![]() Jelenet a filmből |
„Ha a könyvek azt tartalmazzák, amit a Korán, akkor feleslegesek, ha mást, akkor veszélyesek” – fogalmazott volna az ismert történelmi anekdota szerint az Alexandriát 641-ben elfoglaló I. Omár kalifa, midőn pusztulásra ítélte az ókor legnevezetesebb könyvtárát. A történet erősen kétes hitelű, s mi tagadás, a politikai korrektség és a kultúraközi tapintat amúgy sem kedvezne a nyugati civilizáció szimbolikus antik intézményét megsemmisítő iszlám roham megfilmesítésének. Alejandro Amenábar nem is ezt az epizódot, inkább a Musaeum, a Serapeum és egész intellektuális körzetük korábbi katasztrófáját, a IV. század végén a pogány tradíciónak nekirontó keresztény támadást választotta filmje témájául, középpontban az ókor alighanem leghíresebb tudósnőjével, Hypatiával.
![]() Rachel Weisz |
Jobban meggondolva bízvást különösnek találhatjuk, hogy az algebra és a csillagászat terén úttörő tevékenységet kifejtő „Nővér” csak most vált mozifilm főszereplőjévé, s hogy a nagy női teljesítmények mozgóképes lajstromába a nikotinfüggő párizsi divatújítók meg az amerikai televíziós főzőasszonyok előbb bekerültek, mint e tragikus sorsú, boszorkányként halálra kínzott értelmiségi. Amenábar most mindenesetre szépített, hiszen történetének hőse a szépséges, vetkőztében is sugárzóan okos Rachel Weisz által megformált Hypatia, aki egyszerre tetszik a késő antik Alexandria legnagyobb szabadgondolkodó szellemének, egyedüli igazán bátor pogányának (az egyetlen férfi – egy ókori Kéthly Anna vagy Slachta Margit), férfibódító, ám a testiségtől tartózkodó szépségkirálynőjének, valamint Kepler teljes értékű előképének. Ez persze így egy kissé sok, pláne hogy egy másik főszereplő számára is helyet kell szorítani a fimben, s e főszereplő nem más, mint az emberiséget örökkön megosztó ősgyűlölség, mely vallási, nemzeti és nemi alapon szakítja szét és uszítja egymás ellen az embereket.
![]() Középütt Max Minghella |
Amenábar az antik kultúrát pusztító alexandriai zavargások és az örök pályájukat futó csillagok vizsgálatában elmerült Hypatia történetét egy, sőt két szerelmi szállal is gazdagítja, s az Agora ilyesformán már végképp túlterhelt filmnek bizonyul. A látvány, Málta és a digitális trükkök együttes látványa mindazonáltal érzékletes élményt kínál, s még érzékletesebbé válik a korlátolt gyűlölet színes-szagos, történelmi kosztümökbe bújtatva és esztétikusan fotografálva is oly meghitten és hideglelősen ismerős iszonya.
![]() Michael Lonsdale és Rachel Weisz (A képek forrása: PORT.hu) |
Az egyéni sorsok és egyedi karakterek kibontása, illetve a gyilkos történelmi mechanizmus ábrázolása nem egykönnyen összeegyeztethető feladat, s e téren korántsem teljesít hibátlanul a film. A Hypatia által leárnyékolt férfiak egyebekben is lengetegebb figurákként lépnek elénk, s ezúttal a színészi nagyságok önsúlya sem kölcsönöz jelentékenységet a tudós asszony körül keringő alakoknak. A Hypatiát szerelmével ostromló tanítványt, a később baráttá és városkormányzóvá előlépő Orestest a guatemalai Oscar Isaac rokonszenves hevülettel, az úrnőjéért hevülő, tudós elmeként sem utolsó rabszolgafiút, az utóbb vallásos fanatikussá züllő Davust Max Minghella indulatoktól vezérelten, míg a Hypatia tanítványából püspökké emelkedő, s az emberarcú kereszténységet képviselő Synesiust (aki Oresteshez hasonlóan valóban szereplője volt e viharos korszakváltásnak) a Palotából megismert Rupert Evans fiús bájjal alakítja. Ám nehézsúlyú színésznek mindössze a Buñuel-szerepei óta régente mélyen szívünkbe zárt , busafejű Michael Lonsdale-t tudjuk elismerni: a tudós könyvtáros öreges figuráját rutinból is megejtő természetességgel és hitellel ruházza fel.
Vö. Onozó Róbert: Vérfürdő a vallás nevében
Kovács Bálint: Az élet, a világmindenség, meg minden