Super 8
2011.06.15.

J.J. Abrams filmje felidézi Új Hollywood fénykorát, és bár sokat kölcsönöz onnan, mégis több lesz szimpla nosztalgia-mozinál. RUPRECH DÁNIEL KRITIKÁJA.

1979 nyarán épp kitör az iskolai szünet, amikor pár tizenéves srác amatőr zombifilmet forgat. Valahol Ohio államban járunk, egy Lillian nevű városkában: fehérkerítéses egyenházak sorakoznak egymás mellett, köztük zöldellő pázsit. Barátságos környék, ahol nyugodtan átbiciklizhet a gyerek az úton, játszadozhat a domboldalon, semmi baja nem eshet. Hőseink rendetlen szobáinak falán ott a Halloween meg a Holtak hajnala plakátja, tehát aktuális horrorfilmektől ihletve áll össze a stáb. Egy este a vasútállomás mellett forgatnak, amikor az éppen elzakatoló vonatot szándékosan kisiklatja egy autó, és a hatalmas robbanások, menekülés és sikoltozás közepette valami elszabadul. E sztorit elmesélte már a trailer, látatlanban többet nem is igazán kell róla tudni. Nem tartogat oltári meglepetéseket, többnyire kikövetkeztethető a cselekmény folytatása is, de mindez nem válik kárára.

J.J. Abrams első nagyjátékfilm-rendezői bemutatkozása (Mission: Impossible III) hagyott némi hiányérzetet maga után, a második viszont elég meggyőzőre sikerült. A Star Trek ötletesen írta újra a mítoszt, remekül összerakott darab volt kalanddal, humorral, látvánnyal és jó karakterekkel. Abrams hasonló érzékkel nyúlt a témájához most is, a hetvenes-nyolcvanas évek Új Hollywoodjának mesélő kedvét, a fantáziából mozivarázst alkotó rendezők receptjét igyekezett elcsípni. (Nem véletlenül állt mögötte Steven Spielberg producerként.) A történet elemeinek felbukkanására persze számtalan korábbi példát találhatunk: az amerikai filmtörténet tele van ismeretlen eredetű, furcsa lényekkel, melyek saját bűneinkre világítanak rá, titokzatoskodó, ellenszenves katonákkal vagy bajkeverő tinédzserekkel. Amiért a Super 8 mégis kellemes nyári mozivá válik, igazán üdítővé a Transformersek és Harry Potterek unalomig nyüstölt világában, az Abrams precíz képeinek, cselekmény- és főleg jelenetépítkezésének köszönhető. 

Jelenetek a filmből
Jelenetek a filmből
Ma már hiányoznak az ifjúsági sci-fik és horrorok (mint az E.T. vagy még inkább Stephen King Az című könyve), de az olyan gyerekről szóló filmek is, mint az Állj mellém! volt (szintén King tollából). Legutóbb talán Mark Haddon játszott el a témával, Bumm! című könyvében, némi műfajreflexióval és iróniával, bár az is egy ’92-es anyagának felújított változata volt. Abrams most visszahozta vásznára a gyerekhősöket, hogy ismét megmenthessék a világot. Humorosan-kedvesen megformált karakterei, folytonos csipkelődéseik jól működnek, bár a köztük lévő baráti kötelékek mélyebb ábrázolására az író-rendező nem fecsérelt túl sok energiát, helyette egy másik érzelmi szálat hozott előtérbe, ami azonban gyengébbnek bizonyul. A két csonka család, apa és gyermeke kapcsolatát (melyből egyik az elhunyt anya iránti gyász feldolgozásáról is szól) kevésbé egyengette el, így nem lesz jelentős a feloldása sem, pedig ígéretesen kezdi. Mindenképpen javára válik a filmnek, hogy többről próbált szólni, mint CGI trükkök özönéről, amivel bár az alkotók itt sem spóroltak, mégis sikerült többet nyújtani ezeknél. 

Képei eltaláltak, jól komponáltak, érezhető a kiválasztott szögek tudatossága. Ügyesen játszik a szélesvásznú képaránnyal, az előtérrel és háttérrel, az átfókuszálásokkal, Spielberg egykori művei, de még inkább John Carpenter munkái óta ritkán látni egy tömegfilmes produkciótól ilyen fokú odafigyelést. Amellett, hogy mindez jól áll neki, megidézi a klasszikusokat is. Amikor a lény először lecsap a benzinkútnál, úgy közeledik, mint A köd nyitó támadásának kísértetei, a fények és hangok önálló életre kelnek, láthatatlanul rombol. A hatalmas csillagos égbolt alatt vezető nyílegyenes autópálya, rajta a kis autóval a Harmadik típusú találkozások Zsigmond Vilmos teremtette képi világát juttathatja eszünkbe (az éjszakai város felülnézete szintén).
 
A képek forrása: PORT.hu
A képek forrása: PORT.hu
Abrams tanult mestereitől, de nem másolja őket. Képi világukat ötvözi szinte állandóan lebegő, forgó kameramozgásaival, a rá jellemző optikán megcsillanó fénnyel, mely egy darabig hangulatos ugyan, de – főleg kezdetben – unásig használt. Többször apró, csak rövid időre felvillantott poénokat tesz a kép sarkaiba, hátterébe. Ezek nem tesznek semmit a cselekményhez, nem fontosak, mégis szórakoztatóbbá válik tőlük a mű. Másfelől remekül készítik elő a film fordulópontjait: a vonat kisiklását a fiúkat lenyűgöző Alice alakításával, vagy az előhívott Super 8-as szalag megtekintését (amin először pillantják meg a „valamit”) megelőző civódást. A suspense azért működik, mert tudjuk ugyan, mi fog történni, de a mi figyelmünket is sikerül másra terelnie egy percre.

Ha szigorúak akarunk lenni, felróhatjuk, hogy a rejtélyre eső egyre nagyobb fénnyel ellaposodik kissé a cselekmény, és a finálé is lehetett volna erőteljesebb. A Super 8 azonban végre egy olyan mozi, amiben a történeten és a túleffektelt látványon kívül is van mit nézni, és éppen ezért nem lesz zavaró, ha sokszor látott témák újabb variációját tárja elénk.
 
Cím:  Super 8,  Rendező:  J.J.Abrams,  Forgatókönyv:  J.J.Abrams,  Zeneszerző:  Michael Giacchino,  Operatőr:  Larry Fong,  Vágó:  Maryann Brandon, Mary Jo Markey,  Szereplők:  Joel Courtney, Gabriel Basso, Elle Fanning, Zach Mills, Kyle Chandler, Noah Emmerich, Katie Lowes, Amanda Michalka, Ron Eldard
Címkék: Mozipremierek 2011