Búcsút inteni a determinisztikus biológiai felfogásunknak – ahogy Adam fogalmaz a filmben – nemcsak a német rendezőt, Tom Tykwert gondolkodtatta el az utóbbi időben. Többek között Woody Allen vagy Joaquín Oristrell is egy-egy filmjébe szőtte a hármas felállás lehetőségeit (Vicky Cristina Barcelona, Mediterrán finomságok), Tykwer azonban központi témájává teszi, és alaposabban boncolja a hetero-, homo- és biszexualitás kategóriáinak érvényességét (vagy inkább érvénytelenségét). Feltéve azt is, hogy a szóban forgó kapcsolat nemcsak szexuális, hanem érzelmi alapú is egyben, vagyis az együttes mindhárom tagja egyformaképp szerelmes egymásba, boldogságuknak pedig mindannyian zálogai.
Tykwer filmjei azokra az együttállásokra kíváncsiak, melyben minden következmény összefügg, és valami – legtöbbször szerelem – születik belőlük. A dolgok elrendeződése ilyenkor szándékosnak tűnik, bármennyire is esetleges megtörténtük. A véletlenek összjátéka az, ami értelemet ad az életnek – mutatják Tykwer munkái. Ez az elv mozgatta a Téli alvók, A harcos és a hercegnő, A lé meg a Lola és valamennyire a Gyilkosok is a mennyországba mennek című filmjeit, most pedig ugyanez hozza össze a Három hőseit is, mégis – akár a film stilisztikai megoldásait, akár történetének valószerűségét nézzük – eddigi német filmjeihez képest mintha egészen megszelídült volna a hollywoodi olvasztótégelyből hazatért rendező.
Bár már a nyitó jelenete is – villánypóznákkal együtt futó kép, lüktető zene, felsorolt szavak, melyek végül ágyfilozofálgatásba torkollnak – elég jellegzetes, mégis mintha érettebb, vagy legalább is visszafogottabb fejjel vitte volna mozgóképre mostani gondolatait (osztott képernyős montázs azért most is színesíti a filmet). Új meséje legközelebb a Téli alvók című második, és eddigi legjobb alkotásához áll.
 Jelenetek a filmből |
A Három berlini, értelmiségi, anyagi gondoktól érintetlen, ám saját érzelmeikkel hadilábon álló hősei mintha e filmjének generációját mutatná be tizenhárom évvel később. Évődő párja, Hanna és Simon szeretik ugyan egymást, mégis egymástól független életet kezdenek el élni. Párhuzamosan és véletlenül ismerkednek meg Adammel, aki – mint Pasolini látogatója a Teoremában – mindkettőjük lényét alaposan felforgatja. Felfedezik vágyaikat, érzelmeiket, és ezáltal mind érzelmileg, mind testileg újra közelebb kerülnek egymáshoz.
A hármas tagolású film első és második szegmense bepillantást enged Hanna, majd Simon világába, a legsokoldalúbb figura, Adam azonban megközelíthetetlen marad. Alakja mindent megtestesít, amire a pár vágyik, minden egyes tevékenységével kilép a megszokott hétköznapiságból. Úgy jelenik meg ravasz mosolyával, mint a szálakat megfelelően szövő csodatevő, aki megmenti egy férfi és egy nő közös életét, ám a harmónia helyreállta után nem tűnik el, velük marad.
Hasonlóan a Téli alvókhoz, a Három is halállal kezdődik és születéssel zárul: az emberiséget foglalkoztató nagy rejtélyek központi fontosságúak lesznek Hanna és Simon önfelfedező küzdelmében is. A pár és Adam egymásra találása ad értelmet az olyan jelenségeknek, mint az emberi létezés kezdete, ami eddig csupán az őssejt-kutatás és a mesterséges megtermékenyítés képében merült fel számukra. Adam biokémikus, aki tőle külön élő fiával képtelen kommunikálni, Hanna pedig egy etikai bizottság tagja, aki eddig nem tudott teherbe esni. Most azonban – meglehetősen szimbolikus formában – a születés szentesíti triójukat. Simon pedig a halállal találkozott, amikor elvesztette anyját, aki angyalként, valamint az erkölcsileg igencsak megkérdőjelezhető Gunther von Hagens kiállítási tárgyává vált holttestként két, végletes formában jelent meg előtte, e kettő között pedig hererákkal küzdött meg, neki ezért az elmúlástól való félelemre hoz enyhülést élete feltöltődése.
 A képek forrása: PORT.hu |
Mindeközben az egész filmet átszövik a különböző művészeti formák, de jelenlétük nemcsak humoros jellemzését adja a kortárs művészetekkel foglalkozó, kissé sznob hősöknek (vagy a kortárs művészeteknek), hanem kommentálják is a filmet. Egy mise-en-abyme jelenet az elején, melyben egy nő és két férfi tánca utal az egészre, a homoszexuális művészpár, Gilbert és George megemlítése vagy a Csoda Milánóban káposzták alatt talált kisbabájának képsora többek között végig reflektál a film témáira.
Bármennyire is provokatív film, a Három nem a nemi szerepek azonnali átértékelését vagy egy újfajta családmodell elfogadását kívánja. Hogy fenntartható-e, és ha igen, miként, e hármas szerelmi kör, arról már ez a film sem beszél. Egészen pontosan ábrázolja azonban azokat a szereplőket, akiknek az önfelfedezése nemcsak a vágyaik újraértékelésével áll kapcsolatban, hanem az életről alkotott felfogásuk megváltozásával is. A film kérdései inkább nézőpontváltást sugallnak, azt viszont roppant érdekesen teszik.