Revizor: Elolvastam a színdarabot és körülbelül arra jutottam, hogy Péntek úr, aki tévés műsorvezető, voltaképp egy nagy hatású pedagógus, aki azt tanítja, hogy a szeretet legfontosabb eleme a figyelem. Ez rendkívül fontos mondanivaló, azok számára is, akik régen voltak gyerekek, mint például én.

Tatai Zsolt: Én is erre jutottam. A lényeg, hogy a családban a figyelmet és a szeretetet a gyereknek nem kell kivívnia, nem kell kiérdemelnie, hanem az jár. A történet kétfenekű: a gyerekeknek szól, ugyanakkor a mélye a felnőtteket illeti. Péntek úrként a házigazda szerepét töltöm be, e minőségemben interakcióba lépek a közönséggel, folyamatosan kommunikálva a nézőkkel. A gyerekek tulajdonképpen a vendégeim, ezért a szünetben is kijövök a nézőtérre, hogy kapcsolatba kerüljek velük.

R: Félelmetes vagy vonzó feladat?

TZs: Nagyon vonzó! Ez a legizgalmasabb számomra a szerepben, igazi kihívás. Alig várom már, hogy jöjjenek a gyerekek. (Öt éven felüli korosztálynak ajánljuk az előadást.) Vajon milyen lesz a reakciójuk? Hogyan fog alakulni a játék, mennyire változtat majd rajta az, hogy ők miképpen fogadják? Úgy gondolom, ha elég nyitott leszek, tudok majd jól reagálni az ő reakcióikra. Talán azért is, mert amellett, hogy a Budapest Bábszínház tagjaként dolgozom, családi bábszínházat is viszünk a feleségemmel. Ott ugyancsak szereztem tapasztalatokat arról, hogy milyen a gyerekközönség testközelből, miként működik a kommunikáció a nézőkkel.

R: Ehhez bizonyára hozzájárul a vásári bábjátékos volta is, hiszen Vitéz Lászlót játszik. Úgy képzelem, hogy amikor egy bábszínész Vitéz Lászlóba fog, akkor önkéntes mestervizsgára vállalkozik.

Tatai Zsolt a Holdbeli csónakos című előadásban. Fotó: Éder Vera

TZs: Olyasmi. Megvolt már az iskolám, a gyakorlatom, a tapasztalatom, és megvártam, amíg  eljött az ideje, hogy egyedül, egy személyben csináljam az egészet. Működik. Mintha még azt is „hallanám” a paraván mögül, ahogy a gyerekek arca kivörösödik az igyekezettől, annyira részt akarnak venni a játékban. Történetesen a Bábszínház Holdbeli csónakos-előadásában is Vitéz László szerepét kaptam, ugyanaz a figura, közel a gyerekekhez, azt is fölöttébb élveztem.

R: Két budapesti bábszínházi korszaka között Zalaegerszegen és Békéscsabán játszott. Van érzékelhető különbség a gyerekközönségek között? 

TZs: Úgy nincs, hogy csabai, egerszegi vagy pesti. A gyerek mindenhol gyerek. De adódnak olyan előadások itt is, ott is, amelyeknél a közönség zártabb, és mint a diót, úgy kell feltörni. Máskor pedig már a beköszönésnél eldől, hogy fogékony és játékos a publikum. Péntek úrként most a nézők válnak a legfontosabb partnereimmé. Báb alig is lesz a kezemben, talán csak egyszer-kétszer Zokcsi, a gyerekfőszereplő, akit Spiegl Anna játszik. Volt idő, amikor megijesztett volna, hogy báb nélkül, nyitott színpadi színészként kell szerepelnem, de ma már úgy érzem, bárhogy belökhetnek a színpadra, nem lesz baj.

R: Nyitott színpadi színész – ez elég pontos meghatározás arra, amit a bábszínész ellentéteként hol élő színházi, hol felnőtt színházi színésznek mondunk. Van egyébként kedvenc bábfajtája, technikája?

TZs: A Budapest Bábszínházban alulról, hátulról és felülről mozgatott bábokkal is dolgozunk. Nekem az alulról mozgatott a kedvencem, tehát a klasszikus paravános bábjáték. Konkrétan a kesztyűs báb és a vajang a szerelmem. Talán azért is, mert az édesanyám Nagyváradon volt bábszínész, és ők az én kiskoromban vajangoztak. Úgy alakult ott területileg, hogy Aradon marionetteztek, Nagyváradon pedig a kesztyűs és főleg a vajang ment. Magam is jól megtanultam aztán, tanítottam is például a húgomnak, Szörényi Júliának, aki a kecskeméti Ciróka Bábszínház tagja, vagy a Péntek úr rendezőjének, Varsányi Péternek, amikor óraadóként kézjáték kurzust tartottam a bábszakosoknak az SZFE-n. A vajangos szerepeim közül különösen szeretem a 80 nap alatt a Föld körül Passepartout-ját – már gyerekként imádtam ezt a figurát a rajzfilmben –, még akkor is, ha időnként megfájdul a kezem a báb mozgásától. Három ujjat használunk: egyiket a báb egyik kezéhez, másikat a másikhoz, a középsőnek pedig ott a gapit, a mozgatócsillag a bábfej felfelé, lefelé és két oldalra mozgatásához. Eléggé megterheli az alkart.

