Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
babszinhaz krabat kicsi revizor
magveto krasznahorkai 20240117

MAGASFESZÜLTSÉG

Tóth Viktor: Tartim
2010. jan. 1.
Nem csodálkoznék azon, ha az, akinek elmondják, kik játszanak Tóth Viktor együttesében, mosolyogna, és azt gondolná, egy ilyen kompániát csak egy Rejtő fantáziájával megáldott producer hozhatott össze. KOLOZSI LÁSZLÓ CIKKE.

Rejtő Jenő korában egyébként kevésbé elképzelhető lett volna, hogy ennyire különböző érdeklődésű, felfogású és ennyire különböző kultúrákból érkező emberek egy csapattá álljanak össze. Van köztük balassagyarmati bőgős – Szandai Mátyás -, buddhista szaxofonos, aki meditációkkal készül egy-egy koncertjére – Tóth Viktor -, és egy chicagoi indián is – Hamid Drake -, aki történetesen a világ egyik legjobb dobosa. Hozzájuk csatlakozik – néhány kompozícióban – egy kendó-bajnok hegedűs, trombitás, Kovács Ferenc. „Nyitott szellemmel kell közelíteni mindenhez, ez a legfontosabb tanulság, amit próbálok mindig szem előtt tartani. És nem csak nyitott szellemmel, hanem nyitott szívvel is, mert amikor az ember a sajátjához képest eltérőnek tűnő dolgokkal és kultúrákkal találkozik, sokszor konfrontálódik az elfogultságával és az előítéleteivel, amelyeknek addig nem is volt tudatában” – írja minderről Hamid Drake.

A Tartim című album bookletjében megtaláljuk a magyarázatot a furcsa lemezcímre is. A lemez éceszgébere, a dalok szerzője, Tóth Viktor ezt jegyzete le: „Már az első pillanatban, hogy a Tartim-szigetcsoportot megpillantottuk, mindenki számára nyilvánvalóvá vált, az előttünk álló gyűjtőút merőben eltér a megszokottaktól. A partok rózsaszín és zöld színben játszottak, a levegő párás volt. (…) A dallamok szabadon szálltak a levegőben, majd csigavonalba rendeződtek, és körbe-körbe keringtek hajónk körül. Így tudhattuk meg, hogy hosszas kutatómunka helyett ezúttal a dallamok fognak utat találni hozzánk. És igen, így történt ez később is. Egy dallamot egy meredek partfalról jegyezhettünk le, amint a belső tó felszíne kottakép-formán tükrözte rá a fényt, vagy az elfogyasztott ízletes gyümölcs magjába rótt ábra megpillantása után, belső hangként hallhattuk a sosem volt zenét. Egyikünk sem vett részt gyűjtőúton ezidáig, hol pikkelyes szárnyasok téblábolásának ék alakú lábnyomait vették volna a lejegyzés alapjául, vagy a többfejű őzek vakkantásszerű akkordhangjait rögzítették volna felvevőjükkel.”

A szigetcsoportokat persze hiába keressük a térképen. A kissé keresett szövegből a lényeg kihámozható: egy képzeletbeli szigetre kalauzol el bennünket a trió (mely később vendégekkel bővül) Tóth Viktor vezetésével, amely kalandban ő nem csak idegenvezetőnknek mutatkozik majd, de e hely legjobb ismerőjének is.

Tóth Viktor hasonló formációval nyerte meg 2007-ben az év jazz lemeze díjat. Akkor sem már csak mint fiatal őstehetségre gondolhattunk rá: mögötte volt jónéhány remek koncert. A sokszorosan elismert Climbing With Mountains kiváló lemez, jelentős szólókkal, a Tartim viszont már egy érett, megkerülhetetlen, fontos munka.

A tizennégy track két részre osztható, és mindkét rész egy egységes kompozíció benyomását kelti. Az első részben mintha bejárnánk a távoli szigeteket. A címek alapján ez a sziget lehet a múlt szigete is, ahol folyton-folyvást emlékekbe botlunk, és nadrágban megdörzsölt kavicsokon a régi érzelmek csillannak meg (Lépések könnyűségében, Folyó új reggelén, Jelekkel körbevéve, Ünneplőben hasraesve stb). Ez az első epizód csupa energia, hullámzás, az improvizációk Ornette Colemant idézik, John Coltrane utolsó lemezeinek szabad gondolat és hangáradását (ugyanakkor nem olyan korláttalan és gátlástalan, mint azok – ebből következően nem is olyan felszabadult). Hamid Drake vídia-kemény tört ritmusokat üt Tóth szerzeményei alá, tulajdonképpen előre hajtja, űzi Tóthot.

A lemez második fejezete Tóth Viktor csöndes négy évszak költeménye – Napszítta nyárban, Őszi lebegésben, Tél markában, Tavaszi vetésben -, amelyet egy lírai ballada, a búcsúnak is felfogható (a látogatók elröppennek a szigetről), Hold alatt, nap fölött követ.

tartim bHa nem tudjuk is, sejthetjük, hogy Tóth Viktor hosszú elvonulásokkal, meditációkkal készül egy-egy fellépésre. Számára a szaxofon a meditálás eszköze. Egészen addig próbál együttesével, míg azt nem érzi, hogy a zene már csak közvetítője egy magasabb energiának. Minden szerzeményében benne van ez a feszültség. Minden szerzeményének tétje van. Improvizációi, melyek olykor egészen merészek, egészen különös akkordfelbontások, olyan játékok, mintha Tóth nem is elsősorban a szigeten vagy máshol szerezett legfontosabb tapasztalatait szeretné közvetíteni, hanem mintha – ahogy írja is – az álmait kívánná velünk megosztani. Az álmok természetét követik tehát a dalok, melyekben szinte minden előfordulhat. Ahogy egy álombéli szereplő nem engedelmeskedik a gravitációnak, úgy nem engedelmeskednek a tonális skáláknak Tóth Viktor és kísérői. Drake a Múltat jövőt elfeledve című kompozícióban hatalmas energiákat felszabadítva dobol. E kompozícióban mutatja meg igazán, mit tud, s milyenek a jellegzetesen Drake-es tört ritmusok.  

Az évszakok ciklus nem impresszionista tájfestő zene. Az ősz és a tél hangulata alig különbözik. Csöndes, még kellemesnek is mondható zenék ezek – különösen a free jazz-es rohanás után –, melyeket hallgatva elmélyedhetünk, felidézhetjük azt az érzést, amit az őszi eső kopogása vagy a hó csikorgásának hallgatása közben éreztünk. Nem azokat a hangokat, hanem azt a hangulatot, amely a séta közben elfoghatott bennünket. A kompozíciókban Tóth Viktor együttese Jávorka Ádám brácsással és Dresch Mihály fuvola- és szaxofonjátékával is kiegészül. Meglepő, hogy a lemezt nem koncerten vették föl. Igaz, a melankolikus, csöndes merengésre késztető évszakok ciklus után kifejezetten nehéz lehetett volna tapsolni.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek