Valachi Anna

A könyvtárban sikerült az utolsó szabad ülőhelyet megkaparintanom, s az első pillanatban kiderült az is, hogy a jelenlévő diákok nem alibiből jöttek ide, nem lógni akarnak, hanem kíváncsiak. Valachi Anna a néma és élénk figyelmet végig fent tudta tartani. Talán az előadás témája miatt is: József Attila égi és földi szerelmei. Ebben a megközelítésben a hangsúly az és szócskán van, valamint az égi és a földi jelzők sorrendjén. József Attila élettörténetében a szerelmek egyszerre voltak földiek és égiek, egyszerre voltak valóságos fizikai személyek, és elvont esztétikai létezők. A megélt élet szerelmi lángolásai, és még inkább azok át- és túlélt traumái költészetében átlényegülten csapódtak le, vagy a maga szavával: szublimálódtak. Valachi Anna bő háromnegyed órás előadásában József Attila egész életnarratíváját vázolta a szerelem és a nők kontextusában, s ez a perspektíva alkalmas volt arra, hogy az életrajz referenciális elemeit egybekapcsolja az életmű poétikai aspektusával. Ezt segítette a gazdag fényképanyag, aminek révén arca is lett a történet minden szereplőjének. Ahogyan a fotókról ránk mosolyog Vágó Márta, vagy ahogyan egyszerre dacosan és lemondóan maga elé néz Szántó Judit – egyszerre valódi embereket látunk.

Attila a Mamával és Etussal

József Attila beleszületett a nők közötti élet bonyolult, áttételes, szerepzavaros kapcsolati hálójába. A fájó apa-hiány a másik oldalon fájó anya-jelenlétet teremtett, amely hiányában lett a leginkább jelenvaló. Valachi Anna előadásának legfőbb tézise az, hogy már a költő egészen kiskorában kialakultak azok a zavaros és veszedelmes viszonystruktúrák, amelyeknek később egész életében a foglya maradt. József Attilánál a szexualitás és a szerelem érzése a családban maradt; a kisgyerek egy ágyban aludva édesanyjával, és két nővérével egészen testközelből tapasztalta meg a tabu tárgyát. Később, még a Mama életében, illetve a Mama halála után még inkább legidősebb nővére, Jolán veszi át az anya szerepét a családi szerkezetben. Jolán, vagyis becenevén Jocó (első fennmaradt verse őhozzá íródott), a rajongott testvérből a Makai Ödönnel kötött házasság után gyámja és a mostohaanyja lesz. Valachi elbeszélésében a folyamatosan megképződő szerelmi kudarc (és az öngyilkosság is) előre meghatározott. Hiszen ha ezeket a kaotikus egymásba ékelődéseket keresi másoknál, akkor abból eleve nem születhet szerencsés, vagyis kiegyensúlyozott kapcsolat, vagy kényszert érez arra, hogy az adott viszonyt olyanra formázza, amilyen az egyszerre vágyott és átkozott eredeti minta volt. Erre a kettős szerelemre szemléletes példa volt a festőnő, Gyenes Gitta és a lánya, Wallesz Luca iránt érzett közös vonzalom. Először az anyát látja meg, utána akarja elvenni a lányát, de a lány csak egy nagyon okos és művelt fiatalemberként tekint József Attilára.