Tatai Zsolt a Péntek úr csodálatos barátai című előadás próbáján. Fotó: Piti Marcell. A képek forrása: Budapest Bábszínház

R: Azt hallottam egy bábszínésztől, hogy a műfajból eredően a bábszínészben – aki gyakran unterman – eleve több a szakmai alázat és az együttműködési készség, mint a nyitott színpadi színészben. 

TZs: A nyitott színpadi színészeknél sem ritka a szakmai alázat. Műfajtól függetlenül vagy sajátja ez az embernek, vagy nem. De kétségtelen, hogy a bábszínház szorosabb összefogást igényel. Ezért is szeretnek vendégnek jönni hozzánk máshonnan színészek. Rácsodálkoznak a praxisunkra, amelyben nagyobb az átjárhatóság, mint a többi színházban. Itt a színészeken kívül a segítők és a közreműködők is közvetlenebbül vesznek részt az előadásban és a nagy egészben, mint másutt. A paravános előadásokat a résztvevők közösségi rendszerben működtetik.

R: Van olyan előadása – a Semmi –, amelyik tíz éve megy. Lehet bábjátékban improvizálni, az előadás frissen tartása céljából?

TZs: Mértékkel, de lehet. Persze egy sokszereplős paravános előadásban ez nemigen jön szóba, hiszen ott másodperce be van osztva, ki mit csinál. Vagy egy feketeszínházi játékban, ahol hátul a sötétben KRESZ-szabályok szerint kell mozognunk, különben egymásnak ütköznénk. De azért be-bejönnek olykor új színészi ötletek, és aztán az asszisztensek, az ügyletes rendezők – akik csodálatra méltó módon végignézik az összes előadást – visszajelzést adnak arról, hogy belefér-e vagy nem.

R: Született tavaly egy nagyszabású produkciójuk felnőtteknek, a Szikszai Rémusz rendezte Dekameron 2023. Szinte az egész társulat szerepel benne, és a bábok okán nem is mindig világos, hogy mit ki csinál…

TZs: Én vagyok például az öregasszony, akinek szotyola ömlik a szeméből.

R: Hogy csinálja?

TZs: Van a jelmezem rejtekében, a fejem tetején egy tartály. Az alatt megnyitom a zsilipet, és két csövön jönnek a napraforgómagok, hogy kizúduljanak a szememen. Különleges öröm az az előadás, szájról szájra terjed a híre, eddig mindig teltházzal ment. Úgy fest, hogy bejött a vállalásunk: rácsodálkoztatni a felnőtt nézőket a bábszínházra.

R: Olvastam, hogy harcművészettel is foglalkozik. Hogyan viszonyul egymáshoz a ki-aikido és a bábművészet?

TZs: Nálam sok minden oda-vissza hat. A báb egyebek közt arra jó, hogy ne legyek annyira komoly. Minden edzéshez kell egyfajta derű. Ezt én a bábszínházból hozom. Cserébe viszem a bábjátékba a fegyelmezettséget és a koncentrált figyelmet. A szerep és köztem is történnek titokzatos dolgok. Péntek úr figurája például motivál engem. Arra késztet, hogy odafigyelőbb és türelmesebb legyek a gyerekemmel és mások gyerekeivel. Sőt, a felnőttekkel. Nemrégiben érdekes dolog történt az egyik vonatutamon. Vonattal járok ugyanis Budapestre. Ültem a négyes ülésen másik három utassal, és egyszer csak megszólítottam a szemközti férfit, aki nem mélyedt sem telefonba, sem laptopba. Beszélgetni kezdtünk. Hamarosan a harmadik utas is bekapcsolódott, így folyt a szó közöttünk mindenféléről. Úristen – gondoltam utóbb –, szerintem utoljára Békéscsabára menet beszélgettem vonaton, sok-sok évvel ezelőtt. De most figyelemmel fordultam ismeretlen emberek felé, akikkel véletlenül egy társaságába kerültem, és jót beszélgettünk. Ezt Péntek úrnak tudom be.

Az előadás adatlapja a Budapest Bábszínház honlapján itt található.