2022 őszén jelent meg Liszkai Tamásnak, a PARASTUDIO Egyesület elnökének fordításában, a L’Harmattan Kiadó és a Károli Gáspár Református Egyetem gondozásában Giuliano Campo Munka hanggal és testtel – Jerzy Grotowski öröksége című színháztörténeti szakkönyve. A könyv egy interjúkötet Zygmunt Molikkal, aki a huszadik század egyik meghatározó színházrendezőjének, Jerzy Grotowskinak a vezető színésze volt.
A könyv kiadásának alkalmából a PARASTUDIO Egyesület több eseményből álló programsorozatot szervezett, mely akadémiai előadásokból, kerekasztal-beszélgetésekből és gyakorlati workshopokból állt. Az egyesület főbb tevékenysége, hogy Jerzy Grotowski lengyel színházi rendező parateátrális (színházon kívüli színház) kísérletei nyomán hoz létre workshopokat, előadásokat és térkísérleteket. Egyesületük célja szélesebb körben is ismertté tenni a grotowskiánus szemléletmódot a kortárs hazai, valamint nemzetközi művészeti és nevelési fórumokon.
Az egyesület által Budapesten szervezett eseményen jelen volt Giuliano Campo, a könyv szerzője, rendező és színháztörténész, az angliai Kent University-n a British Grotowski Project munkatársa. A program másik meghívott vendége Jarosław Fret volt, a Grotowski Intézet vezetője, rendező és színész, a nemzetközileg elismert Teatr ZAR alapítója és vezetője. A Wrocławban működő Grotowski Intézet Európában az Eugenio Barba vezette Odin Teatret és a Theodoros Terzopoulos által alapított Attis Theater mellett a grotowskiánus és rituális színházi formák egyik legjelentősebb intézménye. Jarosław Frettel budapesti látogatása előtt beszélgettem.
Revizor: Mit kell tudnunk a Grotowski Intézetről, és arról, hogy te hogyan kapcsolódsz hozzá?
Jarosław Fret: 2004-ben vettem át az Intézet igazgatását, ezt megelőzően tíz évet dolgoztam ott más pozícióban. Ha jól számolom, már közel harminc éve ez a munkahelyem. Az átvétel sok változással járt. Maga az épület, ahol most az Intézet működik, korábban a Grotowski által alapított Laboratórium otthona volt. Az általam javasolt változások magára az intézmény nevére és annak tevékenységére egyaránt vonatkoztak. A 80-as években (amikoris a Lengyel Népköztársaság kormánya drasztikusan korlátozta a mindennapi életet azzal, hogy hadiállapotot és katonai juntát vezetett be a politikai ellenzék elleni küzdelemben) a Laboratórium megszűnt, művészek tömegei emigráltak Nyugatra, így nagy jelentősége van annak, hogy ma az egykori helyén újraindulhatott az Intézet. A nevet – Jerzy Grotowski Színházi és Kulturális Munkásságának Kutatásával Foglalkozó Központot – azért változtattam Grotowski Intézetté, mert ezzel tovább kívánom vinni Grotowski hagyatékát, miszerint ő a színészt az alkotás és a színház központjának, magának a színház intézményének és intézetének tekintette. Ezzel azt is jelezve, hogy munkásságunk a színészet művészetének kutatására koncentrál mindamellett, hogy bemutatja és elérhetővé teszi Jerzy Grotowski hagyatékát.
R: Mikor és hogyan találkoztál Grotowskival, mit jelent számodra az ő hagyatéka?
JF: 1991-ben találkoztam vele először, előadott az egyetemen, ahol tanultam. Húszéves voltam, nagyon fiatal, és az előadásai és a vele való találkozás nagy hatással voltak rám. Aztán 1996-ban ismét visszatért az egyetemre. Akkor már én szerveztem és koordináltam az előadásait, az ott tartózkodását. Épp Olaszországból, Pontederából tért vissza Thomas Richardsszal, hogy bemutassa az actiont, melyen munkásságának kései szakaszában dolgozott. (Action – cselekedet, akció: Grotowski szerint minden action/cselekvés mögött igazság és meggyőződés kell hogy álljon. Egy tett/tevékenység akkor válik cselekvéssé, ha a cselekvés mögött van egy hogyan és egy miért.) A mai napig emlékszem az előadásaira, az egyetemi szemináriumokra, a beszélgetésekre, a közös utazásokra. 1997-ben Párizsba ment, ahol a Collège de France-on adott elő. Ekkor láttam őt utoljára.
