A Deutsche Bühne Ungarn társulata 25 éve működik Szekszárdon, s egyben Tolna megye egyetlen színháza. Elsődleges feladatuknak a német nyelv ápolását és közvetítését illetve a magyarországi németség kulturális értékeinek a megőrzését tekintik, ám repertoárjukat áttekintve kiderül, hogy a Német Színház egy „rendes” vidéki színházéhoz hasonló szerepet tölt be Szekszárd és környéke kulturális életében. A műsoron nemcsak német klasszikus és kortárs drámák, de musicalek, gyermek- és ifjúsági darabok is szerepelnek. S mivel a színház általában szinkrontolmácsot is biztosít, az előadások a németet nem beszélők számára is hozzáférhetők.
 Jelenetek az előadásból |
A Tháliában ugyan nem volt se szinkrontolmács, se felirat, az Új Stúdió nézőtere mégis megtelt – úgy tűnik, Budapesten az efféle előadásokra mozgósítani lehetett a német két tanítási nyelvű iskolák diákjait. Akiknek egyébként tágra nyílt a szeme az érdeklődéstől és a nevetéstől. Én is nagyon jól szórakoztam – lehetséges, hogy Görgey Gábor darabja abszolút ziccer, és önjáróan működik a színpadon, de az is biztos, hogy a Német Színház előadásában kitűnő színészeket és markáns rendezői ötleteket látunk.
A komámasszony, hol a stukker? a magyar társadalmi rétegek közötti hatalmi harcot leképező allegorikus, abszurd komédia. Cuki, az alvilági figura és lecsúszott lumpenproletár; az orrát fennhordó arisztokrata, a Méltóságos; a nyíltan köpönyegforgató, mindig minden rendszernek benyaló kispolgár, K. Müller; a kulturális értékekhez ragaszkodó, de gyáva és tehetetlen értelmiségi, Kiss és a népszínművek romantikus sztereotípiáiból összegyúrt paraszt, Márton között vándorol a pisztoly, azaz a hatalom. Az öt alak egy kis szobában van összezárva és valójában bármikor kimehetnének, de úgy tűnik, hogy a hatalom fontosabb számukra, mint a szabadság: a stukker aktuális tulajdonosa nem akarja feladni kényelmes pozícióját.
 Gregor von Holdt, Andrei Hansel, Farkas Gergő és Berndt von Bömches |
A Német Színház előadásában a színpadon kialakított szoba absztrakt festményt idéz: a perspektivikus ábrázolásmódra játszik rá a hátsó traktus irányába szűkülő tér, az egyre alacsonyabb falak. A szabadság felé vezető piros és sárga ajtó kubista festmények mértani alakzataira emlékeztet. Az ajtó kulcsa a falra akasztott, bekeretezett képben található – mintha nem is használati tárgy, hanem elméleti lehetőség lenne. Az aktuálisan alulmaradó társadalmi osztályok jeles képviselői egymáshoz soha nem látott közelségben kuporognak a kényelmetlen székeken. Az egyik falon céltábla – ide kerül a feje mindenkinek, aki a pisztollyal a tarkójában feladja korábban fennen hangoztatott elveit, családfáját vagy szerelmét.
Az előadásban K. Müllernek, a minden rendszerben meghunyászkodó kispolgár játékának nyílik a legszélesebb tér. Gregor von Holdt már-már clownosan szánalmas az aktuális hatalmat kiszolgáló igyekezetében, erre játszik rá nyúlánk alakja, kockás zacskója és bokacsörgető nadrágja. Mintha teste egyéb adottságai is a talpnyalásra teremtették volna: hajlékony, mint a nádszál, úgy tekergőzik, kúszik-mászik, mint egy gumiból levő rajzfilmfigura. És K. Müller nemcsak szavakkal, de némán, tüntetőleg is a hatalom mellé áll: az egész előadást végigkíséri például a női torzóhoz való, a pisztoly tulajdonosának „esztétikai ítéletétől” függő viszonya – vagyis hol nyálát csorgatva, hol orrát befogva, undorodva nyúl a szoborhoz. Vannak „egyéni” akciói is: például amikor a Méltóságos kerül a célkeresztbe, gyorsan kicseréli székeiket, hogy az övé legyen a kényelmesebbik.
 A képek forrása: Magyarországi Német Színház |
Cuki (Andrei Hansel) tipikus, kisstílű, dörzsölt bűnöző, akiről a mindig pórul járó betörők jutnak eszünkbe. A Méltóságos (Bernd von Bömches) régről ittmaradt bútordarab, őseihez méltó módon viselkedő, gerinces öregúr – legalábbis addig, amíg pisztolyt nem tartanak a fejéhez. Amikor ő kerül hatalomra, térképet terít maga elé és játékkatonákkal vívja dicső háborúit. Mártonnak (Farkas Gergő) még a nézése is pirospozsgás, egészséges, bamba parasztra vall, s úgy hajmásipéterezik, mint egy felhúzható játék. Az értelmiségi, kezdetben nőiesen nyafogó Kissnek (Christoph Fortmann) helyre billen önbecsülése, amikor kezébe kaparintja a pisztolyt: ő a legkevésbé komikus, sőt kifejezetten félelmetes karakter. Elhiteti társaival, hogy intelligenciájának és humanizmusának köszönhetően a dolgok a helyes kerékvágásba zökkennek, majd egyik pillanatról a másikra nyálát fröcskölő, ordító, félelmetes zsarnokká válik.