A kortárs olasz képregény legismertebb szerzője, Michele Rech, azaz művésznevén Zerocalcare 1983-ban született, gyerekkorát azonban részben Franciaországban töltötte. Neve – saját elmondása alapján – egy televíziós reklámból származik, jelentése „nulla vízkő”. Visszatérve Rómába a családja a Rebibbia negyedben telepedett le, ahol Zerocalcare francia iskolába járt, és ahol azóta is lakik. Munkáinak köszönhetően a kerületet is, az iskolát és az osztálytársait is ma már szinte mindenki ismeri szerte Olaszországban, mivel ebben a környezetben játszódik az általa írt és rajzolt könyvek többsége. Zerocalcare kötetei ugyanis az elmúlt évek egyik legnagyobb kiadói sikerét hozták, az olasz olvasók több százezer példányban vásárolják meg minden művét, és akár órákig hajlandóak sorban állni egy dedikáció vagy gyors rajz reményében.

A fiatal szerző 2011-ben robbant be először a köztudatba az addig internetes blogján és saját kiadású kötetekben kiadott rövid történeteinek füzérével, amelyeket végül Az Óriástatu jóslata címmel publikált. Az azóta több nyelvre lefordított könyv először alig 500 példányban jelent meg, ma pedig csak Olaszországban meghaladta már a 250.000 eladott példányt is. A történetből 2018-ban élőszereplős játékfilm készült Emanuele Scaringi rendezésében, majd 2021-ben többrészes rajzfilmsorozat is, A pontozott vonal mentén címmel (Netflix).

Zerocalcare olaszul 2012-ben megjelent, második kötetét már a magyar olvasók is ismerhetik, hiszen 2021-ben a Nimue kiadó adta ki Torokszorítósdi címen. Ez már igazi graphic novel volt, amelyet számos további siker és még több díj követett, köztük olyan elismerések is, amelyeket addig soha nem ítéltek képregénynek, mint például az olasz rádió Rai3 Fahrenheit által megszavazott „Év könyve” díj, vagy a rangos „Strega” irodalmi díjra jelölés 2015-ben (ahol végül második helyezést ért el).

Részletek Zerocalcare Az óriástatu jóslata című képregényéből

Kobane Calling (2016) című rajzolt riportkötetével a szír-kurd területekre kalauzolta el az olvasókat, a 2022-es No Sleep Till Shengal pedig iraki utazását meséli el, ez a könyv volt a tavalyi év legolvasottabb olasz képregénye.

Zerocalcare rajzfilmes sikerszériája idén is folytatódott a Netflix csatornán, ahol tavasszal jelent meg második animációs sorozata A világ ellen címmel, közben pedig egy páratlanul gazdag és átfogó kiállítás ünnepelte a szerző összes eddigi alkotását Milánóban, a hatalmas Fabbrica del Vapore kiállítócsarnokban.

A Pestext Fesztivál és a budapesti Olasz Kultúrintézet szervezésében a magyar közönség is találkozhat személyesen a neves író-rajzolóval, ebből az alkalomból a szerző válaszolt néhány kérdésre.

Revizor: Első nagy olaszországi sikere Az Óriástatu jóslata volt, ami egy igen személyes, vidám-szomorú történetet mesél el, sok rövid, sírva-nevetős jelenettel, és ami több mint tizenkét éve az olasz és a nemzetközi olvasók egyik nagy kedvence. Szeptember végétől a Nimue kiadónak köszönhetően már magyarul is olvasható lesz. Mivel magyarázza a kötetnek és a történetnek ezt a tartós vonzerejét?

Zerocalcare: Talán azért szeretik ennyire ezt a könyvet az olvasók, mert minden ebből indult el annak idején, így azok is, akik valamelyik másik művemmel kezdik az olvasást, vagy esetleg az animációs sorozatok alapján ismernek meg engem és a történeteimet, végül vissza-visszatalálnak ehhez az első kötethez. Az Óriástatu végső soron nemcsak a ma már sokak számára ismerős stílusjegyeimet alapozta meg, hanem bemutatta a klasszikus szereplőim nagy részét is.
R: Az Óriástatu jóslatának rövid történeteiben, ahogy későbbi műveiben is, nagyon fontos szerepet játszik a rengeteg filmes, zenei, televíziós és videojátékos kulturális utalás, mind gyerekkorából, a nyolcvanas és kilencvenes évekből, mind a mai olasz fiatalok életéből. Olyannyira, hogy a magyar kiadásban egyfajta kis kulturális kalauz is található, hogy az olvasó könnyebben eligazodhasson a megidézett dalok és filmek között. Amellett, hogy ezek az utalások szerves részét képezik a képi nyelvezetnek, segítenek egyfajta cinkosságot is kialakítani az olvasóval?

