Az Előttünk az élet egyik tanulsága az, hogy tulajdonképpen mindegy, mivel készítjük el filmünket, egy jó filmhez jó forgatókönyv és jó színészek kellenek. És egy film nem attól lesz rossz, hogy rossz az operatőre vagy a hangvágása. Hanem attól, ha nincs megírva. KOLOZSI LÁSZLÓ KRITIKÁJA.
Kolozsi László
UTÁNUNK EGY FILM
CSAPATLEÉPÍTÉS Almási Réka: Team Building / 41. Magyar Filmszemle
A Team Building című film levetítése csapatépítő tréningek keretében, illetve multinacionális cégek alkalmazottainak nem ajánlott. A Team Building szatíra. Ha nem lenne olyan rosszul fényképezve, megkockáztathatnánk: remek szatíra. KOLOZSI LÁSZLÓ KRITIKÁJA.
A KÉK VÉRCSE ÉVE Tudományos filmek / 41. Magyar Filmszemle
A Filmszemle programjának hagyományosan legkevésbé izgalmas része a tudományos filmek szekciója. Idén is legfeljebb csak azok pulzusszáma nőtt a művektől, akik látták, mely filmek kerültek versenybe, és melyek nem. KOLOZSI LÁSZLÓ ÖSSZEFOGLALÓJA.
EGY KAPCSOLAT KEZDETE A Pannon Filharmonikusok koncertje / Magyar Szimfonikus Körkép, MűPa
Peskó Zoltán kinevezése a Pannon Filharmonikusok élére azzal kecsegtetett, hogy Hamar Zsolt eredményei nem vesznek kárba, az ország legjobb vidéki zenekara továbbra is megmarad a legjobbnak. KOLOZSI LÁSZLÓ CIKKE.
MAGASFESZÜLTSÉG Tóth Viktor: Tartim
Nem csodálkoznék azon, ha az, akinek elmondják, kik játszanak Tóth Viktor együttesében, mosolyogna, és azt gondolná, egy ilyen kompániát csak egy Rejtő fantáziájával megáldott producer hozhatott össze. KOLOZSI LÁSZLÓ CIKKE.
GYŐRI HÍDVERŐK Grencsó Open Collective with Lewis Jordan: Szőttes fekete-fehérben / BMC Records
Nagyon sokat köszönhet a magyar jazz a fő profilját tekintve filmes Mediawawe Fesztiválnak. Többek között Grecsó István nagyszerű lemezét. KOLOZSI LÁSZLÓ CIKKE.
A PÁLYATÁRSAK AJÁNDÉKA Hangverseny Garam Zsuzsa emlékére, halálának 20. évfordulóján
A fiatal elhunyt korrepetítor és zongoraművész Garam Zsuzsa emlékének szentelte dalestjét december 28-án a Magyar Rádió. Az esten felléptek a művésznő pályatársai, barátai. KOLOZSI LÁSZLÓ CIKKE.
HEGEDŰS LÓRÁNT NINCS BENNE A születéstől a halálig és tovább – Kálvin 500 / Mai Manó Ház
A kálvinizmus sok arcát bemutató, a portréfotóktól a szubjektív riportig sok műfajt felvonultató, vegyes színvonalú kiállítással adózik az 500 éve született Kálvin emlékének a Mai Manó Ház. KOLOZSI LÁSZLÓ ÍRÁSA.
EGY DODONAI DÖNTÉS HÁTTERE Haydn-Mendelssohn Zongoraverseny / MR3 Bartók
Nemcsak a zsűri vitatható döntése miatt volt felemás érzésem a Magyar Rádió Haydn-Mendelssohn Zongoraversenye után. Igaz, nem egy tehetséget hallottunk, mégsem állítható, hogy a verseny kiemelkedő színvonalú lett volna. KOLOZSI LÁSZLÓ CIKKE.
A SÁL A FŐ Jordi Savall, Montserrat Figueras és az Hespèrion XXI koncertje
Jordi Savall koncertje csak azoknak okozhatott csalódást, akik a legjobb gambások egyikét tisztelték benne, a legkiválóbb Lully- és Marais-felvételek készítőjét. Ám akik az Orient-Occident vonulatának legújabb darabját várták tőle, tudhatták, mire számíthatnak. KOLOZSI LÁSZLÓ CIKKE.
BALKÁN TANGÓ David Yengibarjan és Lonnie Smith koncertjei / Szegedi Jazz Napok 2009
A szegedi jazz fesztivál második napjának legjobb koncertjét nem a külföldi sztárvendég adta, hanem a magyar-örmény harmonikás és kísérői. Pedig a turbános Lonnie Smith produkciója is nagyszerű volt. KOLOZSI LÁSZLÓ CIKKE.
FRISSÍTETT VERZIÓ 6. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál / Toldi Mozi, Cirko Gejzír
A Verzió filmfesztivál hatodik éve a nem kevés dokumentumfilm-kedvelő ünnepe. A fesztivál minősége változatlanul magas, sőt egyre magasabb: idén ha valamivel, akkor csak a nyitófilmmel volt baj. KOLOZSI LÁSZLÓ BESZÁMOLÓJA.
ELME-OTTHONOS ÉRZÉS Richard Strauss: Ariadné Naxosban / Mezzo Operaverseny és Fesztivál 2009
Az Ariadné Naxosban látható volt a Mezzón. A jelen esetben azonban nagy kár, hogy az operafesztivál életre hívója egy televízió, nem pedig egy rádió. KOLOZSI LÁSZLÓ CIKKE.
A BÁNYAPLÉZ HŐSEI Forgács Péter: Hunky Blues – Az amerikai álom / 41. Magyar Filmszemle
Forgács Péter rendkívüli következetességgel épített életművének egyik legfontosabb és legérdekesebb darabja az amerikás magyarok életét és viszontagságait bemutató Hunky Blues. KOLOZSI LÁSZLÓ KRITIKÁJA.
ÖNKÉNT ÉS DALOLVA Ruhe – Muziektheather Transparant / Millenáris, BŐF 2009
Kollaboráns hollandok vallomásainak és Schubert dalainak különleges kevercse a Ruhe, a belga Muziektheater Transparant előadása. A dalokat a Collegium Vocale Gent tagjai énekelték. KOLOZSI LÁSZLÓ CIKKE.