Köztudott, hogy Bartók – és ebben is Bach rokonának mutatkozott – számos művet írt pedagógiai célzattal, melyek messze túllépik a „Kis kezek, nagy mesterek” leereszkedő hangvételét és szervesen illeszkednek a zeneszerző legnagyobb műveihez. A zongorára komponált Mikrokozmosz és a Gyermekeknek (legalább is a darabok egy része) eléggé beépült a koncertrepertoárba. Ám kissé mostoha és erősen méltánytalan sors jutott a két hegedűre írt Negyvennégy duó című, 4 füzetre osztott, 1931-32-ben keletkezett sorozatnak. Maga Bartók persze tisztában volt azzal, hogy a ciklus egy koncerten csak kivételes esetekben adható elő teljes egészében és a kottában megadott (a nehézségi fok szerint alakuló) sorrendben: „célszerűbb az előadásra kiválasztott számokat egy vagy több tervszerűen összeállított sorozatba foglalni” – jegyzi meg a partitúra elején. De lemezen felhőtlenül élvezhető az egész mű, annál inkább, mert ilyenkor világlik ki tökéletesen az a vasszerkezet, az a mesterien átgondolt formai koncepció, mely Bartók minden érett művének egyik legfőbb jellemzője. Valóban a legegyszerűbbtől, a szinte csak gesztusként, alapmozdulatként érzékelhető zenei minimumtól indulunk, hogy aztán a negyedik füzetben eljussunk az olyan bonyolult, szellemi és technikai tekintetben egyaránt nagy muzsikákhoz, mint a 28. számú Bánkódás vagy az úgynevezett bolgár ritmust „tanító” 3. számú Újévköszöntő, netán az Arab dal, mely a zeneszerző egyik jellegzetes intonációs alakja, a Hajsza-típusú hangvétel nagyszerű megfogalmazása. Aki pedig meghallgatja a Pizzicato című 43-as számot, annak bizonyosan eszébe jut a IV. vonósnégyes fantasztikus, Allegretto pizzicato feliratú látomásos negyedik tétele, hogy aztán a ciklust betetőző, Ardeleana című román táncot egyenesen úgy érzékeljük, mint egy olyan vonósnégyes káprázatos fináléját, melyben letakarták a brácsa és cselló szólamot.
 Kokas Katalin és Kelemen Barnabás |
Röviden: a Negyvennégy duó messze meghaladja a zenei nevelés kereteit és egyben bevezetés is Bartók világába. Természetesen ez nem kérdőjelezi meg vagy szorítja háttérbe, sőt inkább erősíti az alapvetően pedagógiai célzatot. Bartók az uralkodó és elsősorban a bécsi klasszikára, ennek megfelelően pedig a tonális dúr-moll rendszerre épülő oktatás mellé rendkívüli jelentőségű alternatívát kínál, amikor a népi zene „dallambeli és ritmusbeli különlegességei” alapján rakja fel a zene épületét, amelyben teljesen természetes a szólamok disszonáns súrlódása, az aszimmetrikus vagy a szimmetrikus képleteket roppant leleménnyel szétszálazó ritmika, a rubato, a tonális rendszertől eltérő harmóniai sorok. Mindehhez társul, hogy a gyermek már a kezdet legkezdetén a kamarazenélés semmivel sem összehasonlítható intim közegében találja magát, és megtanulja, hogyan figyeljen a Másikra, a társra, ami nem pusztán muzikális, hanem bizonyos értelemben etikai kérdés. A zene világában egyfajta második honfoglalás ez, mely persze a legkevésbé sem nacionalista, a nemzeti hagyományba gőgösen bezárkózó vagy szűkkeblűen kirekesztő. Ha áttekintjük a remek műsorfüzetben Vikárius László által táblázatba foglalt dallamokat, láthatjuk, hogy a 14 magyar melódia mellé nem kevesebb, mint 13 szlovák illetve 9 román társul, 4 rutén illetve 1-1 szerb és arab kíséretében. A maga korában, azaz a harmincas években (és sajnos talán még ma is) ennek rendkívüli jelentősége volt, hiszen Bartók soha nem hagyta magát befolyásolni semmiféle fajvédő vagy álnemzetieskedő, a saját nemzet (vélt) fölényét más népekkel szemben erőszakosan érvényesítő ideológiai áramlatoktól:„az egyes népek népzenéi között való szakadatlan kölcsönhatás eredményeképpen a dallamoknak és dallamtípusoknak óriási méretű, sokoldalú és hallatlan gazdagsága támadt. Az ilyen módon keletkezett >faji tisztátalanság< tehát határozottan előnyös.”
 Kocsis Zoltán |
Kokas Katalin és Kelemen Barnabás mindvégig ihletetten vezet végig a négy füzet hallatlanul gazdag világában. Elérik a csodát, hogy a hallgató szinte azt érzékeli, ők maguk is fejlődnek, zeneileg és technikailag egyaránt gazdagodnak és épülnek, mire a partitúra végére érnek. Az első darabok tapogatózó, szándékosan bizonytalankodó lejátszása után, egyre magabiztosabb lesz az interpretáció, hogy aztán együtt jussunk el az utolsó számok felszabadult és körtánccá fonódó örvényléséhez.
A lemezen Kelemen Barnabás és Kocsis Zoltán még előadja a Szigeti József és Ország Tivadar által készített hegedű-zongora átiratokat a Gyermekeknek ciklusból, illetve megszólal Kocsis és Juhász Zoltán (furulya) tolmácsolásában a Gyergyóból című három csíkmegyei népdalt tartalmazó kis szvit is. Így lesz teljes a kép.
Bartók Béla: Negyvennégy duó két hegedűre; Kokas Katalin, Kelemen Barnabás. Gyergyóból. három csíkmegyei népdal tilinkóra; Juhász Zoltán, Kocsis Zoltán. Bartók Béla-Szigeti József: Magyar népdalok hegedűre és zongorára a Gyermekeknek 1-2. kötetéből; Bartók Béla-Országh Tivadar: Magyar népdalok hegedűre és zongorára a Gyermekeknek 1-2. kötetéből; Kelemen Barnabás, Kocsis Zoltán. Hungaroton Classics, 2008, HSACD 32516
Kapcsolódó cikkünk: Egy zseni ifjúkora