Miles Davis a jazz valódi fenegyereke. Botrányaival tele voltak a korabeli bulvárlapok, gondjai akadtak a drogokkal, a nőkkel és úgy általánosan a szociális viselkedéssel, zenei munkásságáról pedig hosszú könyvek íródtak.
Életéről egészen mostanáig mégsem készült átfogó, mélyreható dokumentumfilm, ez azonban talán nem is annyira meglepő. Egy ennyire megosztó és gazdag személyiségről ugyanis nem kis vállalkozás kimerítő kordokumentumot alkotni. Változatos és eseménydús karrierjéből és hektikus magánéletéből lehetetlen minden fontos részletet kiemelni két órában, így egy rendező kénytelen alaposan megszűrni az életművet. A kérdés csak az, mi alapján. Egy dokumentumfilmnél a megközelítés és feldolgozás módja a legkritikusabb pont, ezen áll, vagy bukik a történetmesélés. A hiteles ábrázolás mellett pedig legalább annyira fontos az élvezetes cselekmény.
A Birth of the Cool, Miles Davis 1957-ben megjelent albumáról és a művész által megtestesített életérzésről elnevezett film Stanley Nelson rendező tizenöt éve elkezdett projektje. A film hosszú évekig pihenőpályára kényszerült, mire végül az idei Sundance Filmfesztivál teljes dicsfényében tudta bemutatni. Az idő jót tehetett az alkotásnak, ugyanis egy rendkívül kiforrott és stabil rendező munkáját üdvözölhetjük a Miles Davisről valaha készült legkimerítőbb mozgóképes anyagban. Nelson palástolatlan célja volt, hogy Miles rögös életútja és színes karrierje mellett elsősorban a színfalak mögé, a trombitavirtuóz életművész gondolatiságába juttassa el nézőit és segítsen megérteni a kreatív folyamatokat alkotásai mögött.
 Jelenetek a filmből |
Ehhez pedig a lehető legkézenfekvőbb megközelítési módot választotta és szisztematikusan, kronológiailag halad végig egy életúton, amire a szisztematikusság és a kiszámíthatóság a legkevésbé volt jellemző. Mégis éppen ez a precíz látásmód az, ami segít jobban megérteni a zenész megosztó és komplikált személyiségét.
A veterán dokumentumfilm-rendező tradicionális eszközökhöz nyúl vissza és interjúk, archív fotók és a művész ismerősei által készített home videók által enged mélyreható betekintést Miles világába. Ez az idejétmúltnak is tekinthető elbeszélésmód tudatos és szándékos döntés volt a rendező részéről. A stílust ezzel háttérbe szorítja a történet javára és az egyszerű, de nagy műgonddal megszerkesztett narratíva anyagán keresztül tisztán átsüt Miles Davis vakító erejű személyisége.
Mint egy tradicionális eszközökkel operáló dokumentumfilm, a narráció természetesen a Birth of the Cool esetében sem maradhat el. A „mesélő” viszont itt maga Miles Davis. Pontosabban a hasonlóan karcos hangú Carl Lumby, aki a zenész memoárjából olvas fel a cselekmény aktuális fejezetéhez tartozó részleteket, így enged közelebb minket egy szinte mitikus alak elméjéhez. Benne pedig megismerhetünk egy embert, aki egyszerre tud végtelenül romantikus és abuzív lenni, aki a korában is mérhetetlen tiszteletnek örvendett, mégis atrocitások érték bőrszíne miatt, aki a gyorssávban élte életét és távolról sem volt tökéletes. Akármit is tett azonban, az alkotás mindig első helyet foglalt el életében. Egy utánozhatatlan és nehéz személyiségű, de elképesztően színes és változatos művész képe rajzolódik ki Stanley Nelson filmjéből. Ezt a változatosságot és fejlődést pedig a film legzseniálisabban összeállított aspektusa, a zenei kíséret tükrözi elsősorban.
 A képek forrása: MAFAB |
A filmet Miles szerzeményei töltik meg élettel és dinamizmussal. Egymást váltva csendülnek fel ismertebb és kevésbé ismertebb darabjai és a cselekménnyel párhuzamosan ismerjük meg különböző zenei korszakait. Nelson mindezt a film többi részéhez hasonló precizitással építi fel. A filmzene önmagában is egy történetet mesél el, ennek a rendkívül gazdag életműnek legfontosabb állomásait végigjárva. Általuk pedig egy laikus néző is megismerheti Miles muzikalitásának különlegességét. Érzékletesen mutatja be, miként újította meg újra és újra stílusát, mindig a jelenkorból építkezve ezen keresztül pedig a jazz műfaját is új alapokra helyezte. Miles szavaival, „ha valaki alkotni akar, a változatosságnak kell élnie”.
Zenei professzorok, alkotótársai és kollégái, de exfeleségei (akik vannak néhányan) és gyerekei is kamera elé kerülnek az interjúk során és mindegyikük új oldalról világítja meg Miles személyét. Hallhatunk lobbanékony természetéről és életmódjáról, egészségügyi és drogproblémáiról és természetesen nőügyeiről. A rendező azonban szigorúan ügyel rá, hogy véletlenül se érintse a bulvár területeit. Miles Davis magánéletét csakis akkor emeli be az elbeszélésbe, amikor az fejlődésével és zenei életútjával közvetlenül összefonódik.
Nem gyakran lehet zenei dokumentumfilmekkel találkozni a magyar mozikban és különösen ritkán akad lehetőségünk alaposabban megismerni egy olyan különleges életutat, mint amilyen Miles Davisé. A Birth of the Cool mint dokumentumfilm semmiképpen sem nevezhető formabontó alkotásnak, témáját mégis maximálisan kiszolgálja. Rendkívül letisztult, mégis nagy horderejű audiovizuális utazás, mely a hagyományos dokumentumfilmes eszközök használatával is képes újat mondani. Valódi alámerülés a zenei zsenialitás mélységeibe.