Nem tehetem meg, hogy ne szeressem Kiss Noémi kötetét. „Húsz házzal arrébb laktunk, lefelé, Isaszeg irányában – emlékezik az elbeszélő. – Iszonyú távolságnak tűnt. A kisbolt, a Csipke utca, a régi Gizella fürdő, aztán megérkeztünk. Mikor négy és fél éves lettem, ráncigáltam a nagymamámat, hogy iskolába szeretnék járni.” Én a Csipkében laktam (vagy ha a dupla, hatalmas kert felső vége felől nézzük – a kettő között a ház, nem a nagyszüleim tulajdona –, az Állomás utca 13-ban, a vasút tövében). Kisgyerekként ráncigáltam a nagymamámat, hogy nem szeretnék iskolába járni, maradnék itt (ahol csak a szünidőket töltöttem), mennék a népboltba vásárolni naponta, pedig útközben van a harapós kutyás kerítés…
A helyszín: Gödöllő. Kiss Noémi szülővárosa, nekem – huszonöt évvel korábbi időben – „fogadott” szülőhelyem (akkor még: falu). Nem szükséges ilyen közeli(-távoli) ráhangoló személyes motívum a Rongyos ékszerdoboz megszeretéséhez, nagyra értékeléséhez. A (többé-kevésbé) közép-európai utazások élménybeszámoló-novellái a belső utazások érzékeny-ismerős-újhangú leképezésével találnak ösvényt az olvasóhoz. A Gödöllő-visszajátszás jellegében kivétel kissé (s ezért nélkülözhetetlen a kompozícióban): a történetmondó ekkor nem külföldre, hanem gyerekkorába száll alá. Szigorú tanítónő nagymamájának emlékeit, igazi egyéniségét, az óvodás, iskolás évek lenyomatát keresi. A korántsem ritka epikai szituáció előadásának érdekessége, hogy a nyomkeresőnek a múlt iránt elfogulatlan társa is akad a vele tartó Lilla személyében („most éppen Londonban él”), így Az angol iskola „emlékpanelei” az egyes szám első személyű beszéd ellenére a te- és a mi-szituációba is beilleszkednek, szubjektivitásuk objektív bevonatot nyer.
Az 1974-ben született Kiss Noémi a rendszerváltás után kevéssel felnőtté lett, többfoglalkozású értelmiségi típusaként kerekedik fel. Epikai alakmása, a visszafogottan, pontosan körvonalazott utazó higgadt feltüzeltséggel kel útra, teljes körbepillantást vágyó egész emberként olvad bele az utazásvalóságba. Isten- és történelem háta mögötti helyek érdeklik elsősorban, a (magyar) hamis-hiányos tudat célállomásai. „Kelet-Európában aligha akad izgalmasabb a hűlt helyeknél – írja. – Luk az úttesten, luk a földeken, utcákon; aztán hirtelen ott terem a rongyokon a gazdagság, a dús növényzet, erdő, víz, zuhatag és a hegyek, csupa ékszer.” Mintha csak haza jönne, amikor Bukovina, Szászföld, Csernovic, Lemberg, Zombor és Szabadka, Erdély a célpontja. Hat utazás; a hetedik a gödöllői.
Egyenletesen impulzív stílusú a szöveg. Mintha éppen most pattanna ki mint benyomás, ám egyben már újraanimált naplóbejegyzés is. Közhely alig; legfeljebb az indításokban és zárásokban. „Milyen tágas a világ, ha az egyik legkisebb pontjáról kinézhetünk. És milyen kicsi, ha a világtérkép leghíresebb pontján állunk” – az ilyesféle didaxis leválik az írásról (a követő kérdésekkel együtt is: „Merre található a világ közepe…” stb). Az Európa-világot járó krónikás oldottabb élményeit sem hallgatja el, azonban kemény, vésett megrajzolásra törekszik. Próbára teszi önnön teherbírását. Esetleg az olvasóét is, aki például a nagymama testi romlásának kevésbé kíméletlen híradásával is beérné.
A próba: kulcsszó. A különféle módokon, különféle közösségekben utazó fiatal egyedül vagy csoportjával mindent megtesz a teljes felfedezés érdekében. „…igenis élnek még szászok Erdélyben. […] Azért kipróbáltuk, valóban igaziak-e. Bekopogtunk hozzájuk és kinyitották az ajtót. Bementünk, aztán hátravittek minket, megmutatni, mijük van. Tiszta volt az udvaruk, gazdag a porta, szerszámuk a legkorszerűbbek az Unióban, de persze voltak régi eszközeik is, faeke, nyeles kapa, szekér, ezek már csak díszek a házak falán…” Akcióantropológia, villámlátogatás keretében. Szociológiai néprajz. Írói szociográfia, a harmadik évezred novellisztikus, sőt regényszerűen épített kiadásában. Azzal a felismeréssel, hogy – mint a Magvető újdonságának Néprenoválás fejezete rögzíti – „Ugyanannak a falusi utcának az eleje és a vége közt több évtizednyi a különbség, az első ház szupermodern, a garázs plafonig kicsempézett, aztán egy sárból tapasztott, s a faluvégen faviskó korhadt fenyőből. Sártengerben cigarettázó emberfejek”.
Románia, Csernovic, Gödöllő. Városok, falvak, épületek. Emberfejek. Mind más.
Vö. Gervai András: A talált táj megtisztítása
A rongyfüggönyön túl / Kelemen Éva beszámolója a kötetbemutatóról
Karafiáth Orsolya: Félúton
Gerold László: "… párhuzamos különidejűség"