Pege 70 / Millenáris, BŐF 2009
2009.10.21.

Pege Aladár – Babos Gyula fordulatával élve – jégtörőként járta a maga útját és húzta magával a fiatalabb dzsesszbőgősöket. De nemcsak őket. Nélküle bizotosan nem tartana ott a hazai dzsessz, ahol jelenleg. Idén szeptemberben lett volna 70 éves. MOLNÁR SZABOLCS ÍRÁSA.

Pege Aladár
Pege Aladár
Bár a muzsikusok (Csepregi Gyula – szaxofon, Babos Gyula – gitár, ifj. Szakcsi Lakatos Béla – zongora, Egri János – nagybőgő, Kőszegi Imre – dob) igyekeztek kerülni az „emlékzenekar” formulát, a Millenáris Teátrumban adott koncerten azonban mégiscsak az emlékezésé volt a főszerep. Fegyelmezett, szolid, csendesen önmagába forduló produkciót hallhattunk, a dzsessz-élmény körberajzolására tartogatott eposzi fordulatainkat akár otthon is hagyhattuk volna. A műsoron tíz kompozíció szerepelt, többnyire Pege Aladár szerzeményei. E darabok megközelítése, interpretációja a megszerkesztett művek eszményinek gondolt zártságából indult ki, talán azért is, mert ekként vált valami megidézhetővé a kompozíciókat létrehozó szellemből és akaratból. Szerzői est – mondhatnánk. A közreműködők tehát nem az előadóművészt, nem az ördöngös virtuózt (Pegenini), nem a bámulatos rögtönzőt, nem a pillanat-művészt, hanem az örökkévalóság ideájával vigasztaló (és nyilván vigasztalódó) alkotó vázlatos profilját idézték meg. Így történhetett, hogy a dzsessz koncertek szokásos etikettjével szemben nem a rögtönzött, hanem a rögzített műre, nem az előadásmód szubjektív igazságára, hanem objektív szakmaiságára összpontosíthattunk. Az utóbbinál maradva idézzük újra emlékezetünkbe a jégtörő-hasonlatot: a színpadra lépő öt zenész (hosszabb-rövidebb ideig valamennyien zenésztársai voltak Pegének, Kőszegi Imre például több mint négy évtizeden keresztül) Ali nélkül biztosan más és talán kevésbé magasra vivő szakmai utat járt volna be. Pegével viszont a legmagasabbra értek. A játék megfellebbezhetetlen nívója mindezt most is ékesen bizonyította.

Babos Gyula
Babos Gyula
Egri János népdal-improvizációjával (Kis kece lányom) indult a koncert. Csak gyanítom, hogy ez az arányosan és világosan szakaszolt szólódarab Pege öröksége. A szorosra fogott szerkezet ugyan meg-megbicsaklott, de tagadhatatlan, hogy Egri produkciója igen magasról indította el a koncertet, és erről a szintről a majd’ kétórás produkció egyetlen pillanatra nem ereszkedett lejjebb. A második szám közben bekapcsolódtak a zenésztársak, Egri szvinges (walking-bass) alapot játszott (ebben a zenei világban időzött Pege a legszívesebben), szép sorban csatlakozott a dob, a zongora, a gitár, végül a szaxofon. A színpadon ugyan egy kvintett állt, de a koncerten többnyire triós-formációkban zenéltek.

A számok között Babos illetve Csepregi anekdotázott, a legviccesebbet érdemes felidézni. A híresen nagyétkű Pege néhány társával németországi koncertre utazott, autóval mentek, jó sok elemózsiával, többek között 64 darab fasírttal. Utóbbi már Tatabányán elfogyott. Pege azonnal visszafordult Budapestre a következő adagért.

A ráhangoló szakaszt követően a Románc volt az első Pege-darab. Nyugodtan mondhatnánk dalt is, hiszen az akkord ingából kibontakozó, felesleges színezékanyagtól mentesen harmonizált, sallangok nélkül megrajzolt téma, a maga dúdolós melódiájával és világos periodicitásával a hangszerest vérbeli vokalistának mutatta. A lírai darabot a mozgalmasabb Szerencsemalac követte. A szerző címadási szokásával kapcsolatban Babos elmondta, hogy Pege kivétel nélkül nevet és nem címet adott műveinek, a „címek” tehát alig-alig jelentenek valamit.

Egri János
Egri János
A nagyszerűen basszusgitározó Pegét egy szédületesen előadott Egri-szerzemény idézte meg. Tudható, hogy Pege a tanítás során mennyire komolyan vette a csiszolt, szép és ökonomikus technikát, az „egészséges” kéztartást, a kidolgozott ujjrendet, a mozdulatba kódolt formálást. Egri előadásának puszta látványa is a Pege-stílus iskolapéldája volt.

Nem szabad megfeledkezni arról, hogy Pege zenéje milyen sok szálon kapcsolódott a dzsessz tradicionálisabb létformájához, a tánczenéhez vagy az üdítve felvillanyozó szórakoztató muzsikához. Ezt példázta a Kaszinó-szamba, melyben a stílus, a forma, a ritmusmodell érezhetően nem korlátozó, hanem inspiráló erővel hatott a szerzőre.

Titok lappang a jelenség mögött, ám stabil tapasztalat, hogy a blues rendkívüli felszabadító erővel rendelkezik. A legelengedettebb muzsikálással az Őszi blues című szám szólalt meg. A következő és az előzményekhez képest keményebben formált (modernebb „hangolású”) szving címét Babos nem árulta el, a stílus alapján valószínűsíthető, hogy nem is Pege-kompozíció, hanem egy ifj. Szakcsi Lakatos-darab lehetett. A koncertet végül egy szép, lírai és csendes tétel, a Napnyugta zárta. A közönség is viszonylag csendesen vette tudomásul, hogy az estének vége.

Kapcsolódó cikkeinket és a támogatás adatait a Budapesti Őszi Fesztivál 2009 gyűjtőlapon olvashatják. 

Helyszín:  Millenáris Teátrum,  Időpont:  2009. október 15.