A k2 Színház csapata – sokáig úgy tűnt – két ujjal csippentve nyúlt a témához, „mintha” dokumentarista igénnyel, és nagy színészi kísérletező kedvvel. PROICS LILLA ÍRÁSA.
Proics Lilla
EGYSZERŰ TÖRTÉNET KUTYÁVAL
MILYEN SZÍNHÁZ A MILYEN SZÍNHÁZBAN Bartis Attila: Rendezés / Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata
Bartis Attila első rendezését láttuk a marosvásárhelyi Tompa Miklós Társulat színházának stúdiójában. PROICS LILLA ÍRÁSA.
AZ EGYMÁSHOZ VALÓ VISZONY Interjú Mucsi Zoltánnal
Mucsi Zoltán rengeteg színházi előadással, sok filmmel a háta mögött elfogadott két felkérést és rendezőként vett részt a produkciók létrehozásában. PROICS LILLA INTERJÚJA.
„AZ ÁLLAMI GONDOZOTTAK HETVEN SZÁZALÉKA ÉRINTETT” Schermann Márta: Árvaálom / Trafó
Az Árvaálom című, egy éves projektről és az abból készült előadásról, amit a Trafóban láttunk. PROICS LILLA ÍRÁSA.
BOLDOGTALAN CSALÁD A MAGA MÓDJÁN Pass Andrea: Napraforgó / Jurányi Ház
A Staféta pályázat egyik nyertese a Jurányiban bemutatott Napraforgó. Az előadás díszlete pár tornazsámoly és néhány szék – a történet valóságosságát a színészek teremtik meg. PROICS LILLA ÍRÁSA.
NEKEM TETSZIK, HA EZ A VÉG Emlékfoltozók / Vaskakas Bábszínház, Győr
A Győri Vaskakas előadása, az Emlékfoltozók meseszép látványban játszódik. A sok emléket megfoltozott tündérpároshoz gyakornok érkezik. Valóságmesét láttunk. PROICS LILLA ÍRÁSA.
SZÍNHÁZMELEG A KELETI-KÁRPÁTOKBAN Előadások a Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházban
A Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházban töltöttünk négy estét, az évad első felének bemutatóit láttuk. Leginkább két előadásról írok. PROICS LILLA BESZÁMOLÓJA.
AZ ÉLET IRREVERZIBILIS Az új nagyi / Vaskakas Bábszínház, Győr
A győri Vaskakas Bábszínház hosszú évek óta markánsan jelen van nem csak a város életében vagy a bábszínházi szakmában, hanem igényes és kíváncsi útkereső munkákkal, távlatos építkezéssel a széles színházi világban. Az új nagyi című előadás az évad első bemutatója, amely arról is nevezetes, hogy színházavató, hiszen a társulat mostantól nagyobb, szebb, jobb helyen működik tovább. PROICS LILLA ÍRÁSA.
FÁJJON NEKÜNK IS, AMI MÁSOKNAK FÁJ Szociopoly / Szputnyik Mentőcsónak Egység, „GYERE” Gyerekesély Egyesület – Jurányi
A Szociopoly a Monopoly szellemes inverze: utóbbi a fennálló társadalmi rend elfogadására tanítja a kispajtásokat (nem hiszem, hogy épeszű felnőtt valaha is képes lett volna ilyesmit játszani), a Szociopoly ezzel szemben rendszerkritikus, vagy legalábbis problematizálja, hogy milyen jól viseljük a kilátástalanságban élő polgártársaink szenvedéseit –, amelyeket itt játékból „kipróbálhatunk”. PROICS LILLA ÍRÁSA.
EGY TALÁLKOZÁS SZÍNPADI VETÜLETE Tünet Együttes: Sóvirág / Vígszínház
A Tünet Együttes csapata vitte színre Sóvirág címmel Fahidi Éva és Cuhorka Emese találkozását. Éva annak idején túlélte Auschwitz-Birkenaut, kilencven éves. Emese kíváncsi, táncos, harmadannyi idős. PROICS LILLA ÍRÁSA.
LÓVARIETÉ Tasnádi István: Közellenség / a Zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház előadása a Thália Színházban
Tasnádi István Közellenségét 1999-ben a Kamrában mutatták be. Ezt a szabadkai előadás követte 2000-ben, majd tizenegy év szünet után a váradi, nem sokkal később aztán a Magyar Színház társulata adta elő. Az egerszegiek idén tavasszal vitték színre a „Zenés uszítást Heinrich von Kleist elbeszélése nyomán”. PROICS LILLA KRITIKÁJA.
EZEK NÉZNEK, EZEK ÉRTIK, EZEK NEM SZERETNEK Beszélgetés Bercsényi Péterrel
A 2015-ös Színikritikusok Díjának legjobb férfi mellékszereplő jelöltjével, Bercsényi Péterrel beszélgettünk, aki a Budapest Bábszínház Kabaréjának Konferansziéjával nyert kritikus szavazatokat. PROICS LILLA INTERJÚJA.
A KOCKÁZATOT A SZÍNÉSZNEK KELL VÁLLALNI Beszélgetés Trill Zsolttal
A Színikritikusok Díjának egyik várományosával, Trill Zsolttal beszélgettünk, aki a Nemzeti Színház Ibsen Brand című előadásának főszereplőjeként kapta a jelölést. PROICS LILLA INTERJÚJA.
KÖZÉPIDŐ 25. THEALTER, Szeged / 4-6. nap
A fesztivál középső napjai hoznak régi és új fellépőket is; kicsi, finom, vacakolós színházat látunk, meg nagy, falakat rengető erőt és bolondozást, több méretben. PROICS LILLA BESZÁMOLÓJA.
HOGY KELL ÉLNI Iván Iljics halála / Újvidéki Szerb Nemzeti Színház, TESZT 2015
Ritkán adunk négy (bruttó öt) órát egy színházi előadásnak, de még egy halálesetnek se. Pedig, ugye. Többről nem is akar szólni ez az előadás, csak az élet értelméről – illetve arról, van-e élet a halál előtt, s ha nincs, miért nincs. PROICS LILLA KRITIKÁJA.