Két nyomtávon, de azonos szellemi alapból dolgozik a Duna Művészegyüttes. A maga nevén nagyszabású, „hagyományhűbb” produkciókkal jelentkezik, míg a Duna Táncműhely bevállalós kísérletezésekkel. A kettőt az együttesvezető Juhász Zsolt és a táncosok személye is összeköti. HALÁSZ TAMÁS KRITIKÁJA.
A Magyar Balettszínház Gödöllő színeiben Egerházi Attila egy klisékből kalapált, egzotikusra és élvetegre vett Boleróval, egy nem éppen eredeti, de kifejezetten élvezhető Carmennel, Petr Zuska pedig egy nosztalgikus kettőssel jelentkezett a Táncfórumon. TÓTH ÁGNES VERONIKA KRITIKÁJA.
Grandiózus lovagterem acélszürke falakkal, belőlük kinövő páncélos lovag- és barokk angyalszobrok, körben a falhoz támasztott elegáns bőrfotelek és egy óriási franciaágy uralja a teret Fodor Zoltán Dido című előadásában. TRIFONOV DÓRA KRITIKÁJA.
A Szegedi Kortárs Balett előadásainak befogadástörténetét követve érdekes kettősség bontakozik ki. JÁSZAY TAMÁS KRITIKAI SZEMLÉJE.
A Zene-Bona, Szana-Szét hosszú utat jár be a csúfolódóktól a mai gyerekversekig, a néptánctól a stilizált vonatozásig, a gyerekszerelmektől az álbajuszig. Nyüzsgő, virgonc és huncut előadás, amely elárulja, hogy alkotóiba bőven szorult humorérzék. TÓTH ÁGNES VERONIKA KRITIKÁJA.
Van olyan, hogy az ember ufónak érzi magát a színházban, és egyszerűen nem érti, mi okozza a körülötte lévők eufóriáját. TÓTH ÁGNES VERONIKA KRITIKÁJA.