Brightburn - A lángoló fiú
2019.05.09.

A Bosszúállók: Végjátékkal párhuzamosan szuperhősös filmet bemutatni? Meglehetősen vékony jég, de David Yarovesky és James Gunn ügyes alapkoncepcióval igyekszik nem elcsúszni rajta. VÍZKELETI DÁNIEL KRITIKÁJA.

David Yarovesky 2014-ben debütált első nagyjátékfilmjével, a halálos vírustól megszabadulni akaró amnéziás hőst bemutató horror-sci-fi-thrillerrel, a The Hive-val. A Brightburn: A lángoló fiúval megmaradt a jól bevált műfajkeveréknél. 

Ami újdonság, és egyben új filmjének első számú reklámértékét adja, James Gunn rendező személye, aki most mint producer szerepel a stáblistán. James Gunn a Marvel Univerzumba egészen egyedi színt hozó A galaxis őrzői 1-2. megrendezésével maga is sokban hozzájárult ahhoz, hogy a Russo testvérek napokban debütált Bosszúállók: Végjáték című filmjével teljesen és véglegesen nyilvánvalóvá váljon, hogy most valami olyasmi történik, ami negyven évente szokott a populáris filmkultúrában, amire az első Csillagok háborúja trilógia óta nem volt példa. 

A Gunn-Yarovesky-páros szokatlan alapkoncepcióval igyekszik megállni a helyét: A lángoló fiú igazából egy anti-szuperhős fim, a Marvel-filmek kis költségvetésű árnyéka. A film főhőse a 12 éves Brandon, egy olyan gyerek, aki rosszra fogja használni az erejét. Tori (Elizabeth Banks) és David (David Denman) régóta hiába próbáltak közös gyereket összehozni. Aztán amikor egy űrhajó csapódott be a házuk melletti erdőbe, legnagyobb örömükre egy csecsemőt találtak benne. Brandont egyre furcsább jelenségek veszik körül. Igazi különc, de nagyon okos, mindent tud a különböző tudományágakból, ezért aztán az iskolában folyton gúnyolódnak rajta. Élénk a fantáziája, rajzai lelkének egyre mélyebb és sötétebb bugyrait tárják fel. 

Miután végre sikerül „kapcsolatot létesítenie” a szülei által a pajtában rejtegetett meteorit-szerű űrhajóval, amivel csecsemő korában a Földre érkezett, egyre több különleges képességének - úgymint tüzes tekintet, szupererő, repülés - kerül a birtokába. A bajok ott kezdődnek, hogy mindezt kiközösítése megbosszulására használja fel. Szabályos mészárlásba kezd a helyi közösségben. Torinak és Davidnek döntenie kell, hogy maguk is felébrednek, és szembenéznek azzal, hogy egy velejéig gonosz, kegyetlen és sötét erőknek parancsoló gyermeket neveltek fel, vagy továbbra is igyekeznek óvni a boldog amerikai család álmát. 

Jelenetek a filmből
Jelenetek a filmből

A lángoló fiú a „gonosz gyermek” karakter filmes emlékeit jól mozgósítja a nézőben. A toposzt még 1956-ban vezette be a Rossz vér című horror, amiben a gyilkos egy pszichopata gyermek, majd Henry James A csavar fordul egyet című regényének Truman Capote által írt filmes adaptációja, az Ártatlanok dolgozta ki, és olyan, a széles közönség által jól ismert kultikussá vált darabokban jutott a csúcsra, mint Az ördögűző és az Ómen. Yarovesky lényegében e két utóbbi film központi konfliktusát igyekszik összekapcsolni: az „elhiszem-e, hogy a gyermekemet a gonosz megszállva tartja?” kérdését az „elfogadom-e, hogy a gyermekem nem evilági természetéből fakadóan maga a megtestesült gonosz?” kérdésével. A lángoló fiú alatt azonban éppen e két kérdés ötvözése miatt kezd el olvadni az a bizonyos jég.

