Egyszerűen felsnittelt és finomam megkomponált képekkel indul a film, mely sokkal inkább épít a látványra, mint a párbeszédekre. A lassan sorjázó jelenetekből komótosan épül fel a történet. Galia és barátja, Oren egy reggelen buszra száll, amit egy öngyilkos merénylő felrobbant. Oren egy évvel később belehal a sérüléseibe, a lány pedig megégett teste miatt jár rendszeresen kezelésre, ellenőrzésre.
 Jelenetek a filmből |
Valójában ez csak a háttér, a film cselekménye egy nyaklánccal indul, melyet egy névtelen levélben kap kézhez Galia. Először azt sem tudja, hogy a sajátja-e. A nyaklánc készteti arra, hogy a baleset okozta amnéziájával leszámoljon. Ettől kezdve a cselekmény a krimi szabályai szerint épül fel: egyre több részletre derül fény. A kórházi adatbankban dolgozó nő, aki hivatalos formában nem segíthet, még csak egy ex-kollégájának az elérhetőségét adja meg, azonban az így megtalált fiatalembertől már megtudja, hogy Oren a második robbanás okozta szétszóródó szilánkok miatt esett kómába. A férfi egy önkéntes rabbihoz küldi tovább Galiát, aki újabb fontos részletet árul el: Galia hét percig volt a klinikai halál állapotában, csak a rohammentősnek köszönheti az életét, aki az utolsó utáni pillanatig kitartva nem adta fel a küzdelmet.
Galia életében, a film cselekményétől szinte függetlenül, feltűnik egy titokzatos, idegen férfi is, Boaz, akivel furcsa, mégis bensőséges kapcsolat alakul ki. Boaz feltűnésével a film is kicsit áthangolódik, eltolódnak a hangsúlyok. Egyre fontosabbá válik benne a két férfi, és lassan mintha egy háromszög-történet rajzolódna ki. A múlttal való szembenézés folyamán Galia sokkal mélyebb és régebbi sebeket tép fel. Nem csupán a tragédia okozta félelmekről van szó – a robbanás óta nem száll buszra, csak taxival utazik, nem bírja elviselni az embertömeget -, sokkal inkább a szerelemről, mely a halál után gyakran felmagasztosul, feledve a hétköznapok rutinját, a szócsatákat. A feltett kérdések is átfogalmazódnak: a „mi történt” és a „ki mentett meg” helyett a „kit szeretek igazán” lesz a fontos.
Az egyszerű tartalom azonban bonyolult formát kap. A rendező ugyanis, de leginkább a kamera, nem tesz különbséget sem a múlt emlékképei, sem a hallucinációk között, folyamatosan ébren tartva a néző figyelmét: egyszerre adagol új információkat és értelmezteti át a korábbiakat. Ezzel a jól ismert filmes fogással képes fenntartani még e lassú ritmusú filmben is – időt hagyva a nézőnek az (újra)értelmezéshez – a feszültséget.
 A képek forrása: PORT.hu |
Mindemellett a rendező nagyon okosan, vizuálisan egy szinten kezeli a valós eseményeket a múltbeliekkel és a hallucinációkkal, ugyanúgy az életet meghatározó fordulatok között sem tesz különbséget. A vallás vagy a klinikai halál misztériuma éppen úgy a hétköznapok részeivé válnak, mint az öngyilkos merényletek Jeruzsálemben. Ezzel az egyszerű húzással a csodák és a borzalmak is megfosztódnak az emelkedettségtől, a különlegességtől. Minden a hétköznapokba simul bele, amiből aztán mégis az élet misztériuma rajzolódik ki végül.
A kirajzolódó misztériumhoz persze kell még valami. Az elsőfilmes Omri Givon igazi bűvészmutatványt hajt végre a film végén: az egyszerű történet végén a bonyolult szerkesztésnek köszönhetően szinte észrevétlenül csavar egyet. Így a film valódi történetét és a megoldást a moziból kifelé jövet kell majd megtalálni.