 Zene-Bona, Szana-Szét. Forrás: nemzetitancszinhaz.hu |
Csodák csodájára a gyermekversek reneszánszát éljük. Új klasszikusok masíroznak a Bóbita vagy a Bors néni oldalán, ráadásul a Cini-cini muzsika mellé egy príma kortárs gyermekvers-antológia zárkózott fel pár éve, az üde és harapós Friss tinta. Varró Dániel, Tóth Kriszta és Kukorelly Endre köteteit elkapkodják a könyvesboltokból, feltűnt egy új illusztrátor-nemzedék is, és persze az sem véletlen, hogy a gyerekkönyvek Mekkája, a Pozsonyi Pagony mindig tömve van. A Foltin Jolán–Novák Eszter rendezőpáros jó érzékkel nyúlt éppen most a gyerekversekhez, a Honvéd Táncszínház zenészei és táncosai pedig láthatóan nagy lendülettel és élvezettel ugrottak neki a feladatnak, hogy a kortárs gyermekverseket látványos, mozgalmas színpadi formában tálalják.
Nagyon gazdag előadás ez, a szellemes és változatos irodalmi alapanyagra – Fecske Csaba, Kiss Anna, Kiss Benedek, Kiss Dénes, Kukorelly Endre, Oravecz Imre, Tóth Kriszta, Varró Dániel verseire – legalább annyira kreatív, mókás és sokszínű koreográfiai anyag épül. A több koreográfus vegyesváltójából kialakuló heterogén, olykor szándékoltan kicsit kajla, de nagyon dús és harmonikus mozgásvilág Ertl Péter, Horváth Zsófia, Lengyel Szabolcs, Makovínyi Tibor és Foltin Jolán munkája, mely követendő példával szolgál arra, hogyan lehet néptáncunkat, népzenénket, népszokásainkat játékos és magától értetődő könnyedséggel a gyerekeinkre zúdítani, hogy idejekorán addikttá váljanak. A helyzet és az idő éppen alkalmas erre, hiszen akik Sebő Ferenc táncházába jártak a szüleikkel annak idején, most Palya Bea és Szalóky Ági koncertre viszik saját gyerekeiket. A Zene-Bona, Szana-Szét ezt a néptánc és népzene iránt eleve fogékony szülői bázist biztosan megérinti majd, de bízom benne, hogy számos új hívet is szerez.
Az előadás az óvodás gyerekek perspektívájából kommunikál, az őket érintő kérdéseket járja körbe versekkel. Van, hogy a mondókák zeneisége, ritmikus, lüktető tempója az érdekes, máskor inkább a gyerekek csavaros észjárása. Kiss Benedek címadó, népköltészetet idéző megzenésített verse, a Zene-Bona, Szana-Szét és az Antanténusz mondóka foglalja keretbe a darabot, Fecske Csaba sorai a szülőkkel kapcsolatos szorongásokról szólnak (Születés, Én meg nem én), Kukorelly a hétköznapok furcsaságain mulat pihekönnyű, ironikus verseiben (Süt, Ren, Ale). A derűsen szavaló narrátorok, M. Simon Andrea és Chován Gábor végig lendületben tartják az előadást. A göndör hajú, nagyszájú Andreának talán Kukorelly versei állnak a legjobban: harsány jókedvvel kiabálja világgá a törvényt, hogy „tilos a csiki!”, majd öntudatos hódítóként lajstromozza a lehetséges és kizárt ovis szerelmeket, összezavarodva a nagy kérdéstől: „melyik, melyik?”
És bár ők ketten az előadás motorjai, a többi honvédosnak is jut egy-egy verssor, vagy legalább csujjogató, miközben labdáznak, vonatoznak, verekedést imitálnak, táncot ropnak és énekelnek – csak hogy ne unatkozzanak egy percig sem a színpadon. Nincs mese, mindenkinek mindent tudnia kell, akkor is, ha éppen elvész a hömpölygő tömegben. Ez egy nagyon komoly csapatjáték, mindenki a saját tehetségét, egyéniségét, stílusát, energiáját pakolja bele a közösbe.
A táncosok, élve a versekből adódó lehetőségekkel, gyakran bevonják a gyerekeket a játékba, hol labdákat passzolnak a távoli széksorokban ülőknek, hol kacskaringós bajszot rajzolnak a vállalkozó szellemű kiskorúaknak. A színpadi tér kijelölése jóval képlékenyebb, rugalmasabb, mint hagyományosan, a középső lejáraton is folyamatos a sürgés-forgás, (a főbb hangulati váltásoknál, egy-egy új versnél onnan szaladnak le a szereplők), így a hátsó sorokban ülők is úgy érezhetik, mindenestül benne vannak az események sodrában.