Amikor egyre hajmeresztőbb, paranormális jelenségek kezdik körülvenni a fiút, Tori és David úgy csodálkoznak, és úgy mennek az események után, mintha nem tudnák pontosan, hogy a gyerek egy gonosz helyről érkezett. Ettől kezdve egyre érthetetlenebb a szülők viselkedése. Miért nem képesek elfogadni, hogy Brandont nem szállta meg semmi, hanem egy másik világ szülötte, hiszen ők maguk emelték ki az egyértelműen a gonosz attribútumait magán viselő, vörösen izzó, fekete, meteoritszerű űrhajóból? Ha viszont el akarják titkolni nevelt fiuk sötét természetét, akkor miért nem ennek a nehézségei állnak a film fókuszában? Egyszer a rendőrök előtt is titkolják, hogy Brandon az egyik gyilkosság éjszakáján kint járt, másszor ők maguk hívják a rendőrséget a fiuk ellen. A szülők maguknak hazudnak és a világnak, vagy csak a világnak? Ezeket a kérdéseket nem tisztázza a mozi. Vagyis épp az nincs meg itt, ami joggal repítette a csúcsra a Bosszúállók szériát: a drámai tét kérlelhetetlen, rendkívül következetes végigvitele. Hiába a szupererőkkel rendelkező hősök panteonja, a végzet, a hibáikból következő tévedések komolyan sújtják őket. A Russo testvérek képesek arra, hogy befogják és megjelenítsék a szuperhősöket sújtó erőket, és a Bosszúállók: Végjáték ettől lett annyira egyedien melankolikus hangulatú. 

A képek forrása: MAFAB
A képek forrása: MAFAB

A különleges atmoszférát A lángoló fiú esetében a coming-of-age Anti-Superman film kis költségvetésű léptéke és a képregény-film műfajának ügyes ötvözete eredményezi. Ehhez James Gunn producernek is köze van, aki maga is a pálya legszéléről, mint ún. „szennyfilmek” (ld. pl. Tromeo and Juliet, Slither – Féltél már nevetve?) rendezője, a legendás, 93 évesen is a mai napig aktívan dolgozó, 415. filmjének gyártási munkálatainál tartó, Roger Corman hírhedt Troma stúdiójából került a hollywoodi élvonalba. Gunn az exploitation mozi királyához, Cormanhez fűződő mester-tanítvány viszonyáról a beszédes All I Need to Know about Filmmaking I Learned from The Toxic Avanger című könyvében vall. Gunn könyve, és a címében szereplő, Corman által producerként jegyzett, és Lloyd Kaufman által rendezett 1984-es The Toxic Avanger című film kulcsot jelent a kortárs tömegfilm csúcsteljesítményeinek megértéséhez is. 

Michael Haneke a gyermeki fantázia és a valóság összeütközését boncoló 1992-es Benny videójában egyenesen a The Toxic Avanger című filmet teszi meg bűnbakként, mint a gyerek befogadókat elrontó, azokra szennyként rázuhanó tartalmat. Mára látszik, hogy ennél azért sokkal cizelláltabb a kép. Roger Corman stúdiója ugyanis, miként tanítványa, James Gunn - de sokat köszönhet neki maga George Lucas, vagy akár a Bosszúálló filmek rendezői is - a „lényegből” igyekezett nem engedni: karaktereinek világát, belső mozgatórugóikat szisztematikusan és következetesen a legmélyebb vágyaink, ösztöneink és félelmeink felhasználásával szőtték meg. A kisköltségvetésű exploitationök, az ún. „szennyfilmek” nemcsak témáik és formai újításaik miatt, hanem emiatt is képesek arra, hogy évtizedek óta rendszeres vérfrissítéssel lássák el a fősodort. És ebben David Yarovesky sem tévedhetne. Ezért olvad el a jég A lángoló fiú alatt.

Címkék: Mozipremierek 2019