Z: Pontosan. Amikor elkezdtem rövid, generációs történeteket mesélni képregényes formában, rá kellett jönnöm, hogy az én korosztályomat senki sem szólítja meg közvetlenül, ezért döntöttem úgy, hogy a generációm populáris kultúrájára vonatkozó utalásokat fogok felhasználni erre a célra.

R: Az Óriástatu jóslatában két neves olasz kollégáját is megemlíti, mindketten elismert kortárs alkotók, művészneveik: Gipi és Makkox. Rajtuk kívül kiket olvas még szívesen?

Z: Fiatal koromban természetesen sok Disney-képregényt olvastam, és különösen szerettem Torijama Akira japán szerző munkáit. Ma mindent elolvasok, amit Manu Larcenet, Boulet vagy Marion Montaigne ad ki.

R: A könyveit Olaszországban nagyon széles közönség olvassa, és több, kifejezetten irodalmi elismerést is kapott. Magyarországon viszont – részben történelmi okokból – a képregényt a mai napig többnyire gyerekeknek szóló olvasmánynak tartják. Milyen műveket ajánlana azoknak a magyar olvasóknak, akik szeretnék jobban megismerni a képregényes nyelv gazdagságát?

Z: A képregény véleményem szerint bármit el tud mondani, bármilyen történetet el tud mesélni! Pont azért, mert egy nyelvezet, és nem egy műfaj. Tehát lehet vele interjúkat, riportokat, vagy akár ételrecepteket és tanulmányokat, esszéket is írni. Számomra ez akkor vált igazán evidenssé az évek során, amikor olyan szerzőket kezdtem el olvasni, mint a Pulitzer-díjas Art Spiegelman, a palesztin kérdéssel foglalkozó Joe Sacco, vagy a kanadai Guy Delisle. Az ő rajzolt műveik segítségével értettem meg, mennyi mindent lehet képregényes formában elmesélni.

Részletek Zerocalcare Az óriástatu jóslata című képregényéből

R: Hogyan készülnek az alkotásai? Közvetlenül digitális rajztáblán dolgozik, vagy kézzel és papírra?

Z: Ha csak tehetem, kézzel dolgozom, fénymásoló papírra és ceruzával, amit utána finom hegyű filctollal tisztázok le. A számítógépet inkább csak a színezéshez és a szürkék felviteléhez használom.

R: Az utóbbi években – részben a Covid miatt, illetve annak köszönhetően – egyre többet foglalkozik animációval is, egy sor elragadó, saját gyártású rövidfilm után két Netflix-sorozatot is készített. Hogy birkózott meg a rajzok mozgatásával és hogyan tudott együttműködni az animátorokból álló, népes csapattal?

Z: Hát igen, nem tudtam ellenállni a kísértésnek, hogy a történeteimet néző közönséget a kedvenc zenéim meghallgatására kényszerítsem! És egy kis szerencsével ezt hamarosan újra megtehetem majd, bár be kell vallanom, ez a tapasztalat messze kívül esett a megszokott tevékenységi körömön, ugyanakkor azt hiszem, sikerült elég jól megőriznem a kontrollt a végeredmény felett.

R: Műveiben gyakran foglal állást társadalmi és politikai kérdésekben, például két könyvet is szentelt Kurdisztán és a kurd népcsoport problémájának. Milyen szerepet játszik a politika az életében? Mennyire követi például az aktuális magyar politikát?

Z: Olyan környezetben nőttem fel, ahol a politika mindig erősen jelen volt, sokat jártam az úgynevezett foglalt közösségi házakba, ahol elhagyott épületek és helyek elfoglalásával alakítanak ki társadalmi és kulturális központokat az olasz városokban, így az aktuális politikai kérdések végigkísérték és nagy hatással voltak az életemre. Jelenleg pedig sokat foglalkoztatnak a szuverenista és populista politikai irányzatok, a radikális jobboldali erők kilengései, amelyeknek – úgy látom – Magyarország egyfajta laboratóriuma. Ebben az értelemben is, illetve azt figyelve, hogy országaink jelenlegi vezetői között milyen viszony alakult ki, úgy gondolom, hogy a magyar helyzetet fokozott figyelemmel érdemes tanulmányozni.