Ha a bulvár iránti vonzalmunkat vesszük alapul, a válasz egyszerű. A hétköznapi ember mindig is szerette az olyan történeteket, amelyekből kiderült, hogy a nép önmaga fölé emelt uralkodója is ember. Erről szólnak az álruhás Mátyás királyról szóló meséink, és erről az angol királyi családról szóló temérdek botránycikk a bulvárlapokban. Tegyük a szívünkre a kezünket: ugye mind rákattintunk időnként ezekre! Ugye belenéztünk egy kicsit Oprah Winfrey interjújába, amit Harry herceggel és Meghan Markle-lel készített! II. Erzsébet halálával pedig már tényleg csak egy hajszál választja el a Buckingham palota lakóit a celebektől. Ezt a hajszálat pedig úgy hívjuk, etikett.
A király beszéde óta egyébként már napvilágot látott egy másik, az angol királyi család életét feldolgozó alkotás, A Korona című sorozat, amelynek 2023 végén jött ki a hatodik évada. Ebből valami nagyon hasonlót tudunk meg, mint A király beszédéből, hogy az uralkodó családot a néptől elválasztó szokásrend leginkább arra jó, hogy megkeserítse az azt betartók életét. David Seidler darabja pedig abban mutat többet, mint a bulvárcikkek, hogy ennek pszichológiai vetületeit roppant érzékenyen képes megmutatni. Ott kezd el igazán működni, ahol megértjük, a dráma nem a király beszédhibájáról szól, hanem a mögötte húzódó mélységes elszigeteltségről, a magányról és a rideg, túlszabályozott környezetről, amiben ez a férfi felnőtt, és amiben mindennapjait éli.
Ladányi Júlia, Kovács Tamás, Trokán Péter
Valószínűleg ez az oka annak is, hogy a filmváltozat jobban működik, mint a színpadi. A film ugyanis sokkal alkalmasabb arra, hogy megmutassa a színészi játék apró rezdüléseit. Colin Firth és Geoffrey Rush azért tudott nagyot játszani a 2010-es filmben, mert lehetőségük nyílt kicsit játszani. Bagó Bertalan azonban nehezített pályán mozgott, hiszen a székesfehérvári színház nagy színpadán rendezte meg az előadást, amely természetesen egészen más típusú játékot vár el a színészektől. A Vörösmarty Színházban ennek következményeképpen minden kicsit kitettebb és szélsőségesebb, mint a filmben, ami hangsúlyeltolódásokhoz vezet.
Kovács Tamás York hercegeként, majd később VI. Györgyként például sokkal jobban dadog, mint ahogy tette azt Colin Firth. Ez különben jó döntés, hiszen a nézőtéren ülve sokkal fájdalmasabbá, átélhetőbbé válik számunkra, amíg elmond egy mondatot. Gáspár Sándor ellenben a beszédtanár figuráját sokkal szertelenebbnek, őrültebbnek mutatja, mint tette azt Geoffrey Rush. Ettől időnként viccesebben viselkedik, ám veszít intellektuális karakteréből, komplexitásából – ez utóbbit kicsit sajnáltam. Ahogy sajnáltam azt is, hogy a Sarádi Zsolt által alakított David, walesi herceg túlzottan egydimenziósan beképzelt hólyag, míg a film egyértelműen megmutatta azt is, hogy VI. György testvére pontosan ugyanattól szenved, mint öccse: nem engedheti meg magának, hogy emberként viselkedjen. Van a filmben az a nagyszerű jelenet, amikor V. György, az apa meghal, és David az anyja vállára borul, hangosan sír, majd kirohan a szobából, testvére követi a folyosóra, és azt kérdezi tőle vádlón, hogy ez meg mi volt.
Trokán Péter V. Györgyként kőkemény apafigurát alakít. Szereti fiát, ez nyilvánvaló, de képtelen arra, hogy kimutassa érzéseit. Az ő érzelmi diszfunkcionalitását ellenpontozza a sokszor túlzottan is érzelmes beszédtanár, aki tulajdonképpen botcsinálta pszichológus egy olyan időszakban, amikor még kevésbé volt elterjedt a pszichoterápia, mint ma.
Kovács Tamás, Gáspár Sándor. Fotók: Vörösmarty Színház
VI. György legfontosabb támasza azonban a felesége. York hercegnét Ladányi Júlia egy árnyalattal szigorúbbra, vonalasabbra hangolja, mint ahogy tette azt Helena Bonham Carter a 2010-es filmben. Természetesen róla is kiderül később, hogy engedékeny, ahogy világossá válik mindez a Kiss Diána Magdolna által megformált orvosfeleségről is. Utóbbinál érezhető talán egy kis dramaturgiai zavar a szándékai tekintetében. Néha mintha sértett lenne férje hivatása miatt, máskor büszke rá, ami természetesen indokolható, hiszen mind viszonyulunk dolgokhoz ambivalens módon, ugyanakkor ennél a figuránál olyan élesen váltogatja a szöveg a viszonyulásokat, hogy helyenként nem könnyű rajta kiigazodni.
És van még két figura, Canterbury érseke és Churchill, akik folyamatos jelenlétükkel a belpolitikai, valamint a geopolitikai viszonyokat hivatottak megjeleníteni. Az őket alakító Kricsár Kamill és Egyed Attila a közelgő háború rémére hívják fel a figyelmét York hercegének, a maguk manipulatív eszközeivel igyekeznek rendet teremteni a kialakuló káoszban, és persze, hatalmas súlyt helyeznek az ifjú herceg, majd király vállára. És hogy miként lehet ezt elbírni?
A király beszéde egy kedves történet a bizalomról és az önbizalomról. Hogy merre billen a mérleg nyelve e kettő között, az lényeges rendezői döntés. Míg a filmben a király első háborús beszédét úgy segíti Lionel, a beszédtanár, hogy szemben áll a mikrofonba beszélő királlyal, addig Bagó Bertalan rendezésében Lionel mögötte áll a feleségével, ő pedig a színpad elején felénk fordul, és egyedül küzd meg a felolvasandó szöveggel. Míg a film a bizalmat, a barátságot, a mély emberi kapcsolatot teszi a problémák leküzdésének eszközévé, addig az előadás azt az önbizalmat, amely mások támogatásának következményeként alakul ki. A két különböző olvasat mindegyike helytálló és szép.