Proics Lilla

JELENETBEN VAGYUNK
A Sajátszínház részvételi előadása Siklósbodonyban – a Parforum és a Stereo Akt produkciója helyi fiatalokkal

Egy kicsi ormánsági falut felbolydító színházi eseményről készült filmet is láthat április 28-án a közönség a Trafóban a Sajátszínház projekt munkái közt, így például azt is, ahogy a lakodalmi perpatvarról elrohanó menyasszonyt futtában rögzíti a google street view autó. PROICS LILLA BESZÁMOLÓJA.

Tovább a cikkhez

SENKI NEM MORMOTA
Staféta-nyertesek: beszélgetés Kálmán Eszterrel, Ördög Tamással és Fülöp Lászlóval

Budapest Főváros Önkormányzata a független előadók támogatására létrehozott Staféta Pályázatának kuratóriuma 2015 decemberében kihirdette a győzteseket. A 2016-ban megvalósult kilenc előadás rendezői közül hárommal: Kálmán Eszterrel, Ördög Tamással és Fülöp Lászlóval beszélgettünk. PROICS LILLA INTERJÚJA.

Tovább a cikkhez

MENEKÜLJÜNK ELŐRE
A SAJÁTszínház projektbemutatója / MU Színház

A SAJÁTszínház csapata a most induló projektben integrációs közösségi művészettel, társadalomkutatással és a színház érvényességének keresésével foglalkozik ebben az évadban. A MU Káva stúdiójában megtartott esten az Elveszettek című előadás után a részletes programtervezet került színre, majd a projekt helye és ideje szerinti fókuszcsoportokban beszélgettek alkotók, kutatók és újságírók. RÉSZVÉTELI KRITIKA.

Tovább a cikkhez

FENSÉGES HIÁBAVALÓSÁG ÉS PAJZÁN HUMOR
II. Országos Börtönszínházi Találkozó

A II. Országos Börtönszínházi Találkozót a két évvel ezelőtti dunaújvárosit követően idén a József Attila Színházban rendeztek meg. A háromtagú zsűri az öt régió 21 előadásából válogatott, amelyben összesen 240 fogvatartott játszott. A találkozón negyvenegy szereplőt láttunk öt előadásban. PROICS LILLA BESZÁMOLÓJA.

Tovább a cikkhez

SZÁRNYATLAN SZÁLLJ
Győrkőcfesztivál 2016

A Győrkőcfesztivált, ahogy kilenc éve mindig, a színházi évad és iskolai tanév vége után néhány héttel (idén július 1-3.) rendezték meg Győr belvárosában. Most, a hosszú hétvégére hozzávetőleg ötvenezer látogató érkezett. A fesztivál ingyenes, ami elsősorban Győr városának, továbbá az idén százötven önkéntesnek, és az elképesztő teherbírású társulatnak, a Vaskakas Bábszínháznak köszönhető. PROICS LILLA BESZÁMOLÓJA.

Tovább a cikkhez

„HOGY AZOKÉ LEGYEN, AMI VAN, AKIK JÓL BÁNNAK VELE”
Krétakör összes / OSA Archívum

A Krétakör online archívumának bemutatóján jártunk, amelyet stílusosan az OSA Archívumában tartottak. A http://archivum.kretakor.eu/ a magyar színház első olyan komplex társulati oldala, amely transzparens és közönségbarát: érdekes mind a szakmának, mind az érdeklődőknek, mert igényes, praktikus, és hozzáférést enged a rendszerváltás utáni színházi életen, kultúrpolitikán, társadalmi változásokon is merengni. PROICS LILLA ÍRÁSA.

Tovább a cikkhez