A budapesti lét ezen intézményei egy barátságos, emberséges, belakható, arányos és otthonos világ ajánlatát tartják fenn a városban, melyre, ne szépítsük, egyébként hajlamos rátelepedni a fásultságból, fáradtságból, agresszióból, kilátástalanságból, nyomorból, aránytévesztésből és önzésből összeállt sűrű, szürke szmog.

Rolla János

Mi, harmincasok úgy negyedszázaddal ezelőtt tanultuk meg a magas minőség, a szívmelengető öröm és a megkapó szépség kategóriáit a Liszt Ferenc Kamarazenekar játékához kötni – bár ezt akkor valószínűleg nem fogalmaztuk meg ily fennkölt modorban. Ugyancsak akkortájt nyitottunk fachot zenei emlékezetünkben a LFKZ semmilyen más zenekaréhoz sem hasonlítható, fantasztikus vonós-hangzásának – e nemzeti értéknek, ha szabad kísérletet tennünk a sokat látott fogalom konstruktív alkalmazására, noha erre sem a nagycsoportban, sem pedig alsósként szintúgy nem gondoltunk volna. E hangzást a zenekar alapító apái és anyái úgy őrizték és ápolták, mint az arra kijelölt madarászok a londoni Tower hollóit: s bár a Rolla János által vezetett, negyvenöt éves együttes személyi állománya az idők során nagyobbrészt kicserélődött, a vonóstónus ugyanazokkal az erényekkel ékes, mint a számunkra belátható idők kezdetén.

Ezek az erények azonban nem csak állandóak, de – mint azt a november 24-i koncerten intenzíven átélhettem – teljes mértékben aktuálisak is maradtak, dacára mindannak a forradalomnak, melyet a 18–19. századi zene hangszeres értelmezése az eltelt évtizedekben átélt. Amikor Haydn 49. szimfóniája (f-moll, La Passione) elkezdődött, méghozzá egy Adagio tétellel, érzékeny pianókkal és igénybevevő belépésekkel, rögtön rácsodálkozhattunk a hangzás fantasztikus egységére: arra, ahogy például négy hegedű hangja tökéletesen összeolvad, egyszerre rezdül, egyszerre mozdul; ahogy az egyes szólamok abszolút átláthatósággal fonódnak egymásba, de élő, lélegző, pulzáló egészet hoznak létre. A halk hangzás náluk mindig gyönyörködtetően anyagszerű, a magvas, dús forték viszont sosem erőltetettek – a selymes hangzó felületeket végig megvilágítja valami meleg fény. Az Allegro di molto tételben különösen élveztem a cselló–nagybőgő szekció robbanó hangsúlyait, valamint az egész együttesnek azt a különös egyensúly-érzékét, amellyel a kontrasztokban és jelentős pillanatokban gazdag, tartalmas interpretációt egyfajta humánusan klasszicizáló ideál jegyében tudta megtartani.

A Liszt Ferenc Kamarazenekar

A Liszt Ferenc Kamarazenekar Mozart szórakoztató zenéinek (divertimentóinak, szerenádjainak és cassatióinak) műsoron tartásával missziót lát el: miközben tagjai különös affinitásra tettek szert a könnyedséget és egyszerűséget kifinomultsággal és ötletgazdagsággal egyesítő repertoár megszólaltatásában, játékuk folyamatos mintát és biztatást jelent azoknak az amatőr kisegyütteseknek, melyek számára ezek a darabok a legkézenfekvőbb játszanivalót jelenthetik, s amelyekkel az LFKZ kurzusokon, közös zenéléseken is szokott foglalkozni. A D-dúr divertimento (K. 334) első tételében nagyon tetszett, hogy a zenészek Rolla vezetésével megmutatták a zene változatos gesztusainak és hangütéseinek kavalkádját; a később ráadásként újra megszólaló első menüett pedig az együttes hegedűseinek dallamrajzoló képességét dicsérte.

Augustin Hadelich

Végül, de nem utolsósorban: a hangverseny első félidejében megismerhettünk egy rendkívül rokonszenves és tehetséges, 24 éves német hegedűművészt, a 2006-os Indianapolisi Nemzetközi Hegedűverseny nyertesét, Augustin Hadelichet. Együttműködése a LFKZ-ral aligha lehetett volna harmonikusabb. Éneklő, de átgondolt és árnyalatokban gazdag, a részletekre is odafigyelő hegedülése, makulátlanul tiszta intonációja és a zenével szembeni attitűdje, vagyis szerénysége és készsége az örömteli felfedezésekre olyan előadói éthoszról tanúskodott, mely ideális partnerséget teremtett közte és a zenekar között. Előadásában a boldogságtól a még nagyobb boldogságig vezető, végtelenül stilizált indulóvá vált Haydn C-dúr hegedűversenyének első tétele. Az olaszos lassú tétel cantabiléja és a finálé virtuozitása után Paganini- és Bach-szólókkal hálálta meg a lelkes ünneplést és mutatta meg sokoldalúságát.