Vágó Márta

Míg Luca egy érzékeny kamaszt lát József Attilában, addig a nagypolgári, felvilágosult Vágó Márta egyszer egyenesen csecsemőnek nevezi a férfit, és érzéki pajtást, infantilis játszótársat lát benne. Ezzel paradox módon partnere veséjébe (pontosabban meséjébe) látott, hiszen ebben a kapcsolatban a költő éppen a családi boldogságra, a biztos háttérre, a gondos anyáskodásra vágyott. Amikor Márta egy Angliában töltött év után szakít vele, ezt a szakítást József Attila áttételesen osztálykonfliktusként éli meg: a proli gyerekkel a burzsoázia szakított. Valachi Anna ezen a ponton kissé tán leegyszerűsítve illesztette József Attila élettörténetébe a kommunista, vagy találóbb szóval, a baloldali elköteleződést. A mozgalom, mint a családnélküliség és osztálykülönbségek helyetti kompenzálás nyilván lehetséges értelmezési keret, de kizárólag erre redukálni ezt a határozott szociális öntudatot túlzás. Ugyanakkor módszertanilag ügyes húzás, hogy az előadás vázára rá tudta rakni a politikai identitás tényét is. Ennek mintájára a Gyömrői Edit-szerelem kapcsán a pszichoanalízis jelentőségét, és némiképpen költői jelentéseit (freudi népdalok, ahogy Koestler nevezte őket) is képes volt integrálni az életrajzi modellbe. Az analitikus Gyömrői anyai tekintély, aki az emlékek megidéztetésével egyfelől költői aranybányákat, poétikai tárnákat fedez fel, másrészt pedig mániákus fixációkat, önvádakat és parttalan kételyeket hív életre. A szerelem beszédmódját ebben a relációban a gyónás retorikája jelenti.

Szántó Judit

Valachi Anna József Attila egész életét végig vette. Az első múzsától/szerelemtől, a makói Gebe Mártával kezdve, az Óda képeiben az idők végéig megörökített, pillanatnyi villanáson, Marton Mártán és az élettárs Szántó Juditon át – akiben a gondoskodó anyát megkapta, de a pajkos, érzéki partnert nem -, egészen az utolsó szerelemig, Kozmutza Flóráig. Flóra, aki szintén gyógyítóként került a beteg férfi életébe, az irracionális kapcsolatban végig érezte, hogy a szerelmi lírának nem alanya, vagy tárgya ő, hanem voltaképpen a közvetítő médiuma. (Gyömrői Edit később önmagát „ruhafogasnak” nevezte.) S hogy Flóra nem csak a költészetben lett eszközzé, hanem máshol is, azt az Illyés Gyulával alkotott háromszög is igazolja. Illyés, aki a pártban és az irodalomban is riválisa volt József Attilának, Flórát már korábban ismerte és szerette. Ezért ennél a háromszögnél a féltékenységnek talán nem csupán az anya-komplexus, hanem lehetséges, hogy a testvér-konfliktus vetülete is. Ha Flóra az utolsó szerelem, akkor az utolsó utáninak is nevezhetjük az első szerelmet: a Mamát. Legalábbis Valachi elbeszélésében így jön létre a keretes (gyerekes) szerkezet: a beteg fiú visszatér égi anyjához. Ezt a Majd… című vers megrázó soraival igyekezett alátámasztani, és ebben az olvasatban az utolsó versek önbeteljesítő jóslata után, azon a balatonszárszói december harmadikán, a Mama születésnapja előtt, az öngyilkossággal, saját halálával születik újjá a nemlétbe. Mintha a történet legvégén túlzottan is erősen kötné össze az utolsó versek sötétnél is komorabb világképét, a beteg ember zavaros és ellentmondásos viselkedését az utolsó napokban és magát a tényt, hogy meghalt a vasútnál. Faktummá teszi az anya-szerelem utolsó fellobbanását is, pontosabban, mintha ez lett volna a közvetlen indíték, holott, ami bizonyos, hogy József Attila az 1284-es számú tehervonat kerekei között lelte halálát.

Miközben mentem végig a gimnázium, ahogyan itt becézik, a Jóska folyosóin, a régi tablókat nézegettem. Az egyik előtt meg kellett állnom. Izzó tekintetű fiatalember. Perzsel, ahogy néz. A tizennyolc esztendős Simon Balázs nézett így a világra, az előtte álló életére. Aztán eszembe jutottak az ő utolsó versei. Kicsöngettek.