David Nicholls a brit midcult irodalom gyakran díjazott, kritikai- és közönségsikernek egyaránt örvendő szerzője, akit nagyon hamar felfedezett magának a filmgyártás. Már első regényéből, A nagy kvízválasztóból (Starter for Ten) is készült mozgóképes feldolgozás, az Egy nap 2011-es adaptációja pedig annak idején nagy reményekkel indult, mert úgy tűnt, minden adott a sikerhez: a brit környezetben már bizonyító szerzői rendező (Lone Scherfig), a karrierje csúcsa felé közelítő A-listás sztár (Anne Hathaway) és a saját művét forgatókönyvvé alakító szerző egyaránt jó előjelnek tűnt, a végeredmény azonban egy az eredeti műhöz ugyan hű, de a kompromisszumok között széteső, a hangját végig kereső film lett.

Ugrunk egy nagyot az időben és elérkezünk az Egy nap netflixes feldolgozásáig, amely bizonyítja, hogy bár sok jogos kritika érheti a streamingszolgáltatók működését, létezésük egyik pozitívuma, hogy elkészülhetnek az ehhez hasonló, az alkotók szándékának tökéletesen megfelelő könyvadaptációk, amelyeket sokkal kevésbé szorít keretek közé a hollywoodi logika.

Az alaphelyzeten semmit nem változtattak a készítők: Emma (Ambika Mod) és Dexter (Leo Woodall) évfolyamtársak az egyetemen, diplomaosztójuk alkalmával majdnem együtt töltenek egy éjszakát. A történetbe ezt követően minden évben ugyanakkor, július 15-én kapcsolódunk be, hogy szembesüljünk a két főhős viszonyának, személyiségének, környezetének változásával. Emma és Dexter helyenként közeledik, de leginkább távolodik egymástól, és mire végre nyugvópontra érne a kapcsolatuk, könnyen lehet, hogy már nem lehet helyrehozni a korábbi hibákat.

Talán a rövid tartalomismertetőből is látszik, hogy mi a széria egyik legfőbb erőssége. A Nicholls által alkalmazott dramaturgia sokkal jobban érvényesül sorozatként, hitelesebb így a szerző által képviselt „helyenként jelen vagyunk egymás életében, máskor nem” szemlélet. Míg egy 110 perces film esetében szinte lehetetlen elválasztani egymástól az egyes állomásokat, a 14 epizódos évad és a közel hét órás időtartam erre lehetőséget ad. Ráadásul a Netfilix formátuma, fogalmazási technikája is jól illeszkedik az Egy naphoz. A nézőbarát, 20-30 perces epizódokat darálásra találták ki, így a markánsabb mikronarratívák mellett az átívelő szálat is könnyebben követik nyomon a nézők.

Nicholls művének sorozatadaptációja egyébként is izgalmas, sok szempontból ambivalens viszonyt ápol az idővel. Az Egy nap egy elképzelt idővonalon játszódik, hiszen az epizódokban megjelennek ugyan a valós világ elemei, de az alkotók el is emelik a történteket a realitástól. Épp ezért érződik az egész sorozat vizuális és zenei világa egyszerre kortársnak és retrónak, az alkotók egy olyan korszak iránt éreznek nosztalgiát, ami ebben a formában sosem létezett.

Ez a kettősség a széria témáiban is tetten érhető: az Egy nap szélsőségesen a magánélet felé fordul, hiszen középpontjában két ember kapcsolata áll, ugyanakkor amíg a filmben csak jelzésszerűen, majdhogynem poénként jelent meg Emma társadalmi érzékenysége, itt ez sokkal nagyobb szerephez jut. A lány tudatosabban reflektál Dexter privilegizált helyzetére, helyenkénti szexizmusára, ezekből valós, kibeszélésre szoruló konfliktus is adódik.

A két karakter ebben a verzióban sokkal árnyaltabb, amihez a casting is jelentősen hozzátesz. Ambika Mod remek választás volt Emma szerepére, főként azért, mert tökéletesen jeleníti meg a figura alapvető ellentmondását. Mod háta mögött még csak néhány szerep van, így a néző el tudja fogadni az egyetemi évfolyam szürke eminenciásaként, de hitelesnek tartja azt is, ahogy kinyílik a történet során.

Dexter megjelenítése még eggyel komplexebb. A filmváltozatban sármőrré egyszerűsített fiú A Fehér Lótuszból ismert Leo Woodall alakításában egy a saját hibáit rendre felismerő, azokra valódi válaszokat adó karakter, aki a történet megfelelő pontjain a megmentendő, szenvedő férfi archetípusából is kilép. Woodall a – többek között – Timothée Chalamet és Paul Mescal által fémjelzett színészgeneráció tagja, amely sokat érzékenyített a fősodorbeli filmek és sorozatok maszkulinitásképén. Elég csak az évad vége felé a lányával kapcsolatot vesztő férfi összeomlására gondolni, amely mind színészi, mind forgatókönyvírói szempontból bravúros jelenet.

Ambika Mod, Leo Woodall

Az Egy nap kortárs kapcsolódási pontjait könnyű felfejteni. Az időről időre egymásba botló pár tematikája egyrészt Richard Linklater Mielőtt-trilógiájából, vagy ha időben közelebbi példát keresünk, a Normális emberekből lehet ismerős. Főleg utóbbi sorozattal összevetve érdemes arról is beszélni, hogy ez a széria mit állít a szerelemről. Nicholls alapművétől nem áll messze a giccs, és ez leginkább a végkifejletben ölt testet, ami ráadásul így némileg ellentmondásba is kerül a sorozat egészével, amely épp a klasszikus szerelmi dinamikákkal, a „nagy ő” koncepciójával szemben fogalmazza meg magát. Az utolsó epizódok viszont épp azt mutatják meg, hogy a progresszió ebből a szempontból csak látszólagos ebben a sorozatban, a végső konklúziók a kelleténél egyértelműbbek, megerősítik az említett toposzokat.

Természetesen egy tizennégy epizódos évadban hullámzó az egyes részek minősége, de van néhány olyan fejezet, amely a televíziós forgatókönyvírás legszebb pillanatait idézi. A hatodik epizód minden ízében kínos, egyúttal azonban sorsfordító beszélgetése remek dinamikákat mozgat, a tizedik fejezetben tapasztalható újbóli kapcsolódás pedig a túl direkt szimbólumrendszer (hőseink egy labirintusban tévednek el) ellenére is hatásos.

Az Egy nap nem ér fel a korábban említett kultdarabokhoz, ugyanakkor joggal pályázhat az eddigi legjobb Nicholls-adaptáció címére. Autentikusan brit, intelligens romkom, ami azt bizonyítja, hogy néha a legfontosabb kapcsolódások nem a megfelelő helyen és nem a megfelelő időben történnek.

A sorozat adatlapja a Magyar Filmadatbázisban itt található.