Gyakorlatilag soha nem dolgoztam együtt Grotowskival a színpadon – mondjuk úgy, hogy túl fiatal voltam, viszont volt egy olyan kiváltságom, hogy találkoztam és dolgoztam szinte mindenkivel, aki a legközelebbi munkatársa volt. Ha valaki megkérdez, azt szoktam mondani, hogy én nem tartozom a Grotowskit követő B generációhoz, mint sok barátom, sőt a talán C-hez sem. Én inkább már a D generáció vagyok, a nyomok, az emlékek, a fennmaradt történetek és dokumentumok ismerője és továbbadója. Dariusz Kosiński professzor, az Intézet egykori igazgatója mondta nekem egyszer, hogy a hagyományok igazi folytatása a kérdések folytatása, nem pedig a válaszok keresése.
R: És mik ezek a kérdések?
JF: A színház és annak fundamentuma. A színház a találkozás, a kommunikáció egy formája. A kérdés az, hogyan működik ez az emberi kommunikáció. Melyek az emberi kommunikáció regiszterei? Mi tartozik az emberi kommunikáció interperszonális aspektusához? Mi tartozik a transzperszonális aspektushoz? Mi tartozik a kommunikáció szubperszonális aspektusához? Ez az a három regiszter, amelyben számomra megjelenik a színház. Nem a díszletben, a színpadi fényekben, még csak nem is a tökéletes dramaturgiában, hanem abban, hogy egyszerre ebben a három regiszterben valami megtörténik. Persze mindig éhesek vagyunk és leszünk a szavakra, a struktúrákra, a gesztusokra, mozdulatokra, a vizuális elbeszélésekre, de számomra a színház varázsát és lényegét két személy kommunikációja testesíti meg egy időben, és egy helyen.
R: Szerinted hogyan rezonálnak ezek a kérdések a modern valóságunkban? Hogyan tartható fenn a kommunikációnak ez a tiszta formája? A színház modernizációja, az izgalmas próbálkozások különböző modern színpadi technikák, akár a mesterséges intelligencia használata a színházban, milyen irányba mozdítja a modern művészetet?
JF: Megfigyelhető, hogy magában a kommunikációban és annak különböző formáiban egyaránt nagy változások zajlanak, már a hetvenes évek vége óta. A kommunikáció mediatizálódott, ebben nagy szerepe van az elektronikus eszközöknek, amelyek hatalmas segítséget nyújtanak a mindennapokban. Most például nagyon megkönnyíti a kommunikációnkat, hogy Zoomon keresztül beszélgethetünk. De tudjuk nagyon jól, hogy az emberekben mekkora vágy és igény van a személyes találkozásra, olyanra, amely két ember között zajlik szemtől szemben. Ekkor a hangom, a szavaim közvetlenül jutnak el hozzád, és valami mélyen emberit teremtenek újra.
Számomra a színház a legközvetlenebb, legbensőségesebb jelenség. Metaforikusan azt mondhatjuk, hogy a színház az emberiség egyik legnagyobb találmánya, úgy, ahogy a kerék vagy a repülőgép is hatalmas szerepet játszott az emberi fejlődésben. A színházban a test beszél a testhez. Lehet, hogy a test fantomizálódik, de akkor is hozzáférhetek az elmédhez, elsősorban a hangom révén. Hogy mi tesz minket emberré? A beszéd, a hang és a mozdulataink tudatossága. Azt hiszem, Grotowski részben, vagy talán egészen egyetértene velem, mert az egyik kérdés, ami munkásságának a mozgatója volt, hogy hogyan tudjuk az emberi létezés lényegét visszaadni a színpadon.
