majdnem mindegyik világhírű remekmű, és húsz, festmények ihlette vers. Az ihlette szót talán pontosítanám. Kántor Péter a beidézett festményeket szerszámként használja a gondolkodásban, a képek beépülnek, szerves részei lesznek a költő világának. Mutatok egy példát. Bruegel Gyerekjátékok című képével szemben így szól a mindössze nyolcsoros vers:

„Ha ez a boldogság, hát jó lesz vigyázni!
 Hangyákat fest itt gondosan a festő,
 ketrec-lakókat színes rongyaikban,
 elmebaj-zöldben és bohóc-pirosban.

 Bruegel mester, inkább vadászatot fess!
 Bár varjak ülnek fenn az ágakon,
 nagyobb szív tartja össze ott a falkát
 a mezítelen, csikorgó havon.”

Úgy érzem, végre valaki elgondolkodott e kép előtt állva a bécsi múzeumban, hogy tán mégsem olyan bájos ez a kép, mint az előtte nyáladzó lelkes látogatók gondolják.

Hendrick Avercamp: Jég-öröm
Hendrick Avercamp: Jég-öröm

A címadó vers, a Jég-öröm Hendrick Avercamp azonos című csodás kis képe mellett áll. Valószínűleg nem véletlen, hogy Kántor ezt a verset választotta a kötet címadójául; a megszólított festőnek, Hendrick úrnak, hangja, szavai vannak a boldogságra. És ez a költészetben talán a legnehezebb: a Pilinszky-féle „legvégső bizalom”-nak találni hangot:

„Hát mért, csak az igaz, hogy mindig sír a szél?
 Hogy mindig tombol? Hogy mindig sziszeg?
 Hogy mindig nyögve hull a falevél?

 Hogy mindig borzongunk a durva nyárban,
 és megtelvén cukorral, mint a szőlő,
 vaktában hirdetünk valamit kiabálva?”

Kántor Péter, illetve a verse bátran és nagyon „korszerűtlenül” azt állítja, hogy ki lehet hitelesen ejteni ezt a tőmondatot: lenni szép!

„Akár a csillagokkal teli ég,
ahol minden csillagnak helye van,
s mindent beleng valami lenni–szép

...

És nincs sóvár el-, mást vágyó tekintet,
nincs múlt, jövő, messzi hegycsúcs, mi fájjon,
nincs elmúlás, nincs só, nyílt sebbe hintett.”

Modigliani: Jeanne Hébuterne portréja
Modigliani: Jeanne Hébuterne portréja

Kántor képválasztása is nagyjából ehhez a lenni-szép programhoz igazodik: Avercamp, Vermeer, Watteau, Boudin, Degas, Modigliani, hogy csak az általa beidézett legjelesebb boldogság-szakértőket jelezzem. Tudom, kicsit sarkítottam, egyszerűsítettem: mondjuk Eugène Boudin, „a strandfestő” képeit szimplán boldognak nevezni durva leegyszerűsítés.
Segítségül megint Kántorhoz fordulok:

„Boudin egyébként sohase festett sirályokat,
 mindig csak az ő száműzött hölgyeit és urait,
 ahogy ücsörögnek, ácsorognak, sétálnak,
 vagy úgy tesznek, mint akik sétálni indulnak,
 de ugyan hová is mehetnének? Hová?
...

Hát akkor jól van.
Valami értelme biztos van ennek.
Hát hogyne! Hát persze!
Valaki elmosolyodik. Valaki biccent.”

Talán nem boldogság-szakértőket kellett volna mondanom, hanem szeretet-szakértőket. Akár dráma, akár líra, de a kiválasztott festőkben talán aránytalanul több a megértés az emberi gyarlóságok iránt. A kiválasztott képek között ott találjuk Watteau bájosan gátlásos, elfogódott A bohócát a párizsi Louvre-ból. Még egy jelző kívánkozik ide: a szelídség. A szomorú Gilles vagy az ugyancsak megidézett Vermeer-lányok és szerzőik mind-mind a magány szelíd prófétái. Degas: Egy nő az ablaknál:

„... és nem történik semmi, nincs is más semmi,
  csak telik az idő. Egy nő ül az ablaknál.”

Rembrandt: Önarckép Pál apostolként
Rembrandt: Önarckép Pál apostolként

Rembrandt megrendítő önarcképe az amszterdami Rijksmuseumból, az Önarckép Pál apostolként és az őt idéző vers felér egy hitvallással, nem állom meg, hogy a teljes két versszakot ide ne idézzem:

 „Én téged nézlek, te meg engem.
  Benned látom, amit te bennem.
  Elém tolod az arcod – lássam
  vénen, romosan, glóriásan.

  Nézlek – nézem az én világom.
  Nem dicsérem, nem is gyalázom.
  Nem mosolygok, nem sírok. Én nem.
  Nem köszönöm. Köszönöm szépen.”

Bevallom, Toulouse-Lautrec a kötetben szereplő A fehér ló című képét nem ismertem, soha nem láttam, pedig a kötetben található képjegyzék szerint itt van a szomszédban, a bécsi Albertinában. Nagyszerű kép, és szép, okos, szelíd vers:

  „Nem egyszerűen csak egy tudomásulvételről van-e szó,
   benne vágy, kétség, küzdelem, elfogadás?”

Lehetne ez akár a kötet mottója is: „vágy, kétség, küzdelem, elfogadás.”

  „... szóval amikor egyszer váratlanul rábukkantam,
   és ott álltam szemtől szemben vele, a Gazellával, aki már  régóta 0várt volna rám,
  akkor egy pillanatra úgy éreztem,
  létezhet valamilyen elfogadható magyarázat a világra,”

Ami ugyancsak meglepő és elgondolkoztató, hogy Kántor Péter Van Gogh-ot is Boldog emberként aposztrofálja:

    „az ég kék, és a magas fenyőfák törzse rozsdabarna,
      a legbiztosabb menedék a bolondokháza arra,
      »ha visszanézek majd, sóvárgó szerelemmel« –
      valami ilyesmit írt, a keze festékfoltos, boldog ember!”

Richard Gerstl: Önarckép
Richard Gerstl: Önarckép

És mielőtt a túlzott idill csapdájába esnénk, van azért néhány kemény kép is, kemény versekkel; a szerencsétlen sorsú Richard Gerstltől mindjárt kettő is, az egyik A Schönberg család, ez a kép számomra nehezen fogyasztható, akartam írni, vagy talán értelmezhető, de ez sem igaz, mert érteni értem én, csak nem szeretem. A vers viszont rémesen remek. A másik Gerstl-kép viszont a híres, alig egy évvel az öngyilkossága előtt festett 1907-es Önarckép:
 
  „Mit keresel te itt?
    Vigyázz, mert beleragadsz az úttestbe!
    Holott tudtam, hogy már rég beleragadt.”

A karcosabb képek kategóriájában szerepel a kötetben két súlyos, remek Lucian Freud-kép is...

 „Mit is mondhatna erről? Őt a test
  nemcsak úgy önmagában érdekli, a látvány,
  hogy szép-e vagy csúnya, persze az is,
  hanem hogy mit mutat neki a test a létből,
  mit tud a létezésről az anyag.”

Összefoglalva talán csak annyit mondanék, hogy Kántor Péter nagyon sokat tud a létezésről, és még komoly vigasszal is szolgál.

Szerző:  Kántor Péter,  Cím:  Jég-öröm,  Kiadó:  Magvető Kiadó,  Kiadás éve:  2019,  Oldalszám:  64 oldal,  Ár:  3999 Ft