Hi! Hello! Bonjour! Good afternoon! God dag! Hyvää päivää! Nǐhǎo! Buenos días! Dobrý den! Vajon hova vezethet egy ilyen egyszerű szituáció? Kell-e többször kopogtatni, vagy így talán elsőre is sikerülhet belecsöppeni egy-egy autentikus miliőbe? Ezért az élményért idén elég volt egy Prágába induló buszra felszállni, ahol június 6. és 16. között 14. alkalommal rendezték meg a szcenográfusok, audiovizuális és performanszművészek, díszlet- és látványtervezők négyévente újraépülő Mekkájaként számon tartott Prágai Quadrennialét. Az 1967-ben alapított PQ (mert hát mindenki csak így emlegeti) impozáns programját lehetetlenség teljes egészében abszolválni (főleg ha kiszökünk a kísérőeseményekért a Holešovice-negyed grandiózus Prague Exhibition Grounds területéről), hiszen a fantázia, transzformáció és emlék(ezet) hívószavak köré szervezett közel 600 kísérő programot kellene a naptárunkba vésni, és be kellene hozzá kerülni a limitált nézőszámra tervezett extra események szerencsés kiválasztottjai közé is. 

A kontinensek között viszont játszva kirándulhatunk a világ legkülönbözőbb pontjairól érkező nemzeteket reprezentáló pavilonokba. 79 ország művészei, kurátorai és diákjai képviselték hazájukat egy-egy kifejezetten erre az alkalomra tervezett installációval. Bár mindannyian különböző esztétikával és üzenetekkel érkeztek, mégis összekötötte őket valami. Az el- és előbújás, a ki- és visszabújás gesztusa. Időszakos barlangok, laboratóriumok, üveg mögé zárt miniszínpadok és virtuális világok sorába léphettünk be az egyes épülettömbökben. 

Magyarországról több alkotó is meghívást kapott a PQ hivatalos programjába. A fesztivált a Flock Project Vertikális tánc című produkciója nyitotta meg, az érdeklődők pedig megtekinthették Bérczi Zsófia Morfománok, Somló Dávid Drift performanszát, valamint Nagy Fruzsina, Halas Dóra és a Soharóza kórus Tabu kollekció című előadását. Az Infinite Dune különleges perspektívájú sivatagi tükörvilágát pedig nemcsak nagy közönségsiker övezte, hanem a rangos szakmai zsűri kitüntetése is, amely az Országok és régiók szekció legjobb kiállítása díjjal jutalmazta Balázs Juli, Kálmán Eszter és Nagy Fruzsina díszlet- és jelmeztervezők, Juhász András videóművész és Keresztes Gábor hangtervező közös alkotását. A PQ Talks szekció színpadán pedig a 17.000 jelentkező közül kiválasztott, a Trafó smART! sorozatában bemutatott Augmented Fiction című projekt prezentációja is helyet kapott. 

A különféle művészeti ágak és technológiai fejlesztések fúziójából születő projektek után nyomozva két színházi előadásra, egy egész sportcsarnoknyi területet felölelő performanszinstallációra, valamint a finn Fluid Stages pavilon külső helyszínekre irányító interaktív-spekulatív kiállításaira és a holland Julian Hetzel emberi zsírszövetből készülő, bűneinktől megtisztító SELF szappanboltjába látogattam el. 

 

A Divadlo Archa épületének fizikai elhelyezkedése már önmagában is meglepő lokáció, hiszen egy belvárosi bevásárlóközpontba ékelődik – és hív kétemeletnyi mélységbe, kis és nagy előadótermeibe. A zenészként, illusztrátorként, íróként és performerként is dolgozó Petr Nikl Gagarin előtt tisztelgő monológja, a Yellow Darkness egyenesen az űrbe repített, az emberen túli szférák világába, ahol a kommunikáció interaktív lézerfényjelekkel és hangokkal zajlik. Jan Mocek lelassított mozdulatokból álló koreográfiai és térmanipulációs eszközökből építkező táncperformansza pedig az ismeretlentől és a jövőtől való félelem ködös világába rántott magával stroboszkópok, füstgépek és extrém színpadi effektek különleges látványkompozícióján keresztül.

A nemzetközi kollaborációban színházi szakemberek, látványtervezők és diákok közös munkájának eredményeképpen megalkotott nagyszabású 36Q˚ projekt olyan mikrovilágok térképére helyezte látogatóit, melyek a szemünk láttára folyamatosan alakultak különböző érzeteket és hangulatokat generálva az Industrial Palace Sports Arena stadionméretű betonkörnyezetébe – hol fények, hol virtuális valóságrétegek, hol élő előadói jelenlét által. 

A Blue Hour a képzelet és a fizikai valóság határán egyensúlyozva homokba merítette a lábunkat, és VR-szemüvegen keresztül tárt elénk új dimenziókat, érintésre reagáló matériákat, idő- és térérzetünket felborító jeleneteket. A csúcsminőségű technológiákat tesztelő kreatív csapat hat munkacsoportból állt – a világítás, a hang, a videóvetítés, a tapintható környezet, a kreatív kódolás, a virtuális és kiterjesztett valóság területein alkotók közös elképzelései Romain Tardy médiaművész vezetésével álltak össze egy közel egy hétig a látogatókkal együtt lélegző, immerzív univerzummá.

Többnyire az ilyen és ehhez hasonló unikális élményekért szokás innovatív, a közeljövő új irány(zat)ai felé mutató fesztiválként emlegetni a PQ-t, de a fesztivál atmoszférateremtői ezeken a csatornákon keresztül is csupán egyszerű emberi gesztusokkal élnek – megszólítanak és kíváncsivá tesznek. Hogy ne felejtsünk el kérdezni és rácsodálkozni a világra a következő négy évben sem.